Kék, mint a jazz (Blue Like Jazz, 2012)

Végül is, lehetne ez a film egyfajta érvényes válasz a kereszténység oldaláról az azt érő liberális kihívásokra is, hogy nem lett mégsem az, annak elsősorban terjedelmi, műfaji- és hangvételbeli okai vannak. Nem mintha rossz, nevetséges vagy blue like jazz 1akár nem illő hangot ütött volna meg Donald Miller a Blue Like Jazz című önéletrajzi ihletésű esszéregényében, mely a beszédesebb Nem-vallásos gondolatok a keresztény spiritualizmusról alcímet viseli és a Blue Like Jazz (nem tudom megbarátkozni a magyarítással) film alapjául is szolgál, inkább a bibliai “pusztába kiáltott szó” effektusa ismétlődik itt, csak kevésbé tragikus/fatális módon. Aki érti, miről van szó és Miller mellett áll (és kellően liberális a kereszténység-felfogása), az támogatni tudja, aki viszont élből elutasít minden vallásos, spirituális lelki utat, azt érintetlenül, hidegen hagyja. Mégis azt mondom, hogy lehet helye e film vetítésének megfelelő körülmények között (ezalatt elsősorban a filmről való beszélgetést értem), akár pro, akár kontra.

blue like jazz 2Mondhatni, Don Miller (Marshall Allman), a történet főszereplője, pestiesen szólva, helybe megy lóf***ért, ugynais mélyen vallásos neveltetésben részesült, hívő texasi baptistaként a nyugati parti Portland hírhedten liberális Reeds nevű művészeti egyetemére nyomja be őt rebellis (drogos, jazzrajongó, hitetlen) apja, miután a fiú megharagudott hívő anyukájára, aki összeszűrte a levet a gyülekezet ifjúsági prédikátorával. Don konzervatív gondolatokkal, eszmékkel teli fejecskéjében gyorsan zűrzavar támad az egyetem szabad, és ahogy kell, szabados légkörétől – és hát a film arról szól, ahogyan hősünk ezek között megpróbál rendet vágni.

A baj az, hogy Steve Taylor rendező felfogásában ez egy szokványos, és meglehetősen unalmas egyetemi/főiskolai vígjáték formájában kerül elmesélésre, tehát klisé klisé hátán. Ebben a sörtől, drogoktól és techno-zenétől lüktető közegben tényleg idegenül, de főleg, hiteltelenül hatnak Don filozófiai és teológiai elmélkedései, és amikor még a tankör radikális zöld környezetvédő szöszikéjéről (Claire Holt) is kiderül, hogy buzgó blue like jazz 3templomlátogató, akkor azért sűrűn elkezd villogni az a bizonyos piros lámpa itt legbelül. Egyszerűbben szólva, egy komoly, figyelemreméltó téma lett itt elidétlenkedve, elügyetlenkedve és elviccelve, hiszen Don Miller valóban okosan gondolkodik, friss, mai nyelven, mai problémákon és élethelyzeteken keresztül elmélkedik a kereszténység útjairól, ezzel azonban a film alkotói nem tudtak mit kezdeni. Így valószínűleg a filmmel találkozók nézők is vakarják csak a fejüket… Kár. Persze, másfél órában nem is lehetséges újjáépíteni a keresztény eszmék kívülről nézve ásatag, rogyadozó felépítményét, hiszen ehhez idő, tér és erős meggyőződés is kell. Egy felkészült alkotótól, mondjuk egy igényesen kivitelezett minisorozatban mindenképpen hasznosabb teret látnék Miller eszmefuttatásaihoz… Ez így viszont béna lett. Egyetlen pozitívuma a filmnek John Coltrane A Love Supreme című halhatatlan műve, abban tényleg benne van az a kozmikus méretű bizonyosság, amiről a filmbeli Don Miller beszél. Asanisimasa: 4/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.