A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Hundraåringen som klev ut genom fönstret och försvann, 2013) – Valamilyen számomra megfejthetetlen, nemzetspecifikus okból a svédek szeretik a hosszú címeket és az irodalmi adaptációkat. Ez a film is ilyen. A könyvet nem olvastam (az emberek szeretik), a film viszont igen vicces. Sajátosan humoros. Egyszerre blőd, abszurd, morbid és gyermeteg, valahol Guy Ritchie-n is túl, de még Menzelen innen. Ha akarom, a huszadik század parabolikus történelmi tablója, ha akarom, egy északi módra fergeteges krimi-vígjáték, ha akarom a svéd Forrest Gump, vagy egy önazonos északi Zelig. Annyi dologra hasonlít, és mégis teljesen egyedi. Jókat röhögtem… 8/10
Forrest Gump (1994) – Nagyon sokáig negligáltam ezt a filmet. Egész egyszerűen úgy gondoltam, hogy már megint egy olyan film, amely valamilyen defektusos emberből csinál cirkuszi majmot, és ez engem nem érdekel, Oscar-erdő (6 db.!) ide-oda. Aztán persze, csak megnéztem, azóta többször is. Az egyik legtökéletesebb, legszebb film ez az amerikai álomról, ami mostanában, a magamfajtáknak már megint csak egy egyre távolibb álom. Egy elragadó tündérmese a hitről, a barátságról, a szeretetről és a kitartásról, ami nélkül semmilyen normális dolog nem létezhet ezen a világon. Egy igazi, hamisítatlan giccs, amit minden igényes, értelmes embernek látnia kell (és a legtöbben nyilván láttak is már). 10/10
A törvény embere – 5. évad (Justified – Season 5., 2014) – folytatódnak a 4. évadban előtérbe kerülő tendenciák, Raylan Givens és Boyd Crowler asszója végképp belesüllyedt az átlag-krimik mexikói drogkartellek, a heroinnal üzletelő öltönyös bűnözők és nagyképű ügyvédek által fémjelzett középszerbe. A sztori is bukdácsolt a vége felé, mígnem felálltunk az utolsó évad előtti rajtkőre – amit azért még megvárunk, természetesen. Viszont, soha ilyen fílinges még nem volt Raylan (Timothy Olyphant) járása, mint egy kiszámíthatatlan, részeg puma, aki attól még életveszélyes, hogy bizonytalannak látszik, valamint a “hatméteres szabály” tarantinoid motívumának végigfűzése is vicces volt (és főleg az lett volna, ha elhúzták volna a fináléig, ami viszont egyszerűen nem volt az évad végén). 7/10
A majmok bolygója – Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes, 2014) – Ember vadállat. Majom ember. Egykutya. Ennyi a sztori nagyjából, ráadásul erről még az elképesztően élethű CGI is elvonja a figyelmet. Matt Reeves ezt a feladatot nem tudta megoldani (pedig a reboot igen jól sikerült…). 3/10
Időhurok (Predestination, 2014) – Az időutazás jó nagy topik a sci-fi műfaján belül, és általában az ezt variáló történetek jó alkalmak agyunk tekervényeinek átgyúrására (az időparadoxon logikai aspektusai, az időutazás etikai vonzatai, stb.). Az ausztrál Spierig-testvérek is (Robert A. Heinlein ‘All You Zombies’ c. novellájából) ügyes kanyart készítettek. Visszafogott látványvilág, átgondolt cselekmény és igen jó színészi teljesítmények (Sarah Snook, aki mostanában mintha a B-mozik hercegnői címére apellálna, valamint Ethan Hawke, aki viszont megbízható, mint a svájci bicska). Straight to DVD/Blue Ray, de annak teljesen jó. 7/10
Az olasz (Итальянец/The Italian, 2005) – Valamiért nem tudom elhinni, hogy egy 6 éves, gyermekotthonban nevelkedő kisfiú, amikor gyermektelen, ám gazdag olasz (!) szülők akarják örökbe fogadni, inkább megszökik, és kalandos módon megkeresi (és megtalálja!) igazi édesanyját, aki minden további nélkül be(vissza)fogadja a kisfiút, holott, éppen ő adta állami felügyeletbe gyermekét és boldogan élnek a vidéki orosz szutyokban, amíg meg nem halnak… Pedig Andrej Kravcsuk filmjében van minden, a hétköznapi orosz alkoholizmustól a hétköznapi orosz barátságosságig minden, szervkereskedelem, kurvák, stricik, erőszak és öngyilkosság, mégis hazugságnak, de legalábbis álságosan szentimentális mesének érzem én ezt a történetet. 4/10
A jövő kezdete (Pay It Forward, 2000) – A meseszerű történet ezúttal a valóságon alapszik (Pay It Forward – segíts három emberen és ígértesd meg velük, hogy köszönetképpen ők is segítsenek három-három másik rászorulón), ettől azonban nem ússzuk meg ennek hatásvadász, meglehetősen himnikus hangulatú elővezetését és fatális végkifejletét. Kevin Spacey mindig jó, Helen Hunt (Trevor – Haley Joel Osment– anyja) szintén, de itt azért érződik rajtuk, hogy mélyen áthatja őket az ügy közlésének és továbbadásának feltétlen vágya. Nincs is ezzel semmi baj azonban, tudjuk jól, hogy a jó bornak is kell a cégér. Kezünk ügyében azért legyen elég papírzsepi… 7/10
Az ifjúság édes madara (Sweet Bird of Youth, 1962) – Tennessee Williams megszokott hőse, a kallódó fiatalember (Paul Newman ikonikus alakítása) érkezik vissza korábbi zűrös tetti helyszínére, a poros, déli kisvárosba, ahol hajdani szerelme, valamint annak zsarnok apja, a város ura várja. Richard Brooks filmje mára igen poros, de nem lehet benne nem észrevenni a még ma is provokatív tendenciákat. Newman karaktere -Chance Wayne- úgy kapkodja az amfetamin pirulákat, mint évtizeddel később Jockey Ewing a whiskyket, de van itt szolid reklámja annak a legfinomabb marokkói hasisnak is, az eredeti darab valódi tartalma, a Dél rothadása, viszont nem jön le. 6/10
Para (2008) – Iskolapéldája e film annak, hogy mennyire nem lehet eldönteni egy ígéretes forgatókönyv, vagy ötlet alapján, hogy milyen lesz maga a film. A reklámiparból érkezett Fazakas Péter dolgozata bosszantóan ügyetlen, ritmustalan, elbénázott munka, miközben mindvégig látni benne a lehetőséget egy jó kis Guy Ritchies-Thomas Anders Jensenes krimi-komédiára. Csak az ötlet/könyv miatt: 5/10
Terminátor – Megváltás (Terminator Salvation, 2009) – A rajongók hánynak, nekem különösebb bajom nincs ezzel a résszel, sőt, ahhoz képest, hogy a franchise egy igen komoly popkulturális ikonosztáz sokadik része, igen ügyes, fantáziadús munka. És azért ha Christian Bale is ott van a stábban, ráadásul kulcsszerepben, azért túl nagy baj nem lehet… Ja, amúgy természetesen baromság, de melyik Terminátor-film nem az? Arnold cameója, valamint a klasszikus első részkre való visszautalgatások kifejezetten viccesek voltak. 6/10
A Forrest Gump az egyik legjobb dolog, ami filmvászonnal történhet! 🙂
Sajnálatosnak gondolom, hogy nagyon sok ember a film pofon egyszerű szimbolikáját sem érti, és így nem megy át nekik az üzenet. Sajnos számtalan olyan emberrel beszéltem, aki szerint a Forrest Gump egy érdektelen, unalmas film egy fogyatékos pasasról. Elkeserítő, mert a Forrest Gump nagyon okos film, kicsit sem szájbarágós, gyönyörű tanmese emberségről, barátságról, szeretetről/szerelemről.
Igen, én is így gondolom, miközben én sem hittem ezt el sokáig. 🙂
Nekem eléggé a fenekemen volt még a tojáshéj mikor először láttam: utólag visszagondolva voltak dolgok, amiket nem is értettem a filmben, mégis működött, és már akkor beleszerettem. Azóta pár évente újra nézve is mindig lenyűgöz, és értelemszerűen egyre jobban érteni vélem, és érdekes figyelni magamon, hogy ahogyan öregszem, mennyire más pontjai válnak hangsúlyossá a filmnek.
Most az a kósza gondolat jutott eszembe, hogy egy picit analóg is egy másik kedvencemmel, A napfény izével: XX. századi történelmi áttekintéssel egybefont családi dráma ill. tanmese.
Tényleg, az utóbbiról még tán nem is írtál soha, hát ez hogy lehet? 🙂
2000 óta írok filmekről, A napfény íze ’99-es. Ezért nem írtam róla. Amúgy nagyon sok, számomra fontos filmről (csak kapásból mondom: Jarmusch első filmjei, 2001 Űrodisszeia, Volt egyszer egy vadnyugat/Amerika, stb., stb. sok van) nem írtam sohasem, általában azért, mert régebbiek, mint amióta írok, valamint azért, mert a legtöbbről rengeteg írás, komoly, nagy elemzés is született már – azt meg feleslegesnek tartom, hogy megismételjem, amit már előttem mások leírtak. Ha van hozzátennivalóm, azt nyilván megteszem, erre pedig itt van a Poroló című rovat. A napfény ízét amúgy nem láttam azóta, amióta ment a mozikban – a Redl ezredesről, valamint a legutóbbi Szabó-filmekről viszont írtam.
Az Időhurokkal jól mellényúltam, pedig többnyire be szoktak jönni az ajánlásaid. Formailag, technikailag teljesen rendben van, de a sztori röhejes.
Azt hiszem, nem valók nekem az időutazós filmek…
Bocsánat. 🙂