A címszereplő Michel Houellebecq a kortárs világirodalom egyik legnagyobb sztárja. Ennek ellenére nálunk is ismerik, sőt, el is ismerik, nagyjából ugyanabban a státuszban, amiben a világ műveltebb felén, annyira, hogy egyenesen díszvendége volt a XX. Könyvfesztiválnak Budapesten. Amúgy egy meglehetősen excentrikus, egzaltált fazonról beszélünk, aki minden ízében, gesztusában és allűrjében világsztár, persze, nem feltétlenül a kifejezés hagyományos, megszokott bulvár értelmében. Houellenbecq láncdohányos és alkoholista, alkalmanként még drogot is fogyaszt. Interjút minden harmadik szökőévben ad és nyáron is télikabátban jár. Úgy néz ki, mintha Bohumil Hrabal nem sörön, hanem heroinon és savanyú uborkán élt volna. A cigarettát rendhagyó módon jobb keze nikotintól borostyán-sárga körmű gyűrűs és középső ujja között alig összecsippentve tartja, egészen közel a szájához, melyben felül már alig van foga – a fogprotézis, fogpótlás számára valószínűleg a hanyatló kapitalizmus ópiuma (bár ha szó szerint az lenne, akkor nyilván mégis lenne neki). Ennek megfelelően meglehetősen galuskás, rosszul artikulált a beszéde, melynek viszont minden mondata jól megkonstruált, intellektuális tőrdöfés annak irányába, akihez, illetve amiről beszél. Árad belőle az áporodott bagó- és piaszag, valamint a réveteg tekintetével szögesen ellentétes metszően és kíméletlenül őszinte lényeglátás. Nem véletlenül alapul karakterére az internet egyik legnépszerűbb méme, mellyel talán csak Bruno Ganz Hitlere és a (szintén) fogatlan, spanyol nevető bácsi veszi fel a versenyt. Olyan figura Houellebecq, akinek muszáj jól is írnia, mert annyira taszító jelenség.

Nyilván jó író, azt majd megítélik az irodalom rajongói és bírálói, számomra annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy szabad kézzel, külsőre szépen, rendezetten, javítások nélkül, első, megfontolt szándékkal ír. Többször is látszik ez a Michel Houellebecq elrablása című filmben, melynek ő maga a főszereplője. Persze, vele kapcsolatban ezt a tényt is vaskos idézőjelek között kell értelmezni, hiszen egyik regényében is van egy Michel Houellebecq nevű szereplő, akiről később az író határozottan állította, hogy a névegyezésen kívül az égadta világon semmiben nem hasonlít rá, a karakter nem önéletrajzi ihletű. Lehet, hogy itt is csupán egy Michel Houellebecq nevű írót látunk, aki amúgy döbbenetesen hasonlít a Michel Houellebecq nevű híres francia íróra – akik közül valakit egy 2011-es könyvpromóciós turnén máig ismeretlen tettesek néhány hétre elraboltak. Az apáca című Diderot-feldolgozással tavaly szép sikert aratott Guillaume Nicloux részben fikciós dokumentumfilmjében ennek a néhány napnak történetét meséli el.

A film egyrészt portré egy Michel Houellebecq nevű híres íróról, aki láncdohányos, alkoholista, embergyűlölő, de azért szívesen kúrna egyet egy kurvával, másrészt egy bizarr, groteszk humorú valóságshow zanzája Michel Houellebecq főszereplésével, harmadrészt pedig egy fikciós dokumentumfilm az irodalom, a filozófia, a híres emberek iránti rajongás és a megismerés lehetőségeinek metafizikai kapcsolatrendszeréről. Tényszerűen a film cselekménye annyi, hogy Michel éppen egy fellépésre készülődik, amikor két megtermett férfi (később kiderül, hogy egyikük ketrecharcos, a másikuk bodybuilder, ám mindketten irodalomrajongók), valamint egy rendkívül gyanús alak töri rá az ajtót és egy dobozba rejtve ismeretlen helyre -egyikük szüleinek vidéki tanyájára- szállítják az írót, ahol összebilincselt kézzel tartják jól, etetik, itatják, még kurvát is hoznak neki és közben beszélgetnek. Beszélgetnek, esznek, isznak, néha berúgnak és kiabálnak – ez a film lényege. Közben megismerjük a történet szereplőit is és mire a végén visszazökken minden a rendes kerékvágásba, mi nézők gazdagabbak lettünk egy néhol vicces, néhol elgondolkodtató, semmihez sem hasonlítható és semmivel sem pótolható másfél órával. Asanisimasa: 8/10