21. Titanic – Oroszlánszív (Leijonasydän/Heart of a Lion, 2013)

Manapság sokan tágra nyílt szemekkel néznek a sok helyütt előretörő, szélsőjobbos mozgalmakra, holott ezek a jelenségek mindig is ott voltak, minden európai társadalomban (én magam pl. 1993-ban már írhattam egy TDK-tanulmányt a nyolcvanas évek magyarországi neonáci és skinhead mozgalmairól). A problémák radikálisan egyszerű (értsd: leegyszerűsítő) oroszlánszívrendezésére mindig is megvolt a tömegigény, csak voltak időszakok, politikai rendszerek, volt egy viszonylag általánosnak tekinthető gazdasági fellendülés, amikor ezek viszonylag a háttérbe szorultak. A minapi gazdasági válság azonban mindenhol előhozta az emberekből az állatot, Európa-szerte bukkantak elő a föld alól, illetve, a semmiből (amúgy az addig is meglévő pártok szélsőséges irányzataiból) különféle náci és fasiszta pártok, mozgalmak, illetve “szakkörök”, “klubok”, melyek ideológiailag ugyan semmi újat nem hoznak Hitler és Mussolini egyszer már csúfos kudarcba fulladt alapelveihez képest, a normális ember tisztában is van ezek tarthatatlanságával, sokak számára mégis újra csábító az erőszak ideológiája.

Ne térjünk ki arra, hogy az internacionalista szélsőjobb önmagában egy oximoron, a tények mégis ennek ellenkezőjét mutatják. A magyar Jobbikot a jelek szerint Oroszországból (is) támogatják, ami akár 1956-ra, akár 1919-re, akár 1848-ra nézve baromi cinkes, ha komolyan vesszük amúgy lépten nyomon hangoztatott lózungjaikat (látványosan EU-zászlót égetnek, de széjjelszaggatják magukat az igen jól fizető EU-parlamenti helyekért, stb.). Egy német neonáci logikailag nem foghatna kezet egy lengyel neonácival (akik ugye, 1939-ben éppen egymást lőtték és nemzeteik szuverenitása, hovatovább a mások hoz képest felsőbbrendűsége ma is az egyik legfontosabb motiváló erő köreikben), ez mégis megtörtént már sokszor, és csattantak a… söröskorsók. A finn anya(apa)föld szentségének megőrzéséért, a finn társadalom fehér (ó, azok a közös gyökerek!) egyneműségéért harcoló finn neonáci boneheadek (‘csontfejűek’, a klasszikus skinhead szubkultúra legkeményebb, legszélsőségesebb, legagresszívebb irányzata) például érdeklődő figyelemmel hallgatják az Oroszlánszív című filmben az őket a “helyes utcai harctechnikákra” oktató, a svéd neonáciktól érkezett vendégelőadót, akivel kapcsolatosan szintén adódhatna némi történelmi eredetű disszonancia (aminél amúgy jóval kevesebbért is bevernék bárki másnak a fejét).

Sok filmben próbálták már megfogni a különféle szélsőjobbos csoportok vonzerejét (pl. Amerikai história X, Acélbakancs, Romper Stomper, stb.), de többé-kevésbé mind megcsúszik az amúgy jó szándékú náciellenes didaktikán, így éppen azok fogják kiröhögni, akiknek éppen el kellene gondolkozniuk rajta (már  ha ez a művelet lehetséges számukra egyáltalán). A finn Dome Karukoski és Aleksi Bardy filmje ebből a szempontból meglehetősen jól áll a lábán, igen tisztességes munka (megkockáztatom: e tárgyban talán a legjobbak közül való). Persze, az a sztori, ahol egy szélsőséges, agresszív neonácit arra kényszerít a szerelem (!), hogy egy göndör fürtű, tejeskávészínű kissráccal (szerelmének előző kapcsolatából származó fiával) éljen együtt, ez önmagában erős didaxisnak tűnik. Bár, végül is, ahogyan láttunk már olyan szélsőjobbos vezért, akiről kiderült zsidó származása, úgy ezt a felállást is nyugodtan elfogadhatjuk hitelesnek – főleg, hogy az alkotók amúgy a legapróbb cselekménybeli nüanszokban is törekedtek a helyszín-, jellem- és szituációábrázolás maximális hitelességére. A szereplők motivációi mind rendben vannak, beleértve a bonehead testvérpár -amúgy igen bonyolult- viszonyát is. Karukoski és Bardy rendkívül érzékletesen ábrázolja a finn boneheadeket összetartó erős érzelmi, fizikai és szellemi köteléket, még akkor is, ha ez utóbbi nem terjed túl a kisdobosok hat pontjának erkölcsi és etikai bonyolultságán. Külön pozitívum, hogy Karukoskiék ki merik használni Teppo, a bonehead és Rhamadhani, a kissrác közti kapcsolatban rejlő, tulajdonképpen kiapadhatatlan humorforrás, a film viszont mégsem válik ettől komédiává. Mindvégig megmarad a dráma komolyságán, hiszen a felvetett problémánál manapság alig létezik komolyan társadalmi probléma Finnországban, de akár egész Európában. Bár a végén nem maradhat el Teppo “kitérése”, hiszen minden ezzel ellenkező esetben neonáci propagandává silányulna a film, Karukoskiék azonban Teppo igen komoly áldozathozatalát bemutató végkifejlettel, egyfajta kötéltáncot járva, egyensúlyban és valódi értékén tudták tartani a filmet: kis túlzással, a végén ugyanúgy tapsolhat mindenki, sorolódjon akármelyik politikai táborba is. Oroszlánszíve viszont csak Teppónak van mind közül, még akkor is, ha az kívülről nem látszik többé… Asanisimasa: 9/10

Kategória: Film, Szemlék, filmfesztiválok
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) 21. Titanic – Oroszlánszív (Leijonasydän/Heart of a Lion, 2013) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: 21. Titanic – A VIKTORIA NYERTE A 21. TITANIC NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁLT | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Amiért érdemes volt 2014-ben moziba menni… | asanisimasa

  3. ChrisDry szerint:

    kicsit színészi alakítás érződött, kicsit propagandaszagú, kicsit kiszámítható film, de azért nézhető. 6/10, a This is England nekem hitelesebb volt mind közül

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.