Öld meg kedveseid (Kill Your Darlings, 2013)

Egy jó darabig mérgelődtem, amikor megláttam Michael Radcliffe fejét ebben a filmben, hiszen mégsem az x+1-ik Harry Potter-filmre vagyok kíváncsi, márpedig az Öld meg kedveseid című moziban az égadta világon nem változtattak semmit a már ismert karakter jellegzetes jegyein, Öld meg kedveseid 1a vaskos fekete szemüvegen, a hajzaton, ráadásul még az iskolai környezet is Roxfortra hajaz. Ilyen szereposztási tévedést nem tolerálhatok, mert hát hogyan fogja ez a tehetséges, és szemlátomást későbbi ígéretes karrierjét bontogató srác levetkezni e korai fizimiskáját, melynek ugyan a világhírt köszönheti, de a későbbiekben már inkább teher, mint áldás.

Aztán rájöttem, hogy dehogy, a szereposztás éppen hogy a film egyik legnagyobb erénye. Radcliffe az ifjú Allen Ginsberget alakítja, amint éppen felveszik a Columbia egyetemre, a helyi Roxfortba, ahol hamarosan össze is áll a muszáj csipetcsapat: Ginsberg találkozik első szerelmével, Lucien Carr-ral, akin keresztül hamarosan megismerkedik Jack Kerouac-kal, William S. Burroughs-szal, talán csak Hermione karakterére nincs analógia, de őrá ezúttal nem volt szükség, ismerve az urak akkori és későbbi életvitelét. Egy jó szereposztáshoz természetesen édeskevés, ha az csupán egy többé-kevésbé aktuális közismert toposzra utal, hiszen az itt felvetetteken kívül Ginsbergék és az ún. beat-generáció első lépéseihez semmi köze nincs. Egy posztmodern vicc csupán, de annak jó.

Nem is jut eszünkbe szegény Harry a későbbiekben, feltéve, ha érdekelnek ezek a fazonok, ez a korszak, tehát a film tárgya – de ha nem, akkor minek is néznénk? Egy költő életrajza nyilván nem dúskál akciójelenetekben, kivéve Petőfit, bár erre pont Ginsbergék szexben, drogokban és jazzben fürdő hétköznapjai az ellenpélda. A filmet író és rendező John Krokidas sem Ginsbergnek és társainak a klasszikus verslábak ellen vívott, amúgy megveszekedett küzdelméről mesél, ami tényleg nem érdekelhet mást néhány megrögzött filológust kivéve; a cselekmény egy gyilkossági ügy köré szerveződik, melynek elkövetője Carr, áldozata pedig Carr régi szeretője, az egyetem egyik tanára, Ginsbergék pedig mint bűnsegédek válnak érintetté. Közben persze kapunk egyfajta képet e beat-arcok személyiségéről, Ginsberg családi körülményeiről, Kerouac nőügyeiről, a korabeli egyetemi életről, a cenzúráról, effélékről. Ez a kép azonban nem fed fel többet a népszerű ismeretterjesztés ködszurkálásánál, kis túlzással csak a közismert dolgokat szajkózza, ami viszont tényleg legfeljebb csak azoknak lehet érdekes, akit a hajdan Harry Pottert játszó színész nevére kapnak. Vagy Michael C. Hallra, akit meg Dexterként imád a fél világ. Vagy Kyra Segdwickre, akit… – de aki őt ismeri, az valószínűleg hallott Öld meg kedveseid 2már Ginsbergről, úgyhogy.

Amúgy nézhető a történet, ha nem vágyunk túl sokra. A negyvenéves korára elsőfilmessé vált író-rendező bevállal néhány merészebb melegszex-jelenetet is, amire Radcliffe is kapható – kapható, hiszen tudjuk jól a bulvársajtóból (lásd londoni Equus-szereplése, pl.). Mint életrajz is viszonylag hiteles. A filmet viszont mégis elcseszte, hiszen két, igen hangsúlyos, igen izgalmas jelenetet is tönkre tett az anakronisztikus zenehasználattal: az egyik az egyetemi könyvtár beatnikek általi meghekkelése, ami alatt dallamos punkzene szól, a másik pedig a gyilkosságjelent, amit valamilyen sejtelmes ambient leng körbe. Amúgy, nem lenne problémám a szabad zenehasználattal, ha az szervesen kapcsolódik a film szemléletmódjához. Itt azonban szó sincs formabontásról, tudatosan előkészített elidegenítő effektusokról. Teljesen konzervatív módon fejtődik fel a sztori, korazonos környezetben korazonos zenék szólnak, a szereplők úgy néznek ki, ahogyan egy egyetemi diák kinézhetett a negyvenes évek közepén – ezért furcsa, amikor nem odaillő zene szólal meg. Még akkor is kizökkent, ha hangulatilag stimmel is, holott ez alkalommal ez nem lehet cél. Persze, lehetne, de akkor a filmnek is ennél jóval vadabbnak, szenvedélyesebbnek, őrültebbnek kellene lennie, olyannak, amilyennek Ginsbergék is voltak valójában. Asanisimasa: 5/10

(Ha Ginsberg-film, akkor inkább már ez: Üvöltés – Howl, 2010)

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.