Sanyi menni színházba 10. (Platonov – Apátlanul, Liliom)

Anton Pavlovics Csehov még nem volt húsz éves, amikor megírta első művét, aminek szövevényes sorsa (elveszett, megkerült, megkerült valami, ami talán ez, stb.) okán, s főszereplője után legtöbbször Platonovként mutatnak be, ami ezúttal a Radnóti Színházban, Radnai Annamária vadonatúj, és ropogósan modern fordításában az Apátlanul alcímmel egészült ki. Amúgy liliom - schell judit és csányi sándorez az a darab, ami alapján Nyikita Mihalkov az Etűdök gépzongorára című remek filmjét forgatta. Platonov (László Zsolt játssza, mint vendég, bár az eredeti terv szerint másra lett osztva a szerep) ezúttal kissé korosabb, mint amilyennek Csehov megírta. Tépelődő, száműzött figura, Alföldi Róbert rendezésében azonban nem vált egyértelművé, hogy szétcsúszó személyiségének oka apjának néhány évvel ezelőtti elvesztése, vagy csupán azért ilyen, mert Csehov hősei, ott távol, messze a végtelen végeken mindig ilyenek. Persze, a jó kiállású, intelligens, bár igen rosszéletű, züllött tanítót azonban minden szóba jöhető hölgy magának szeretné – számomra gyakorlatilag erről a viadalról szól a darab, valamint arról az mérhetetlen elvágyódásról, ami talán a legerősebb csehovi közhely, az obligát “pisztoly-dramaturgián” kívül. Mindamellett az előadás szórakoztató, még bő három órán túlnyúló nettó hosszától függetlenül is, Alföldi remek tempóérzékének és a most kissé groteszkre hangolt hangvételének köszönhetően. A most is magabiztos Lászlón kívül az előadást Kováts Adél (Anna Petrovna) perfekt, energikus és sokszínű remeklése hajtja előre, de nagyon jó Petrik Andrea egzaltált és nervőz Szofja Jegorovnája és Martinovics Dorina szenvedélyes Marja Jefimovnája is. Jó látni Jordán Tamás felszabadult marháskodását is a részeges Trileckij ezredes szerepében, Bálint András nyegle Glagoljevével együtt (akinél csak a fia –Somhegyi György eh.– nyeglébb, bár hárommal kevesebb ‘bázmeg’ is elég lett volna neki ehhez).

Molnár Ferenc Lilioma a magyar dráma világszerte ismert, népszerű darabja, mindenki látott már belőle legalább egyet, tehát mindenkinek van belőle kedvence is. Mint minden remekműnek, ennek is rengeteg olvasata lehet, meg lehet rendezni számtalan rendezői felfogásban, lehet realista, lehet archaizáló, lehet romantikus és lehet kifejezetten szentimentális Liliomot rendezni, kinek, mi a célja vele. Béres Attila Tháliában rendezett Lilioma ezek közül nem lett egyik se, de lett mind egyszerre. Rendezése tulajdonképpen ügyes kötéltánc, mellyel az új Thália jobbára új közönségének tetszését kívánta elnyerni – a premier alapján sikerrel. Ez a Liliom olyan sokszínű bulvárdarab, mely tökéletesen passzol “a pesti Broadway” az Operettszínháztól a Radnótiig terjedő szín-, és ízlésvilágába, onnan nem lóg ki, de érte talán még érdemes benézni. Molnár Ferenc annyira jó író, olyan szórakoztató nyelvezettel, olyan ma is élvezhető dramaturgiával ír, hogy tulajdonképpen egy jó színészválasztással már tulajdonképpen “elmegy a lábán” az előadás. Csányi Sándor, mint a színház művészeti vezetője, arca és vezető színésze kézenfekvő választás a címszereplő, egyszerű lelkű, de bumfordisága, kültelki macsósága ellenére érző szívű címszereplő figurájára, szerencsére Csányi nem él ezzel vissza: jól áll neki a szerep, illik rá az atlétatrikó és most sajátos, nazális orgánuma, slendrián hanghordozása sem zavaró, sőt, itt pont hiteles. Julit, a szolgálólányt, Liliom “áldozatát” Schell Judit alakítja, példás visszafogottsággal, de a karakter sorsának minden tragikumát finoman jelezve. Udvaros Dorottya mint vendég, óriási rutinnal hozza Muskátnét, a hurrikán-lendületű, de hervadó vonzerejét már inkább csak pénzével kompenzálni tudó mutatványosnőt. Molnár Piroska szállásadó Hollundernéje zsémbes, zsörtölődő, smirgliszerű vénasszony, nem is tud hibázni az ilyen figurában, a túlvilági jelenetben ugyanezt a figurát mutatja meg, csak éppen az ellentétes oldaláról. Tetszett Fodor Annamária “az ostobák közt is butácska” Marijának üde, friss bája és elsöprő lendülete, de főleg, ahogy a darab végére átváltozott arrogáns, pöffeszkedő és nagyképű, tipikus újgazdag kávéháztulajdonos-feleséggé. Vida Péter Ficsúrja pontos, precíz karikatúra. Külön kiemelném az áttűnések alatt játszó zenészeket (a színház weboldala érthetetlen módon nem jelzi a harmonikás-énekes nő és a gitáros-énekes férfi nevét), akik olykor kifejezetten virtuóz módon előadott, jól megválasztott dalaival járultak hozzá az előadás hangulatához. Horesnyi Balázs díszlete klasszikusan szép, ízléses – szinte ódon. Egyedül talán a darabban amúgy eredetileg is benne lévő házastársi erőszak-motívumnak kissé didaktikusra, túl szájbarágósra sikerült hangsúlyozása tűnt számomra zavarónak, nem mintha egyetértenék a tanítójellegű pofon elvével. Másrészt viszont, éppen ma van itt az az idő, amikor beszélni kell erről… (Toldy Miklós fotóján Schell Judit és Csányi Sándor)

Kategória: Színház | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.