Adéle élete – 1-2. fejezet (La vie d’Adele/Blue Is the Warmest Color, 2013)

Ha jól emlékszem, Jean-Luc (Godard) mondta valahol, hogy a legnagyszerűbb, legmélyebb és legjelentősebb filmek sztorija legtöbbször szinte egyetlen összetett mondatban leírható, sokszor banális, hétköznapi történet, mint egy Adéle élete - 1-2. fejezet - Adele Exarchopoulosújság pletykarovatának egyik “kis színes” híre. Abdellatif Kechiche közel három órás, monstruózus Adéle élete című filmjének alapjait egy képregény adja, ami a mi kultúránkban nem számít “magas” művészetnek (még akkor is, ha ennek az “odafentről” lenézett műfaj státuszának megváltoztatására vannak már szép számmal biztató kísérletek). Julie Maroh A kék, mint a legmelegebb szín című, naplószerű képregénye két fiatal lány leszbikus szerelmi kapcsolatát, annak hétköz- és ünnepnapjait meséli el, így Kechiche filmje is nagyjából ugyanerről szól. Az arab származású francia rendező azonban ehhez a bizsergetően érzéki, gátlástalanul szemérmetlen és kíméletlenül őszinte lányregényt némi társadalomkritikával bővítette, melyben főszereplőjét, Adéle-t, valamint családi, iskolai, később munkahelyi kapcsolatait, azoknak fejlődését és elkorcsosulását  is meg tudja vizsgálgatni.

A film, bár cselekményében több éves időintervallumot fog át, alapvetően ugyanabba a cinema vérité nevű irányzatba sorolható, melybe például a rendező korábbi, igen elismert kitűnő filmje, A kuszkusz titka is tartozik. Kechiche kitartó, ám részvétlen érdeklődéssel szemléli filmjének “tárgyát”, ami jelen esetben a leszbikus szerelem. A film cselekménye alapvetően megírt alapanyagból származik, annak naplójellege, valamint a rendező valóságkövető, naturalisztikus módszere azonban kétséget sem hagy a nézőben afelől, hogy igazi, hiteles, reális valóságot lát, nem pedig megrendezett, manipulált művilágot. A tökéletes illúzióban való elmélyülésre hagy időt is bőven…

A történet fő- és címszereAdéle élete - 1-2. fejezet - Adele Exarchopoulos és Léa Seydouxplője Adéle, aki kezdetben még “normális” gimnazista, aki fiúkkal ismerkedik, bandázik, mígnem egy utcasarkon furcsa pillantást vált egy szembejövő párral, akik mindketten lányok. A kék hajú, vad külsejű Emma idősebb néhány évvel, festőművésznek készül, és rövidesen közelebbről is ismeretséget köt az érdeklődő, érzéki Adéle-lel. Szenvedélyes kapcsolatuk Emma liberális és toleráns baráti társaságának, valamint családjának jó szándékú drukkolása közepette, a kevésbé elfogadó külvilág elől pedig rejtőzködésben telik, mígnem a két azonos nemű, de tejesen eltérő jellemű szerelmes viszonya is a szakadék szélére kerül. Adéle nehezen viseli a szakítást, és munkájába (alsósok tanításába) menekül.

Kechiche pofátlanul belemászik szereplőinek arcába, az egész film szinte másból sem áll, mint villanó, elhomályosuló, érdeklődő, unatkozó, mérges vagy riadt tekintetekből, rakoncátlan hajtincsekből és duzzadt ajkak mögül kivillanó fogakból (melyek legtöbbször vagy csókolnak vagy esznek, habzsolnak, falnak). Ez a szinte makrószerű szuperközelikből építkező képi világ, ilyen hosszban igen intenzív érzékiséget kölcsönöz a filmnek, ami egyben tökéletesen jellemzi annak főszereplőjének jellemét is: Adéle egy két lábon járó szexus, akinek táguló pupilláiban, piruló arcán és az izgalomtól elcserepesedő ajkain lüktet az ölelésre, szerelemre minden pillanatban kész feminin őserő, mely jelen esetben saját neme irányába sugárzik. Döbbenetes az az szemérmetlen feltárulkozás, amit Adele Exarchopoulos ebben a szerepben nyújt, nem is elsősorban azzal, hogy gyakorlatilag teljes testét közszemlére teszi, hanem ahogyan érzelmeit, érzéseit, vágyait mutatja meg a tőle néhány centiméterre szemlélődő kamera érzéketlen lencséjének. Ilyen közelségben már képtelenség hazudni, színészkedni, amit itt látunk, az maga a valóság. Ezt az élményt aztán persze, helyenként igen kényelmetlen feldolgozni a mozi nem éppen intim magányában, hiszen mi tagadás, Kechiche néha túl sokáig időzik a buján szeretkező lányok látványában. Mintha félne közbevágni, mert akkor elveszne a valóság izzó illúziója, így azonban ezek a jelenetek bizony már belecsúszhatnak akár az explicit pornográfia kategóriájába is. Természetesen, Exarchopoulos mellett szólni kell az Emmát játszó Léa Seydoux alakításáról is, mely merészségében, érzelmi intenzitásban ugyanolyan messze megy, mint partnere, ami egy ismertebb színésznő esetében még nagyobb súllyal esik latba, mint Exarchopoulosnál, akinek Adéle az első szerepe.

Az elnyújtott, néha már tényleg pornográf erotikus jelenetek mellett és főleg, ellenére, Kechiche valódi sAdéle élete - 1-2. fejezetorsot mutat meg, szó sem lehet tehát a film “lepornózásáról”. Adéle hús-vér, valódi figura, átélhető és értelmezhető motivációkkal, reális, valódi kétségekkel és kérdésekkel, problémákkal és jövőképpel. A leszbikus (és háttérben a homoszexuális férfi) szerelem a maga természetességében, nem pedig devianciaként jelenik meg. A nálunk túlnyomórészben, de a franciáknál is bőven jelenlévő társadalmi elutasítás csak a szerelmespár félelmeiben, illetve társas viszonyaik körültekintő bonyolításában mutatkozik meg. Ez a film nem a leszbikus/homoszexuális szerelem elutasításról/elfogadásáráról szól, hanem egy adott párkapcsolat buktatóiról, melyek pontosan ugyanazok, mint amit heteroszexuális kontextusban már annyiszor feldolgoztak más művek tömkelegében, mégis megtörténnek nap, mint nap. A szerelem örök – és nemtelen, ahogy a filmben mondja egy idősebb úr. Asanisimasa: 9/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

8 hozzászólás a(z) Adéle élete – 1-2. fejezet (La vie d’Adele/Blue Is the Warmest Color, 2013) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Idegen a tónál (L’inconnu du lac/Stranger by the Lake, 2013) | asanisimasa

  2. Visszajelzés: A szépség és a szörnyeteg (La belle et la bête, 2014) | asanisimasa

  3. Aquarius szerint:

    Nekem nagyon tetszett.

    Viszont ha ennél a hitelességet pozitívumnak tünteted fel, akkor fura, hogy a Blue Valentine-nál meg azt írtad, hogy az alap kéne, hogy legyen, tanítják a színművészetin. 🙂

    Én annál a filmnél voltam még így – mint az Adéle-nél -, hogy percek múlva jöttem csak rá, hogy egy ideje elfelejtettem levegőt venni, mert annyira magával ragadott a jelenet. 🙂

    • efes szerint:

      Mert a Blue Valentine-nél ezek az együttlétek nem kerültek ilyen hosszban, ilyen mélységben terítékre. Ott tényleg csak -igaz, egy nagyon precízen végrehajtott- ujjgyakorlatnak, színészi trüvájnak éreztem Goslingék héjanászát, itt azonban átlényegülést láttam, élveboncolást. Kifejezetten meglepődtem most, ennél az eheti Szépség és szörnyetegnél Léa Seydoux-n, hogy ez egy ún. “normális” nő és azt hittem, hogy amúgy is egy full leszbiKA. Egyszerűbben, ezt elhittem igazinak, azt nem.

  4. Aquarius szerint:

    Oké, elfogadom a véleményed. Én nem ujjgyakorlatnak éreztem azokat a jeleneteket, én azokat is elhittem.

  5. Aquarius szerint:

    A Szépség és a szörnyeteget én is kíváncsian nézem majd 🙂

  6. Aquarius szerint:

    Ha már Michelle Williams, akkor ajánlom a Wendy és Lucy-t.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.