(Dr. No-nak) Egy minapi beszélgetés kapcsán szeretnék szólni erről a filmről, mely a szerintem meglehetősen túlértékelt Csillagok között című Christopher Nolan-film kapcsán folyt itt a blogon. Dr. No kolléga vetette fel, hogy az említett kasszasiker egyik cselekményszála (a Matt Damonos) önmagában is bőven elegendő lenne egy igazán jó filmhez. Nos, ez a 2010-es no-budget scifi, bizonyos Sandy Collora Hunter Prey (pl. Vadászzsákmány) című alkotása, pont valami ilyesmi lenne…

Egy sivatagos bolygón lezuhan egy űrhajó, mely egy veszélyes fegyencet szállít. Szkafanderes smasszerek üldözik a szökésben lévő rabot, aki meglehetős ügyességgel szépen ritkítja őket, egészen addig, míg a felállás 1:1 nem marad. Közben kiderül, hogy az űrhajú a rab machinációja miatt zuhant le, és egy fajok közti világháború végkifejletében járunk. Az egyik faj az ember, ám egy darabig mi sem tudjuk, melyik. A mindössze 425 000 dollárból készült film mindvégig a sivatagos bolygón játszódik, jobbára két szereplő között, akik addig szívatják egymást oda-vissza, amolyan róka fogta csuka-módra, amíg morálisan meg nem oldják egymás közt a világaik közti válságot. A film végkifejlete persze, orbitálisan banális, de ne legyünk telhetetlenek. Ennyi pénzből ez így világbajnokság, főleg összevetve Nolan csilliódolláros szemfényvesztésével…

A filmszakmában eddig jobbára “segédmunkákkal” jelenlévő Collora meglepetésszerűen épkézláb történetet mesél el, meglehetősen ingerszegény, minimalista, de igen hatásos környezetben, kevés szereplővel. A hagyományos üldözéses-sztori elemi szintű bodycountja éppen kifullad, amikor a történet átfordul még emészthető mennyiségű moralizálásba, melynek témája a katona feladata és felelőssége kontra emberi (vagyis értelmes lényektől elvárt) tisztesség. Beszélhetünk persze a kommunikáció természetéről is, mert azért ez is igen fontos tényező a cselekményben.

Ugorjuk át azt, hogy az angol immár csillagok közti világnyelv, és ugorjuk át azt is, hogy a két (három), tényleg komoly csavar utáni slusszpoén majdnem fáj – a Hunter Prey példa arra, hogy nem kell giga költségvetés és tengernyi CGI egy jó sci-fihez, elég, ha az ötlet, a koncepció jó (és nem csak koppintja Wolfgang Petersen Kedves ellenségem című klasszikusát).

Asanisimasa: 7/10