Kisvárosi doktor (The Grand Seduction, 2013)

Eredetinek semmiképpen nem lehet tekinteni ezt a Kisvárosi doktor című kanadai filmet. Egyrészt azért nem, mert remake, igaz, az eredetit nem hiszem, hogy sokan látták. A Seducing Doctor Lewis szintén kanadai produkcióban készült, nem is oly régen, 2003-ban, csak éppen francia nyelven, noname színészekkel. A történet viszont nagyjából ugyanaz, mindkét filmben, persze, ugyanaz az író is: Ken Scott. A Kisvárosi doktor viszont már kisvárosi doktor - brendan gleeson, taylor kitsch és gordon pinsentangolul forgott, két neves színésszel a főbb szerepekben (míg viszont ennek angol eredeti címe The Grand Seduction, annak franciául volt az La grande séduction Big Mac-effekt. 🙂 ) Az igazi zavart viszont az okozza, hogy maga, a -a szívet melengető, egyben igen közérthetően aktuális- történet leginkább mégis a jóval korábbi Miért éppen Alaszka című tévésorozatra hajaz. Ott egy echte brooklyni zsidó orvosnak kell leköltöznie az isten háta mögé, valahová hideg, messzi, zord Alaszkába, ha jól emlékszem, tandíjhitel-törlesztés okából, ahol aztán a zsigerileg urbános dokit behálózza az idilli vidéki élet bűbájos romantikája. Itt a szitu nagyjából hasonló, azonban nem Alaszka, hanem Új-Fundland, és az idilli vidéki életet azért beárnyékolja a halászfalvakat a halászati kvóták bevezetése miatt sújtó, egyre növekvő és egyre kilátástalanabb munkanélküliség társadalmi igazságtalansága.

kisvárosi doktor - brendan gleeson és gordon pinsentA filmbeli halászfalu -illetve, kikötő, ahogy a helyiek hívják lakhelyüket- más lehetőség híján kizárólag a halászatból élt, más tevékenységre a földrajzi elhelyezkedése miatt nem igazán van lehetőség. Ahogy bevezették a halászatot korlátozó kvótát, hirtelen mindenki munka nélkül maradt, a falu/kikötő pedig lassú agóniába fulladt. Váratlanul azonban halvány reménysugárként érdekezett a hír arról, hogy egy nagy olajipari konszern hulladékfeldolgozó üzemet létesítene, ami munkát adna a hajdani halászoknak, egy kitétel van csupán, hogy a közösségnek rendelkeznie kell egy főállású orvossal. Kapóra jön, hogy a közösség egyik elszármazott, immár reptéri biztonsági őrként dolgozó tagja hálóján fennakad az éppen győztes krikettgyőzelmét némi kokainba és alkoholba fojtó ifjú dr. Lewis (Taylor Kitsch), a nagymenő plasztikai sebész, akit e lebukás fényében viszonylag könnyen rá lehet bírni egy hónapos új-fundlandi praxisra. Miután dr. Lewis megérkezik az isten háta mögé, Murray (Brendan Gleeson), a közösség ambiciózus vezetője, valamint (majdnem) teljes nyája mindent elkövet, hogy a sármos, fiatal orvost marasztalni tudja – mert akkor nincs akadálya a gyárépítésnek. Közben természetesen, dr. Lewis is ráébred “az élet igazi ízére”…

kisvárosi doktor - brendan gleeson, taylor kitschSzóval, láttunk már sok ilyen történetet, melyben ütközik a városi és a vidéki életstílus, szokások és lehetőségek, ezúttal azonban érdekes plusz jelentést hordoz a munkanélküliség és az orvoshiány aktualitása, valamint az ész nélküli környezetvédelem itt-ott elejtett okos kritikája, melyek nálunk is pontosan érthetőek és átélhetőek. A felsejlő (kis)realizmus azonban nem tudja, de nem is akarja feledtetni az életigenlő, derűs és joviális romantikus komédiát, valamint az Észak-Atlanti partvidék vad és vacogós természeti szépségeit. Hiteles, szerethető karakterek, kedves poénok egy kedves kis filmben.

Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.