Egészen biztos vagyok abban, hogy Wes Anderson soha nem lesz igazán nagy, korszakos filmrendező. Megmarad a fesztiválok és művészfilm-klubok szép- és gyermeklelkű közönségének szívében, ahová korábbi filmjeivel (pl. Tenenbaum, a háziátok, vagy a Holdfény királyság…) befészkelte magát. Illetve, most már ehhez a relatíve széles, de azért mégiscsak rétegközönséghez 
hozzájönnek még Budapest főváros lokálpatriótái is, akik nem várt, ráadásul ingyen promóciót kaptak e film címében (ha mást aztán nem is), de mondjuk, húsz év múlva, ha valahol, filmbarát társaságban szóba kerül majd Anderson neve, akkor úgy fognak róla beszélni, mint egy figyelemreméltó fantáziájú csudabogárról, aki szép, színes, meghökkentő vizuális poénokkal és öncélú firle-francokkal telezsúfolt filmjeivel okozott vidám perceket a mozi alkonyában. Hogy aztán azok a filmek miről is szóltak, arra már a kutya sem fog emlékezni, valószínűleg azért, mert igazán magát Wes Andersont sem érdekli túlzottan az ún. sztori, történet, mondanivaló, ilyenek.
Azért is érdekes ez, mert Anderson szinte minden filmje klasszikusan regényszerű, fejezetekre tagolt dramaturgián alapszik, cselekménye többé-kevésbé a szigorúan konzervatív egyenes vonalban halad előre. A Grand Budapest Hotel is így folyik, szintén igen konzervatív keretes szerkezetben, melyből mintegy visszaemlékezve bomlik ki a decens szálloda birtoklásának története, ugyanis erről van szó a filmben. A főcímből kiderül, hogy a forgatókönyvet Stefan Zweig regényei inspirálták, tehát a szerkezeten kívül az ún. “kenyérbetű” is súlyosan irodalmi közegből származik, maga a film cselekménye mégis elég soványka. Meglehetősen sablonos fordulatokkal, léha aranyifjakkal, szegény árvákkal, idős, ám gazdag nőkkel és azok kapzsi örököseivel, valamint pszichopata gyilkosokkal operáló romantikus krimi, Agatha Christie egész életműve szinte csak ezt ragozza, és akkor csupán egyetlen “írói előképet” említettem. Abba pedig végképp ne menjünk bele, hogy konkrét történelmi, politikai vagy akár földrajzi és kultúrtörténeti analógiákat keressünk, mert ezeket is meglehetős szabadsággal kezeli szárnyaló fantáziájú Anderson barátunk. Sommásan azt mondanám, hogy zagyvaság a film ebből a szempontból, bár azért tagadhatatlan, van benne valami rendszer…
Amit viszont képben mutat, hangulatban fokoz és trükkökben elbűvöl, azért tényleg érdemes a filmet nagyvásznon nézni (mégha a képarányokkal való játék teljességgel felesleges is vala). Bravúrosan száguldó képzelőerővel megálmodott és hihetetlen 
precizitással elkészített a film minden kockája, és azoknak minden egyes négyzetmillimétere. Tényleg érdemes akár kockáról kockára nézni a filmet, mint egy Gross Arnold-albumot, és ebből a szempontból igaza is van Andersonnak, amikor úgy dönt, hogy nem ragozza túl a film, mint médium történetmesélő funkcióját. A Grand Budapest Hotel egy különböző irodalmi, fotográfiai és történelmi emlékek sajátos interpretációján alapuló, 100 perces költői képeslap, egy leporelló egy elképzelt, XX. század eleji, közép-európai, kifinomult “aranykorról”, egy életmód és művelődéstörténeti értekezés a mesebeli Futrinka-utca hangulatában, egy olyan fiatalember agyából, aki ezt soha meg nem tapasztalta, csupán elképzelte.
Van még benne sok sztár is, ahogyan ez megszokott Andersonnál, de ez esetben ők most nem annyira lényegesek. Asanisimasa: 8/10
wim
efes
perry55
szaszo
asanisimasa 
Nagyon köszöntem, kiváltképp a relatíve magas pontszámot. Nekem az ugrott be a filmről, hogy olyan, mintha egy nagyon okos kisgyerek elolvasta volna a magyar (pontosabban: az osztrák-magyar-cseh[-szlovák-lengyel, illetve esetleg a szlovén és horvát]) történelemnek a múlt századfordulót követő évtizedekben játszódó részét, hozzávéve természetesen némi kultúrtörténetet is, kiváltképpen az expresszionista filmekre vonatkozó részt.
A sablonos fordulatok szerintem nem “sablonosak” voltak, abban az értelemben, hogy “nem jutott az alkotók eszébe egyéb” – a létező szocializmus, mint a kerettörténet helye-ideje nem erre utal -, itt inkább arról volt szó szerintem, hogy a filmbeli valaha volt, bájosan kisszerű és otthonosan esetlen, ugyanakkor megejtően finom és kulturált miliőben, ami legalább annyira elképzelt, mint amennyire reális, ilyen eseményeknek “kell” történniük, ilyen szereplőkkel. Mondjuk úgy, hogy egy “Közép-Európa-toposz” leírása az egész, és ennek elmaradhatatlan részei a léha aranyifjak, kapzsi örökösök stb. illetve a fordulatok egy örökölt-ellopott festmény körül (“Maguk az első halálosztag, akivel ma találkoztunk” – nekem ez volt az egyik kedvenc mondatom, főleg azzal a hangsúllyal, ahogy Ralph Fiennes mondta).
Milyen életbevágó következtetésekre juthatunk ennek a filmnek a létrejöttéből és létéből?
1. Érdekes-e a kívülálló számára az osztrák-magyar-cseh(-szlovák-lengyel-szlovén-horvát) történelem? – Pipa.
2. Kívülálló számára ezt az érdekességet feldolgozhatóan tudja-e közvetíteni hazai pályás művész? – Valószínűleg nem.
3. Eljött-e az ideje a Rejtő-összes megfilmesítésének? – Pipa, de csakis nemzetközi vagy amerikai produkcióban.
REJTŐ! Hogy mennyit agyaltam azon, hogy mi az a kézenfekvő irodalmi párhuzam! Kényszeredve írtam Agatha Christie-t, de hát Rejtő, tényleg! Amióta filmekkel foglalkozom, azóta szívügyem Rejtő megfilmesítése (és ezért fájt pl ahogyan Bujtor elbarmolta). Nekem kapásból az a módszer jött be, amit a Maszk című filmben láthattunk: Korcsmáros képregényeit kellene pont olyan CGI-vel megfirkálni… De Wes Anderson, igen! Nagy találmány lenne! (A baj csak az, hogy mégha el is vállalná, akkor melyiket? Merthogy mindent, vagy akár csak a legjobbakat biztosan nem.)
A sablonos fordulatokat nem arra értem, hogy “az alkotóknak nem jutott eszbe semmi”, hanem a krimi-sablonok használatára, ami önmagában nem baj, hiszen attól krimi (thriller, vagy akár szonáta vagy epigramma) valami, hogy az adott műfaj stilisztikai, dramaturgiai és/vagy szerkezeti szabályainak megfelel.
A 2eskéhez annyit fűznék hozzá, hogy szerintem Szabó Redlje és Hanussenje, vagy Bódy Psychéje míves vállalkozás volt. Az Egy óra múlva itt vagyok nagyúri/polgári szcénái, vagy a Bors hasonló jelenetei is abszolúte járható utak lennének, ha lennének erre avatott vállalkozók.
Amúgy szerintem a Star Wars bizonyos jelenetei és az Indiana Jones legtöbb jelenete kifejezetten rejtői hatásokat mutattak.
Redl, Hanussen: míves, az igen. Jancsó Miklósnak nyilván sikerült valami egyetemeset és ezért máshol is befogadhatót lepárolnia ebből a “közép-kelet-európaiságból”, ellenben a Redl és a Hanussen abból táplálkozott, hogy Szabó tökéletesen elsajátította a nyugati midcult filmnyelvet. Bódy – hát igen, ő önmagában véve valószínűleg mérhető Jancsóhoz zsenialitásában, újszerűségében, de egyrészt az átütő ereje a fasorban sincs Jancsóhoz képest (szerintem amiatt, hogy eltérő korszakban lépett föl), másrészt pedig a pályája sem olyan terjedelmű, hogy annak révén tudott volna hasonló hatást gyakorolni.
Tárgybani film pont azt ragadja meg ebből a kívülállónak kissé érthetetlen kavalkádból, ami ÉRDEKES – ősi gyűlölségben fenekedő, nevetséges miniállamok, szépen csomagolt, finom sütemények, amik olyan csábítóak, hogy még a börtönbe is átvizsgálás nélkül kerülnek be, stb. hosszan sorolhatnám, és az egésznek van valami tragikus (újra: “Maguk az első halálosztag, akivel ma találkoztunk”), de azért teljesen komolyan nem vehető hangulati háttere – és ENNEK FOLYTÁN befogadható.
Rejtő: Én például szorgalmaznám Az elveszett cirkálót (és itt most lehetne részletezni egy stáblistát, pl. jó ötlet, ha Galambot Bradd Pittre bízzuk, de ki játssza Piszkos Fredet?), ami egyértelmű, hogy magyar, sőt, közép-európai vállalkozásban soha nem valósulhat meg, aztán jöhet A láthatatlan légió.
Piszkos Fred? Hát Al Pacino, ki más? Esetleg Dustin Hoffman. Vagy Ben Kingsley. Galamb, mondjuk, nem játszott Az elveszett cirkálóban, de Rozsdás lehetne Brad Pitt (némi sminkkel). A Kölyök Rachel Weisz (ha jól emlékszem, úgysem mindig tudja, fiú-e vagy lány). Főorvos úr John Malkovich. Bunkó Ron Perlman.
Amúgy Bódynak komoly kultusza volt a nyolcvanas években (mi Szegeden fesztivált is csináltunk A kutya éji dala köré ’84 körül az IH-ban, Bizottsággal, VHK-val), s ez csak az ügynökbuli után halványult. Kár, hogy nem csinált több filmet, bár sanszosan azok már nézhetetlenek lettek volna.
Star Wars-ban Rejtő??? Ezt fejtsd ki, léci, mert semmi nem jut eszembe. (GBH/Anderson vagy Indiana Jones inkább adja a párhuzamot.)
A kocsmajelenetre gondolok, a sivatagi vásári jelenetre pl.
Piszkos Fred: Brendan Gleeson
Na ennek utána kellett néznem, de nem. Al Pacino. vagy lehetne még Ian Gandalf McKellen.
Ugye-ugye, hogy kinyílik a világ, ha Rejtőt azon a szinten kezeljük, amit megérdemel? 🙂
Megérdemli, viszont annyira pesti Rejtő, annyira belvárosi (hetedik kerületi, hogy azokkal a finomságokkal, speckó karakterekkel, amelyek eldugott Dob utcai borozókban a mai napig megvannak nem tudnának mit kezdeni. Ha Rejtőből kiveszik a pestit, akkor nem marad semmi. Ez az érem másik oldala.
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa
Visszajelzés: Amiért érdemes volt 2014-ben moziba menni… | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa
tegnap néztem meg és nekem rögtön Rejtő jutott eszembe, meg az, hogy Anderson vajon olvasott e/hallott e P. Howardról egyáltalán? Én a 18. karátos autóval kezdeném, aztán jöhet a Vesztegzár a Grand Hotelben, Vanek úr Párizsban, és leginkább azok amiken röhögni lehet – mert ugye Rejtő írt egy párat ami mélyen drámai is és nem szomorkodni szeretnék
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda | asanisimasa