Az biztos, hogy ha egyszer rettenetesen gazdag leszek és a pénzemből egy olyan partit akarok csinálni, amitől az egész város, sőt a fél világ füle kettéáll, akkor Baz Luhrmannt fogom felkérni, hogy rendezze meg azt. Jelenleg nincs senki a világon, aki úgy értene a show-hoz, mint ő (az eredeti Cirque du Soleil esetleg), az amúgy színpadi operából érkezett ausztrál faszi kvázi az új Bob Fosse, pedig szó sincs arról, hogy musicalt rendezne…
A nagy Gatsby nyitó félórájában is olyan tűzijátékot produkál, hogy nincs az a halvérű néző, akinek ne emelkedne automatikusan a pulzusa 100 Bpm fölé. Abba a frivol, bővérű, felszabadultan szabados, gátlástalan és extrém módon excentrikus világba csöppenünk, amit eddig talán csak a Moulin Rouge és az a Heineken-reklám tudott megfelelő intenzitással megidézni. A húszas évek New Yorkjába csöppenünk ezekben a jelenetekben, szesztilalom orgiái, burjánzó kapitalizmus, a jazz féktelen őrülete, és ne zavarjon, hogy Luhrmann jó szokása szerint különféle anakronisztikus effektekkel, zenei- és kulturális utalásokkal összezavarja érzékeinket, ez a show része. Sortűzben durrannak a pezsgők, az eget tűzijáték-háború festi szivárványszínre, lenge öltözetű lányok és fess férfiak táncolnak a Cab Calloway által pontifikált buja orgiában. Megismerjük a történet főszereplőit is, mintegy mellékesen, és később, ahogy a partytime is over, rá is jövünk, hogy ők valóban mellékesek e filmben…
F. Scott Fitzgerald híres regényének (a Wiki szerint) hatodik feldolgozása amúgy Luhrmann filmje, de ebbe tényleg csak a bő félórás, bombasztikus bevezető után zökkenünk bele. Picit pikírten azt is mondhatnám, hogy itt akár fel is állhatunk, hiszen a dolog érdekesebb részén túl is vagyunk… Ami innen jön, az a jólismert, hollywoodi típusú melodráma, elképesztő képminőségben. Luhrmannt is elnyelte a nagy tehetségek tipikus buktatója. Két, túlzás nélkül zseniális művel (a Rómeó+Júlia, illetve a már említett Moulin Rouge) nyitotta pályáját, melyekkel pimasz módon, a giccs legpenetránsabb eszközeivel virtuóz kreativitással játszva vezette meg a közönséget úgy, hogy az ennek sikongva és örömmel tapsolt, hiszen a Shakespeare-adaptáció vitán felül minden idők egyik legjobb Shakespeare-adaptációja lett, a századfordulós párizsi történetre pedig még a törpe Toulouse-Lautrec is csak csettinthetne egyet és meghívná az egész házat néhány kör pezsgőre és abszintra. Az Ausztrália azonban már nem sikerült, a giccs immár nem eszköz, hanem nyelv és cél lett Luhrmannál, az eredmény pedig egy patetikus lónyál, és akkor finom voltam. A nagy Gatsbyben azonban mintha újra rátalálna arra az útra, amit mondjuk, a Moulin Rouge-zsal járt, bár nem tudom észrevenni, hogy a giccs mennyire magába szívta Luhrmannt. Úgy, mint a kábítószer, egy ideig spannol, doppingol és sohasem
látott, új világokat nyit meg, de közben úgy magához láncol, hogy ember legyen a talpán, aki szabadulni tud tőle, miközben a kezdeti pozitív hatások is régen elmúltak.
Luhrmann zsenije viszi el ezt a filmet is (újra), azonban túl sokat áldoz be az olcsó hatásvadászat cukormázas oltárán. Fitzgerald száraz, dinamikus szövege CGI-hegyekkel szétszínezett, bájolgóan szentimentális mesévé válik e filmben. Persze, van a filmnek eleje, közepe és vége, a szakma a kisujjában van Luhrmannak. Leonardo Di Caprio nehezen hibázik, színészi értelemben, Tobey Maguire szintén nem gyenge (ezúton “üdvözlöm” a forgalmazót, aki nem merte eredeti nyelven mozikba engedni e filmet…), a női szereplőkkel viszont nem tudok mit kezdeni. Szürke, jellegtelen fruskák, Carey Mulligannel az élen. De a hiba mégsem bennük van. Egész egyszerűen érdektelen ez a partyarc-aranypolgár reménytelen szerelme-történet, a bevezető bulihoz képest. Azt néztem volna 145 percen át, ezt a filmet viszont a végén már nehéz volt. Asanisimasa: 6/10
Ez meggyőző volt.
Kérdés, hogy van-e olyan mozi, ahol csak a film első harmadára is válthatunk jegyet. Mert az eleje a leírásod alapján tényleg érdekelne filmvásznon. A többit majd megnézem egyszer a tévében.
a zene-látvány azért rendben volt, ha a történet nem is volt annyira pazar. Hangulat remek volt, ilyen partira én is elmentem volna, amúgy tetszett. Érdemes volt szerintem megnézni, giccs, nem giccs, megvett engem a sok mízes mázos látványvilággal. 7/10
Visszajelzés: A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street, 2013) | asanisimasa
Pedig az egyik “címzene” annyira qrva jó: https://www.youtube.com/watch?v=o_1aF54DO60
Már csak emiatt megnézem 🙂
Majd nézd meg a “Ne engedj el!”-t (Carey Mulligan), kíváncsi vagyok a kritikádra róla.
Oké, köszi az ajánlást! Rajta vagyok, tehát elébb-utóbb.. 🙂
Megnéztem, a szeptemberi Filmnaplóban írok róla néhány mondatot. Jó kis negatív utópia lett volna, ha nem lett volna olyan nyúlósan érzelmes. Carey Mulligan viszont tetszett (bár nem csinált sok mindent, de azt át tudtam érezni.)
Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat | asanisimasa
Megnéztem. Egyetértek a kritikával,talán még lejjebb pontoznám.
de azért az a buli még meg volt csinálva, nem?
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa