Igen, végül is meghatározhatjuk úgy a ‘független film’ fogalmát, hogy az a film ‘független film’, amelyikben rengeteget beszélnek. Ez persze baromságnak tűnik, de ha belegondolunk, hogy az említett kategóriába sorolt/sorolandó (amerikai) filmek általában mekkora költségvetéssel készülnek (kicsivel, főleg a nagy hollywoodi produkciókhoz képest), akkor tán már érthetőbb, ha egy fiatal filmes inkább szekond plánban beszélő fejek lényegesen költséghatékonyabb, tévéfilmes képi világában, verbális síkon próbálja mondanivalóját megfogalmazni, mint nagyszabású látványban, neadjisten szélesvásznú tömeg- és akciójelenetekkel. Ez természetesen lehet rettenetes élmény is, hiszen mindenki találkozott már olyan “ilyen” filmmel, amely semmivel nem nyújt többet, mint beülni egy romkocsmába egy csapat fűtől, sörtől és környezettudatos életmódtól zsibbadt agyú lumberszexuális neohippivel… Az meg mégis más élőben, ugyebár, ha már.

Szerencsére azonban többször izgalmas élmény, hiszen végre valódi embereket, igazi történeteket és életszerű konfliktusokat láthatunk, mentesen a legtöbb professzionalista bűbájtól, melyek a minél nagyobb bevétel reményében herélnek ki szinte minden “igazi”, “nagy” hollywoodi filmet. Craig Johnson második filmje is ezek közé tartozik. (A) The Skeleton Twins egy testvérpár történetét mesélik el, akik tíz év múltán, immár felnőttként találkoznak újra, miután egymástól függetlenül, egyszerre próbálnak véget vetni életüket. Mivel ez a film eleje, értelemszerűen nem sikerülhet az aktus, de csak azért nem, mert a másikat épp az elkövetés pillanatában zavarnak meg a hírrel, hogy az egyik már kórházban fekszik öngyilkossági kísérlet miatt. A történet végére még visszatérünk, egyfajta súlyos, ám morbid keretként a másikhoz, de ehhez kell a közte lévő másfél óra, ami megvilágít sok mindent okokról, körülményekről, indíttatásról, családról és egy sajátos(an erős) testvéri szeretetről.

A furcsa (testvér)pár (Kristen Viig és Bill Hader) természetesen végigpofázza a filmet, folyamatosan ugratják, provokálják és szórakoztatják egymást, a külvilág és az esetleges élettársak (pl. Luke Wilson) igényeinek teljes figyelmen kívül hagyásával. Kulcsszavak: gyerekmolesztálás, homoszexualitás, búvárkodás, halloween, gyerekvállalás, karrier, karaoke, léggitár.

Ha érdekel, akkor jó lesz, ha nem, akkor nem. (Legjobb forgatókönyv – Sundance)

Asanisimasa: 8/10