Piszkos pénz (The Drop, 2014)

A hajdan híres Fojtogatók nevű zenekar Nincsenek hősök többé című slágere, vagyis inkább e slágert tartalmazó lemez borítója járt az eszemben, miközben néztem ezt a Piszkos pénz című mozit. A borítóképen egy gyönyörű, égővörös rózsacsokor közepében egy randa patkány terpeszkedett, valahogy úgy, ahogy e film (ritkás) cselekményének vezérfonalát afféle búvópatakként jelképező kiskutya is csücsült abban a külvárosi kukában, ahol Tom Hardy, vagyis az általa alakított karakter (Bob Saginowski) megtalálta. Vice versa.

piszkos pénz - tom hardyPersze, ez a Bob sem az a kiköpött hőstípus, egyszerű, hétköznapi srác, még talán egy kicsit együgyűnek is tűnik. Az elején tényleg csak abból sejtjük, hogy azért a látszat csalni fog nyilván, mert hát Tom Hardy, az ő sűrű, masszív egyéniségével csak nem fog ilyen teszetosza lúzert játszani?! Na, hát nem is, bár ahogy kúszunk előre a dolgok menetében, úgy kezdjük látni a valós erőviszonyokat, melyek a végkifejletben minden kétséget kizáróan érvényesülnek majd.

Korántsem szokványos amerikai krimivel van dolgunk amúgy, még a műfaj, egyáltalán, a műfajiság sem egyértelmű. Igen nehezen meghatározható e mozi milyensége, stílszerűen szólva csak erőszakkal lehet belekényszeríteni e filmet bármilyen skatulyába. Ha krimit, drámát nem is mondhatunk egyértelműen, tán valami bűnfilmet igen, ha van ilyen. Legyen.

A történetet az a Dennis Lehane jegyzi, akinek korábbi munkái közül a Titokzatos folyóból Clint Eastwood készített Oscar-díjas filmet, a Hideg nyomont Ben Affleck filmesítette meg, míg a Viharszigetet Martin Scorsese vitte vászonra. Nem lehet meglepetés tehát, hogy két lábbal állunk ezúttal is a mocsokban (jelen esetben a fagyott földön). A történet hőse (Bob) hajdani bunyós, de ezt csak egy félmondatból tudjuk meg – most csapos a hajdani zugbukméker Marv (James Gandolfini – élete utolsó szerepében) bárjában, ami már valójában a csecsen maffia pénzmosodája – ami miatt viszont piszkos pénz - tom hardy és noomi rapaceMarv neheztel a csecsenekre, de szólni nem mer, érthetően. Szerepelnek még: egy furcsa, baljós hangulatot árasztó junkie, aki azt híreszteli magáról, hogy már ölt embert, és egy lány (Noomi Rapace), sebhellyel a nyakán, aki előtt Bob megtalálja a kiskutyát és aki segít neki a gondozással járó teendőkben. Továbbá csecsenek, kocsmavendégek, kotnyeles rendőrök, hullák. És (minden bizonnyal) piszkos pénz. Színhely: nagyrészt Marv kocsmája, valamint külső Brooklyn néptelen, kietlen utcái. Játszódik: napjainkban.

Marv, furmányos haditervvel meg akarja szerezni a maffia piszkos pénzét, amihez felhasználja a zizi csávót, aki viszont a kutya valódi gazdája, amit a mit sem sejtő Bob megtalált. Ő vissza akarja szerezni a kutyát, vagy legalább érte némi pénzt – Bob pedig szeretne békén lenni. A nagy amerikai kóboj-történetekhez hasonlóan, természetesen övé a hős státusza, azonban Bob sem ártatlan. Azok az idők elmúltak már, amikor makulátlan jellemű hősök aratták le a babérokat és lovagoltak el a naplementébe…

A Bikanyak című, szintén igen szigorú filmmel dobbantó belga Michael R. Roskam a lehető legjobb választás volt a rendezői székbe, hiszen Bob karakterét hasonló plaszticitással kellett megteremteni, mint első filmjében Jacky farmerét. Ott Matthias Schoenaerts volt a médium, itt Tom Hardy. A legjobb anyag. Itt ugyan nem húz olyan látványos pszichopatát magára, mint azt tette például a Bronsonban, de amilyen ártatlan bájjal szemébe hazudik az őt faggató rendőrnek, ahogyan csomagol, azért megfagy bennünk a vér. És ő a jófiú, de tényleg!

piszkos pénz - james gandolfini és tom hardySzegény Gandolfinié már kevésbé hálás szerep, de ilyen a színészsors. Neki ilyen szerepkör jutott, amit ő a maga bumfordi bölény formájával mindig hozott is.

A párbeszédek már szinte dadaista módon tömörek, bár aki járt már kocsmában, az tudja, hogy ott bizony olykor igen abszurd dialógok hagyják el a fogyasztó vendégek ekkor már cseppet sem szomjas ajkait. Értékdeficites, kemény, fekete-fehér világban járunk, ahol nem élnek meg a széplelkek. Itt a törvényt az erősebb kutya diktálja, és egyedüli érték a pénz, ami ritkán tiszta. Hősök nincsenek, csak túlélők.

A Piszkos pénz egyszerű, tiszta, szögegyenes film, mint egy dal, egy blues, vagy egy száraz, érzelemmentes country-ballada. Semmi cécó. Bumm a fejbe, halott vagy, haver.

Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

8 hozzászólás a(z) Piszkos pénz (The Drop, 2014) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    De jó volt ez a film. A Bikanyak nem fogott meg annyira, azért ezt sem siettem megnézni, most viszont érdeklődéssel várom a rendező legközelebbi munkáját. Persze, a színészi jelenlét is sokat tett hozzá.

  2. wim szerint:

    Csak a sztorival nem tudtam megbarátkozni, különben tényleg semmi rosszat nem tudnék rá mondani.

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Kedd | asanisimasa

  5. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

  6. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa

  7. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.