Ha társadalmi drámákról beszélünk, akkor mifelénk rögtön valami ólomsúlyú, nyomasztó, felkavaró és felzaklató, sokszor raszteres, fekete-fehér történetet képzelnek el a filmesek. Persze, a társadalmi drámák társadalmi különbségekről szólnak, valamiféle alá-fölérendeltségi viszonyról, melyben aki alul van, az mindig rosszul jár. Ebből kerekedik a feszültség, ami a dráma elengedhetetlen kelléke és oka. Eshetne szó ugyan társadalmi értelemben vett mellérendelő viszonyokról is, ilyenek azonban ritkák, legalábbis filmes műfajú megjelenésekben. Érdekes módon, a dinamikus, életteli brazil társadalomban még a dráma is jobb kedvű, mint ebben a terhektől sújtott, megosztott vén Európában (Magyarországról most ne is essék szó), pedig baj van ott is, több is, mint az elviselhető lenne.

Azonban A második anya alapvetően derűs történet, ráadásul, ha nem is egyértelműen pozitív, de semmiképpen nem negatív végkifejlettel. A címszereplő Val (Regina Casé önazonos, spontán, eszköztelen és megkapóan őszinte alakításában) tulajdonképpen a régmúlt, feudális társadalmakból itt (ott) maradt státuszt tölt be: dadus egy gazdag Sao Paulói családban. Tulajdonképpen ő nevelte fel a család egyetlen örökösét, Fabinhot (Michel Joelsas), aki második (a valódinál fontosabb) anyjaként tekint a középkorú nőre. Mellette Val ellátja a ház körüli teendőket is, most, főz, takarít, ápolja a mély depresszióban unatkozó, beteges családfőt, és kiszolgálja az orrát a legmagasabb társadalmi pozícióban hordó úrnőt. Val tökéletesen elégedett sorával, tisztában van a merev társadalmi szabályokkal, tudja a helyét és nem is akar változtatni azon. Lányát, Jessicát (Camila Márdila) messze északon élő rokonok nevelték fel, csupán emiatt érez Val bűntudatot. Egy nap Jessica váratlanul megérkezik anyjához, azzal, hogy felvételizik a legszínvonalasabb Sao Paulói egyetemre, az építész-szakra. Mialatt Val más gyerekét nevelte, az így keresett pénzből lánya kemény, eltökélt, öntudatos és önbizalommal teli, tehetséges fiatal nő lett, aki nem fogadja el anyja megalkuvó életszemléletét.

Jellemző a történetet író-rendező Anna Muylaert árnyalt társadalomképére (melyet nem véletlenül díjaztak például Berlinben vagy a Sundance-en), hogy Jessicát az anyját alkalmazó, alapvetően liberális szellemiségű család egyből a saját helyén, velük egyenrangúként kezeli (nem csak azért, mert az ő fiuk is ugyanarra a szakra jelentkezik), miközben Val pozíciója változatlan marad. A család férfitagjait elbűvöli Jessica egyénisége, míg Bárbara, az első anya, mint riválissal kezd küzdeni. A vágyak, ambíciók, valamint a kötelmek és “áthághatatlan” szabályok kusza szövedékéből végül is egy sok helyütt komikus eseményekben, valóban meglepő fordulatokban bővelkedő, szórakoztató történet kerekedik ki – mely mindennek ellenére nálunk is érvényes társadalmi folyamatokra világít rá gondolatébresztő erővel és szociográfiai hitelességgel.

Természetesen, Regina Casé elementáris erejű játéka hajtja előre a történetet, simán átlendíti azt a kisebb döccenőkön, nagyobbak pedig nincsenek. Kedves, tanulságos, emberi történet A második anyáé, és ehhez még hazudnia sem kell. Saját ismeretségi körömben is van ilyen “második anya”, egy Erdélyből áttelepült, csupaszív lány, aki nagyjából ugyanezt a történetet éli – sajnos, sokkal kevesebb derűvel. Mondom is neki, hogy feltétlenül nézze meg ezt a filmet, ha tudja.

Asanisimasa: 8/10