Amit vállalt, azt szépen, stílusosan és elegánsan teszi ez a film – és ez egy divattervező, sőt, az egyik legnagyobb divattervező életrajzánál kifejezetten fő szempontnak számít. Aki viszont fel akar háborodni azon, akinek megrázkódtató újdonság, hogy Yves Saint Laurent amellett, hogy korszakalkotó figurája a divat világának, ikonikus alakja a huszadik század második felének, magánéletében homoszexuális volt, drogos és egzaltált, mint minden valamirevaló divattervező, ahogy “a sztereotípia mondja”, az fel is fog háborodni.

Jalil Jespert, a rendelkezésére álló, mondhatni konfekciós 106 percben mindent elmond YSL-ről, amit általánosságban tudni érdemes, szól életének meghatározó fordulópontjairól, egyáltalán nem szégyellősen szól kapcsolatairól, konfliktusairól, hitelesen teremt korhű hangulatot és környezetet, ráadásul láthatunk egy csomó eredeti (és itt a hangsúly az “eredetin” van!) Yves Saint Laurent-kollekciót, melyek közül sok ma már nívós múzeumok tárlatain látható csupán. A divattervező (Pierre Niney) életét élete párja, Pierre Bergé (Guillaume Gallienne) meséli el a dramaturgia szerint, afféle flashbackekben, ami kézenfekvő és viszonylag könnyen kezelhető struktúra egy évtizedeket átölelő történet elmesélésére. Értelemszerűen a hangsúly Saint Laurent emberi kapcsolatain van, valamint alakján, ahogy ezeket Bergé látja. A film erénye, hogy ezekből összeáll YSL karaktere, személyiségének jellegzetes vonásai, tehát lesz egy képünk a fazonról, emellett betekintést nyerhetünk a párizsi haute couture aranykorszakának belső világába is.

Újdonság, neadjisten, zaftos pletyi viszont nincs a filmben, Jespert nem költ hozzá semmi YSL életéhez, ami ebben az olvasatban pont olyan, mint egy rocksztár vagy egy filmsztár élete: sex&drugs&rockandroll, avagy siker, pénz és csillogás, mögötte viszont depresszió, magány, mély depresszió és még nagyobb magány. Csak éppen itt ez az egész tünetegyüttes a végletekig kifinomult eleganciával kerül előadásra.

Asanisimasa: 7/10