A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Hundraåringen som klev ut genom fönstret och försvann, 2013) – Valamilyen számomra megfejthetetlen, nemzetspecifikus okból a svédek szeretik a hosszú címeket és az irodalmi adaptációkat. Ez a film is ilyen. A könyvet nem olvastam (az emberek szeretik), a film viszont igen vicces. Sajátosan humoros. Egyszerre blőd, abszurd, morbid és gyermeteg, valahol Guy Ritchie-n is túl, de még Menzelen innen. Ha akarom, a huszadik század parabolikus történelmi tablója, ha akarom, egy északi módra fergeteges krimi-vígjáték, ha akarom a svéd Forrest Gump, vagy egy önazonos északi Zelig. Annyi dologra hasonlít, és mégis teljesen egyedi. Jókat röhögtem… 8/10

Forrest Gump (1994) – Nagyon sokáig negligáltam ezt a filmet. Egész egyszerűen úgy gondoltam, hogy már megint egy olyan film, amely valamilyen defektusos emberből csinál cirkuszi majmot, és ez engem nem érdekel, Oscar-erdő (6 db.!) ide-oda. Aztán persze, csak megnéztem, azóta többször is. Az egyik legtökéletesebb, legszebb film ez az amerikai álomról, ami mostanában, a magamfajtáknak már megint csak egy egyre távolibb álom. Egy elragadó tündérmese a hitről, a barátságról, a szeretetről és a kitartásról, ami nélkül semmilyen normális dolog nem létezhet ezen a világon. Egy igazi, hamisítatlan giccs, amit minden igényes, értelmes embernek látnia kell (és a legtöbben nyilván láttak is már). 10/10

A törvény embere – 5. évad (Justified – Season 5., 2014) – folytatódnak a 4. évadban előtérbe kerülő tendenciák, Raylan Givens és Boyd Crowler asszója végképp belesüllyedt az átlag-krimik mexikói drogkartellek, a heroinnal üzletelő öltönyös bűnözők és nagyképű ügyvédek által fémjelzett középszerbe. A sztori is bukdácsolt a vége felé, mígnem felálltunk az utolsó évad előtti rajtkőre – amit azért még megvárunk, természetesen. Viszont, soha ilyen fílinges még nem volt Raylan (Timothy Olyphant) járása, mint egy kiszámíthatatlan, részeg puma, aki attól még életveszélyes, hogy bizonytalannak látszik, valamint a “hatméteres szabály” tarantinoid motívumának végigfűzése is vicces volt (és főleg az lett volna, ha elhúzták volna a fináléig, ami viszont egyszerűen nem volt az évad végén). 7/10

A majmok bolygója – Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes, 2014) – Ember vadállat. Majom ember. Egykutya. Ennyi a sztori nagyjából, ráadásul erről még az elképesztően élethű CGI is elvonja a figyelmet. Matt Reeves ezt a feladatot nem tudta megoldani (pedig a reboot igen jól sikerült…). 3/10

Időhurok (Predestination, 2014) – Az időutazás jó nagy topik a sci-fi műfaján belül, és általában az ezt variáló történetek jó alkalmak agyunk tekervényeinek átgyúrására (az időparadoxon logikai aspektusai, az időutazás etikai vonzatai, stb.). Az ausztrál Spierig-testvérek is (Robert A. Heinlein ‘All You Zombies’ c. novellájából) ügyes kanyart készítettek. Visszafogott látványvilág, átgondolt cselekmény és igen jó színészi teljesítmények (Sarah Snook, aki mostanában mintha a B-mozik hercegnői címére apellálna, valamint Ethan Hawke, aki viszont megbízható, mint a svájci bicska). Straight to DVD/Blue Ray, de annak teljesen jó. 7/10

Az olasz (Итальянец/The Italian, 2005) – Valamiért nem tudom elhinni, hogy egy 6 éves, gyermekotthonban nevelkedő kisfiú, amikor gyermektelen, ám gazdag olasz (!) szülők akarják örökbe fogadni, inkább megszökik, és kalandos módon megkeresi (és megtalálja!) igazi édesanyját, aki minden további nélkül be(vissza)fogadja a kisfiút, holott, éppen ő adta állami felügyeletbe gyermekét és boldogan élnek a vidéki orosz szutyokban, amíg meg nem halnak… Pedig Andrej Kravcsuk filmjében van minden, a hétköznapi orosz alkoholizmustól a hétköznapi orosz barátságosságig minden, szervkereskedelem, kurvák, stricik, erőszak és öngyilkosság, mégis hazugságnak, de legalábbis álságosan szentimentális mesének érzem én ezt a történetet. 4/10

A jövő kezdete (Pay It Forward, 2000) – A meseszerű történet ezúttal a valóságon alapszik (Pay It Forward – segíts három emberen és ígértesd meg velük, hogy köszönetképpen ők is segítsenek három-három másik rászorulón), ettől azonban nem ússzuk meg ennek hatásvadász, meglehetősen himnikus hangulatú elővezetését és fatális végkifejletét. Kevin Spacey mindig jó, Helen Hunt (Trevor – Haley Joel Osment– anyja) szintén, de itt azért érződik rajtuk, hogy mélyen áthatja őket az ügy közlésének és továbbadásának feltétlen vágya. Nincs is ezzel semmi baj azonban, tudjuk jól, hogy a jó bornak is kell a cégér. Kezünk ügyében azért legyen elég papírzsepi… 7/10

Az ifjúság édes madara (Sweet Bird of Youth, 1962) – Tennessee Williams megszokott hőse, a kallódó fiatalember (Paul Newman ikonikus alakítása) érkezik vissza korábbi zűrös tetti helyszínére, a poros, déli kisvárosba, ahol hajdani szerelme, valamint annak zsarnok apja, a város ura várja. Richard Brooks filmje mára igen poros, de nem lehet benne nem észrevenni a még ma is provokatív tendenciákat. Newman karaktere -Chance Wayne- úgy kapkodja az amfetamin pirulákat, mint évtizeddel később Jockey Ewing a whiskyket, de van itt szolid reklámja annak a legfinomabb marokkói hasisnak is, az eredeti darab valódi tartalma, a Dél rothadása, viszont nem jön le. 6/10

Para (2008) – Iskolapéldája e film annak, hogy mennyire nem lehet eldönteni egy ígéretes forgatókönyv, vagy ötlet alapján, hogy milyen lesz maga a film. A reklámiparból érkezett Fazakas Péter dolgozata bosszantóan ügyetlen, ritmustalan, elbénázott munka, miközben mindvégig látni benne a lehetőséget egy jó kis Guy Ritchies-Thomas Anders Jensenes krimi-komédiára. Csak az ötlet/könyv miatt: 5/10

Terminátor – Megváltás (Terminator Salvation, 2009) – A rajongók hánynak, nekem különösebb bajom nincs ezzel a résszel, sőt, ahhoz képest, hogy a franchise egy igen komoly popkulturális ikonosztáz sokadik része, igen ügyes, fantáziadús munka. És azért ha Christian Bale is ott van a stábban, ráadásul kulcsszerepben, azért túl nagy baj nem lehet… Ja, amúgy természetesen baromság, de melyik Terminátor-film nem az? Arnold cameója, valamint a klasszikus első részkre való visszautalgatások kifejezetten viccesek voltak. 6/10