Éljen a szabadság! (Viva la liberta, 2013)

Az ellenzéki szerepet betöltő baloldal komoly válságban van. Nemsokára választások, ám a baloldali párt főtitkára, a miniszterelnök-jelölt tétován össze-vissza hablatyol, egyáltalán nem mutatja azt a karakán, határozott Éljen a szabadság - Toni Servilloerőt, ami szükséges lenne a kormányváltáshoz. Üres, semmitmondó beszédeit az enervált hallgatóság el-elbóbiskolva hallgatja, és még az ország sorsáért aggódó köztársasági elnök is csak a kezeit tördeli: Vajon mi történt az ellenzéki vezérrel? Hiszen erős ellenzék nélkül nincs egészséges ország sem!

Nem, nem Magyarországról van szó, és nem Mesterházy Attiláról, bármennyire is klappolni látszik is minden – az Éljen a szabadság! című olasz film magyar bemutatója azonban nem is lehetne aktuálisabb időpontra kitűzve. Talán, ha már választási kampány kezdete előtt kikerült volna a mozikba, akkor lehetne némi pedagógiai vetülete is a dolognak – de amúgy, ki néz olasz filmeket ma Magyarországon, ráadásul moziban? Ki néz egyáltalán filmeket ma a mozikban (amelyek nem pukkantós komédiák vagy parasztvakító látványosságok)? Nagyjából senki, legfeljebb a statisztikai minimum, de mondjuk ez meg is látszik a társadalmon… Például egészen biztos vagyok abban, hogy sokkal jobb lenne ez a mai magyar valóság, ha ezt a filmet sokan látnák, mert igen okos dolgokra tapint rá a politikát, a politikusokat és a közéletet illetően. Hogy mást ne mondjak, “ha egy országban mindenki lop, akkor ne csodálkozzon senki azon, hogy a politikus is lopni fog”. Ugyanez, a hazugsággal, dettó. Ha te magad nem teszed meg, ne várd azt sem, hogy más megteszi helyetted. Ilyenek. Persze, tele van mindenkinÉljen a szabadság - Toni Servillo középenek a padlása az ilyen szövegekkel, ez a film azonban azzal játszik el, hogy mi van, ha jön valaki, aki ezeket komolyan is gondolja, és azt is teszi, amit mond és amit gondol…

Roberto Ando filmjének cselekménye amúgy a megtévesztő külső hasonlóságon alapuló, klasszikus szerepcserés komédiák kliséjét alkalmazza egy igen aktuális, mindenki számára közérthető közéleti, politikai analógiára, mégpedig igen szúrós, szatirikus humorral (és némi romantikával). Ismerünk ilyen történeteket Mark Twain Koldus és királyfijától például a Kevin Kline-féle Dave-ig, amikor egy tetszőleges, ám fatális ok miatt egy, az eredeti hatalmassághoz megszólalásig hasonlító, ám teljesen inadekvát figura kerül a királyi trónra/elnöki íróasztalhoz, és ott a vígjáték kötelmeinek megfelelően, józan/részeg paraszti ésszel/szívvel olyan döntéseket hoz, melyek jobban működtetik az adott hatalmi apparátust/királyságot/országot, mint az a demokratikusan megválasztott/feudálisan kikiáltott jog szerinti személy alatt történt. Ando mai történetében a pipogya, depressziós ellenzéki vezér egy szép este egész egyszerűen megszökik (Franciaországba, a hajdani -ma már házas- szerelméhez) a rá váró feladatok elől. A párt apparátusa azonban, Andrea Bottini (Valerio Mastandrea), a lelkes titkár leleményének köszönhetően, hamar talál megoldást, a főtitkár már régen álnéven elmegyógyintézetben kezelt, filozófus és költő ikertestvérének személyében, aki vidor örömmel vállalja a feladatot. Az új, tehát kifelé “rövid gyógykezelés által megújult” pártvezér szellemes, sebesen szárnyaló okfejtéseivel, hévvel előadott, találó szavazataival, tekintélyt nem tisztelő, sugárzó egyéniségével hamar felkelti a tömegek szimpátiáját, a párt szárnyalni kezd – míg másik fele, a régi kedves oldalán szintén kezd magára találni.

Az idén Oscar-díjat nyert Nagy szépségből is ismert Toni Servillo alakítja a film kettős szerepét, a depressziós, unalmas és impotens Enrico Oliverit Éljen a szabadság - Toni Servillo2és az őt felváltó ikertestvért, a szertelen, szellemes, de tökéletesen kiszámíthatatlan Giovanni Ernanit, a filozófust. Egészen finom eszközökkel dolgozik Servillo, távol áll tőle a közhelyes olasz temperamentum, de mégis minden gesztusában, pillantásában, egész lényében, testtartásában tipikusan olasz férfi. Két tökéletesen ellentétes jellem, mely a film végére, mintegy összeadódva alkotja meg azt az ideális politikus személyiséget, akire mindannyian várunk, olaszok és magyarok. Aki könnyed, őszinte, barátságos és becsületes, művelt és szellemes, de okos és felelősségteljes is, aki nem fél játszani, és ha úgy hozza kedve, lerúgja lakkcipőjét és szenvedélyes tangóba dönti Angela Merkelt is akár.

Persze, ez csak egy film. Lehet keresni, sőt még találni is a valóságban torz analógiákat; de talán jobb lenne elgondolkozni inkább, majd sutba vágni az egészet és kezdeni mindet elölről, a nulláról? Ez a film legalábbis valami ilyesmit sugall: Éljen a szabadság! Asanisimasa: 9/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Éljen a szabadság! (Viva la liberta, 2013) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Teltházas előadásokkal zárult a 4. Mozinet Filmnapok | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Amiért érdemes volt 2014-ben moziba menni… | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.