Joe (2013)

Picit azért megnyugtató, hogy Nicolas Cage-nek még van lelkiismerete, és talán még egy pici önironikus humora is valahol… Persze, a haja még mindig olyan, mint egyes képviselők lakáshelyzete, tehát különösebb látható beavatkozás nélkül, dátumarányosan gyarapodik, de ez legyen a legkevesebb kifogásolható a Joe című független drámában nyújtott joe - tye sheridan és nicolas cagealakításában. Maga a film is igen érdekes darab, nagyjából olyan, mintha Tarr Béla dolgozta volna át Terrence Malick életművét, vagy éppen viszont: a lehető leglepusztultabb emberi létformák jelennek meg e filmben valami hihetetlenül tünékeny filmes lírában, mely olykor a legváratlanabb pillanatokban megy át valamiféle groteszk, abszurd krimibe, hogy aztán szintén minden különösebb rákészülés nélkül váltson vissza a melankolikus elmélkedés dämmerungjába. Pontosan ott vagyunk, ahol Székely B. Miklós, a szerepe szerint Tarr Kárhozat című filmjében: zuhog az eső szakadatlanul, miközben Székely B. térdre rogy, majd négykézlábra ereszkedve ugatni kezdi a vele szemben éppen őt ugató, loncsos kóbor kutyát.

Azért is izgalmas találkozni az amerikai álom lidércnyomásos valóságával, mert az álomgyárnak ez sosem volt érdeke. A szórakoztatóipar nem lát fantáziát az amerikai társadalom alsó szegmensének megmutatásában, ha abban nincs semmilyen kitörős, tündérmesés történet, nincs semmi kihasználható és meglovagolható sztereotípia, csakis a bűzös, aljas valóság. Azonban amióta Robert Redford Sundance Intézetének köszönhetően az amerikai nagy filmstúdióktól független, társadalom- és valóságtudatos filmkészítési mód kvázi szubkulturális divattá vált, sőt, helyenként (pl. tv-sorozatok, mint a Justified, Breaking Bad, stb.) már a mainstream részévé is vált, ez az eddig csak szégyellősen a szőnyeg alá sepert szemét is láthatóvá vált. Larry Brown hasonló című regényéből, mely a távoli Dél vidékéről mesél egy egy történetet, David Gordon Green (akinek Prince Avalanche című remek filmje még fut a Cirko műsorán) rendezett filmet.

A szilaj Joe és a brutális, részeges apja elől hozzámenekülő Gary (Tye Sheridan, akit a Mud című hasonló hangvételű filmből ismerhetünk) története egyrészt hiteles, mert az amerikai dráma legjobb, Tennessee Williams-i hagyományai köszönnek vissza benne, másrészt izgalmas is, hiszen az akciókban sincs hiány (természetesen a dráma mércéjével mérve). A két szereplő remek játéka hibátlanul olvad bele a telibe talált mellékkarakterek rothadó, piaszagú masszájába, ahonnan csak az emberség képes bárkit is kiemelni. A történet az erre való rátalálás megható, olykor tényleg bizarr jelenetekben is bővelkedő meséje, ahol azért mindenki megkapja a neki kijáró jutalmát – a végén azonban nem lovagol el senki a lenyugvó napba, hanem kapát, ásót ragad és munkához lát felépíteni egy új, talán szebb világot a szétrothadt régi helyén. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film, Szemlék, filmfesztiválok
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Joe (2013) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    Kíváncsi vagyok erre a filmre, már rég. Jónak tűnik.

    • wim szerint:

      Tényleg jó, de a Mud pl. jobban bejött. Volt, ami nem tetszett benne, pl. öncélú lassítások, sokalltam a kézikamerát, és fölöslegesen sarkította, a szánkba rágta az apa-fiú motívumot, pedig kevesebből is megérti az ember. Ezeket leszámítva jó volt.

  2. Visszajelzés: Amiért érdemes volt 2014-ben moziba menni… | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Filmnapló – 2016. április | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.