Filmnapló – 2015 június

Ex Machina (2015) – Ügyes munka a forgatókönyvíróként már jeles Alex Garland első rendezése, de én azért nem látok többet bele, mintha egy korrekt rész lenne az amúgy remek Black Mirror-sorozatból, egy asimovi analógiát követő, modern Frankenstein-parafrázis. Reális alapokon (globális hackerkedés, mesterséges intelligencia, stb.) álló utópisztikus történet, még emészthető mértékű morális és filozofikus agyalással, egy kis bibliai vonatkozású transzcendenciával és a kellően lebunkózó fináléval: a felvetett komoly és messzire, mélyre ható problémákat azonban legfeljebb csak simogatni tudja. Persze, ez is dicséretes. A néhány szereplős kamaradráma feszültséggel teli, izgalmas cselekményt pörget, még a kissé kiszámítható fordulattal együtt is. A felvetett kérdésekre adandó válaszoknak, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos mélyebb elemzéseknek, fejtegetéseknek, jövőbelátásoknak azonban nem ez a film a terepe. 7/10

Snowpiercer (2013) – A dél-koreai Joon-ho Bong poszt-apokaliptikus vonattripje elsősorban akciófilmes műfajhoz képest kifejezetten gazdag szimbólumrendszerével, mintsem látványvilágával vagy éppen a pergő cselekményével hódította meg a különlegességekre és furcsaságokra fogékony, igényes nézőket. A nemsokára bekövetkező globális jégkorszakban száguldó, amúgy teljesen önellátó vonat ideája (miért pont vonat, de főleg, miért száguld?) első olvasatra úgy baromság, ahogy van, aztán ahogy nézzük, s ahogy megismerjük a szerelvény felépítését, ahogy nézzük a nyomorúságos hátsó traktusokból előretörő éhséglázadás hőseit, úgy értjük meg az alkotók szándékát. Van messzidzs bőven, ki is van rendesen táblázva, fáklyákkal megvilágítva az odavezető út, felsejlik egy univerzális emberi piramis, karma és nirvána, kis szekér, nagy szekér, Öszvér, miegymás; a végső jegesmedve-poén pedig egyszerűen zseniális – minden idők egyik legjobb csattanója. Tilda Swinton pediglen egy állat. 8/10

Szentivánéji svéd szexkomédia (Äntligen midsommar!, 2009) – Meglehetősen alulértékelt kis filmecske ez az echte svéd történet, nem is nagyon tudnak mit kezdeni vele a népek, sem odakint, külföldön, sem itthon. Jó, félrevezető a (magyar) címe, mely ráadásul még hajaz is Woody Allen hasonló című -nem éppen a legsikerültebb- komédiájára. Romantikus komédiának (ami lenne amúgy, kvázi Thomas Vinterberg brutális Születésnapjának romkom-verziója) túl őszinte, túl realista, viszont komoly, mély művészetnek, feltáró erejű “élveboncolatnak” túl banális, túl sekélyes. Hétköznapi embertörténetnek kell ezt a filmet nézni, melyben olyan emberek olyan kis történetei bomlanak ki, majd szállnak el a hűs júniusi éjszakába, mint amilyenek mi vagyunk, s amilyeneket mi is átélünk, vagy átélnénk, ha történetesen hosszú idő után újra egy hétvégére összejönnénk hajdani osztálytársainkkal, gyerekkori barátainkkal egy bulira. Okos, egyenes, szolidan szórakoztató (amolyan somolygós) történet ez, semmi más – de ennek igen jó. 7/10 

A Francia kapcsolat (La French/The Connection, 2014) – Szó sincsen William Friedkin, de még John Frankenheimer remake-eléséről se, bár a sztori nagyjából, igen sok elemében ugyanaz: a marseille-i heroindepó hetvenes évekbeli felszámolásáról szól ez a film is, szintén valóságos események alapján. Cédric Jimenez igen alapos filmje két figura, egy eltökélt rendőrbíró (Jean Dujardin) és A Franciaként (Gilles Lellouche) emlegetett heroinnagykereskedő végzetes háborúját meséli el, közel tökéletes megidézésével a helyszíneknek, karaktereknek és a korhangulatnak, az események szinte dokumentarisztikus hűségű megjelenítésével. Tökéletes választás a két igen hasonló, tesztoszterontól duzzadó, bikaforma karakter szembeállítása, mely mindvégig képes fenntartani a film drámai feszültségét, a valós tényekhez való -igen aprólékos- ragaszkodás “antidramaturgiája” ellenére. Jó kis bűnügyi dráma, bár meglepetéssel és különösebb műfaji látványosságokkal (autós üldözés, lövöldözés, stb.) nem szolgál. 7/10

Jonah Hex (2010) – Halottakkal beszélgető faszi (amúgy polgárháborús veterán, aki csak azért harcolt a déliek oldalán, mert éppen ott volt akkor? WTF?), akinek lyukas a szája, és kifolyik rajta a pia, amit megiszik. Nyilván képregény-adaptáció – nem tudom, hogy lehetett volna ennél jobb is, ha nem lett volna ilyen zsé-kategóriás… John Malkovich, szegény, mindent elvállal már. Egy igazi színész. 3/10

Vakító fehérség (Whiteout, 2009) – Nem erősség a logika e film cselekményében sem. Kezdjük, hogy miért pont a csini Kate Beckinsale a seriff azon az antarktiszi bázison, ahol fél évre vannak összezárva kemény férfiak, ráadásul frissen fodrászolt frizurában… Mínusz 50 fokban még viháncolva futkosnak meztelenül a részeg kutatók a hóban (persze, már ez is nonszensz), de 55 fokban már odafagy Kati keze a vashoz (ami reálisan így is van). Ez is zsé-kategória, de annak is a rosszabb fajta, mert túl komolyan veszi magát. 3/10

Paranoia (2013) – A Microsoft/Apple, vagy Lidl/Aldi mese ezúttal internetes start up-környezetben. Harrison Ford kétarcú kopasz öregember, Gary Oldman meghízott, de egydimenziós, Liam Hemsworth pedig nem tudja elhitetni velem, hogy ilyen kockahassal lehet valakinek agya is… (Tudom, hogy lehet, de nem tudja elhitetni velem.) Közhelyes cyberthriller, ha nem figyelünk nagyon, akkor elmegy két szendviccsel meg egy sörrel. 5/10

Két nap a völgyben (2 Days in the Valley, 1996) – John Herzfeld szerintem alulértékelt (imdb: 6,5) filmje ugyan valóban erős Pulp Fiction (és Rövidre vágva, és…, és…) allúziókkal operál, ritmikailag is döccen erőseket, de szerethető (pozitív) és szívből gyűlölhető (negatív) karakterei miatt, valamint jószívű emberiessége miatt kifejezetten szerethető kis mozi. Danny Aiello egyik nagy filmje ez, nem szólva ezúttal az utóbbi években, évtizedben érthetetlen módon elkallódott James Spader eszelős nyikhajáról vagy Charlize Theron cickóiról. 8/10

Kártyavár – 3. évad (House of Cards – Season 3, 2015) – Most, hogy Frank Underwood (Kevin Spacey) lett USA elnöke, kicsit csökkent a baromarc-effektus, finomodtak az eszközök, bár azért most is karcol, amikor karcolni kell – a vége pedig masszív vasbeton. Okos, izgalmas politikacsinálási videótanfolyam. Ebből tanul Habony Árpi is, sőt, tán még maga Arthur J. Finkelstein is. (Első évad, második évad.) 9/10

Kínai negyed (Chinatown, 1974) – Külsőre egy remek film noir Roman Polanski méltán elismert alkotása, valójában azonban egy mélyen cinikus, kiábrándult egotrip a Manson-rettenetet feldolgozni nem képes alkotó lelkébe, valamint az nagy amerikai álom hetvenes évek közepére nyilvánvalóvá vált igazságára. Állítólag Robert Towne forgatókönyve lényegesen gazdagabb cselekményt görget, Polanski azonban merészen és határozottan megvágta, mint a filmben Jack Nicholson orrát. Így lett klasszikus. 10/10

Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Filmnapló – 2015 június bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Filmnapló – 2016. május | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Filmnapló – 2017. augusztus | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.