Szóval, amikor az ember beül erre a Manieggs… Manieggs, tehát mint maniacs (mániákusok, dühöngő őrültek, bolondok, stb.), csak egy szócsavarral sok tojásra, azaz many eggs-re angolosítva, ÉRTED, maniacs, you know, many eggs – erre a Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja című új, magyar animációs filmre és nyitóképként a pofájába tolnak egy bazi nagy vörös 18-as karikát, akkor azért az embernek fordul egyet a hosszú évtizedek alatt megjegecesedett világlátása. Azon persze már régen túl vagyunk, hogy fennakadjunk olyan nüanszokon, hogy az animációs filmekben sokszor állatok, sőt nem ritkán növények, sőt tárgyak kapnak személyiséget (lelket – hiszen az animáció szó maga is effélét jelent, lélekkel megtölteni vmit, vagy lásd e blog nevét is…), láttunk már beszélő, sőt menetelő fákat, mosolygó vagy akár gonosz virágokat is, de olyan filmet is, melynek az összes szereplője autó volt, szende autó, vagány autó, nagyképű autó, satöbbi, de hogy tojások? Miért pont tojások? Miért nem pirítós, vagy teszem azt, virágcserép?

De jó, legyenek tojások. Hiszen valahol mi emberek is olyanok vagyunk, mint 6 (vagy hány) milliárd tojás, főleg, ha a kis szürkék nézőpontjából nézzük. Kisebbek, nagyobbak, sápadtabbak vagy teltebbek, dagadtabbak, de valahol mindannyian ugyanúgy nézünk ki belülről. Azért lepörgött a film jó fele-harmada, míg napirendre tudtam térni afelett, hogy ezúttal tojásokat nézek akcióban. Merthogy a 18-as karika a mese műfajára, és a benne használt csúnya, trágár szavakra vonatkozik, gondolom, mert szétloccsanni alig látunk tojglit, az explicit szexről és más pikantériáról nem is szólva. Az amúgy méltán (külföldön főleg) megbecsült magyar animációs stúdiókban edződött Miklósy Zoltán által vezényelt film műfaja pediglen akció. (Valójában paródia, bár ennek felismeréséhez ki kell húzni a film második feléig…)

A sztori technikailag egy hozzávetőleg hibátlan amerikai B-mozi sztorijára hajaz, orbitális klisék orbitális klisék hátán, valójában a cselekmény összes eleme valamelyik közismert hollywoodi akció-thrillerből lett elcsenve, átírva főtt tojásokra és egymással összesimítva. Ergo, abszolúte vállalható – ezen a trashfilm területen. Működik, jó a ritmusa és a második felétől, amikor egymás hegyén-hátán pukkannak el a máshonnan már jól ismert filmes poénok (a The Walking Deadtől A király beszédéig) tojásosra kiforgatva, már tulajdonképpen szórakoztató is. Ekkor a Manieggs abszolúte hozza azt a fajta csúfondáros, pimasz és szemtelen humort, amivel például a South Park, és társai hódítanak, és felfelé lendül a kinyújtott középső ujj is, mint ethosz és paradigma. Mind a filmet, az akció-thrillert, mint műfajt, mind Hollywoodot, mint autoriter, elnyomó kulturális hatalmat illetően érvényes ez a gesztus, ezért kár az első fél-háromnegyed óra határozatlankodásáért. Értelemszerűen, ezen nem is lép túl a film, megelégszik azzal, hogy a közismert és már százszor körberöhögött, béna, túlzó és hihetetlen kliséket új kontextusba helyezve leránt róluk még egy “bőrt” és ez a vicces, ezen kell, és ezen lehet néha röhögni – új utat, új perspektívákat, neadjisten, új esztétikát nem mutat fel. Nem szabad azonban elhallgatni azt sem, hogy szemmel láthatóan sok poén viszont besült, látszott az alkotói szándék, hogy “ez itt most vicc”, de valamiért mégsem működött. vagy azért, mert rossz ritmusban lett elsütve, vagy azért, mert egyáltalán nem volt vicces…

Az “egyik tojás olyan, mint a másik” analógiát tovább bontva, látni fogjuk, hogy a történetnek tulajdonképpen nincs pozitív szereplője. Nagyjából, mint az emberek világában, ahol mindenki bűnös, mindenkinek van vaj a füle mögött, itt is a főszereplő tojás (Johnny Cupido) bár ártatlanul került börtönbe, azért gond nélkül rabol bankot és ejt később túszokat később, mégha saját igazát is védendő. A zsaru tojás látszólag szuperzsaru tojás, valójában azonban pont olyan korrupt szemétláda, mint az emberi világban mindegyik, és így tovább. Le lehetne ezt az egészet forgatni élő színészekkel is, de akkor tényleg nem lenne érdekes, hiszen a könyökünkön jön ki az összes ilyen történet. Így tojásokkal, valamint az alkotók pattanásos kamasz bájával és gimnazista humorával legalább valamilyen. Ahogy nézem, Andy keze sincs a dologban, tehát a produkció tisztának, merésznek, vállalhatónak tűnik. Tisztelet tehát az alkotóknak elszántságukért, a rengeteg munkáért és az áldozatokért. A Manieggs technikailag tökéletes film, tartalmilag azonban olykor hézagos, mondhatni támadható. Nehezen indul, de végül lesznek egészen jó pillanatai is.

Asanisimasa: 6/10