A 44. gyermek (Child 44, 2015)

A baj valahol ott van, hogy tőlünk Nyugatra az, ami velünk itt Keleten az utóbbi 100 évben megtörtént, az legfeljebb valami borzongató, izgalmas sztori, érdekesség – nekünk viszont megélt, átélt valóság. Ezért nem fog működni soha semmi onnan nézve próbálja bemutatni, mi volt itt, készüljön bármilyen nagy igyekezettel, odafigyeléssel és alkalmasint zseniális közreműködőkkel. Ezért nem működik igazán -vagy csak erős korlátok között- a hollywoodi Vörös zsaru, az Oroszországból szeretettel, az X polgártárs, a Doktor Zsivágó, a Schindler listája vagy a Hegedűs a háztetőn, és ezért nem működik A 44. gyermek sem.

a 44. gyermek - tom hardy és gary oldmanPedig elég csak ránézni a szereposztásra, egy igényes -skandináv és brit filmekben egyaránt jártas- filmrajongó lélekszakadva rohan jegyet venni, ha egy színlapon azt olvassa: Tom Hardy, Gary Oldman, Noomi Rapace, mellékszerepekben pedig Vincent Cassel, Paddy Considine, Nikolaj Lie Kaas vagy Fares Fares. A neve hangzása ellenére svéd illetőségű Daniel Espinoza (érdekes a filmográfiája!) mindent elkövetett, hogy filmjében megmutassa a sztálini kommunista terror alatt sínylődő Szovjetunió hangulatát, azonban csak karikatúraszerű közhelyeket görget. Az ugyanis kapásból közhely, hogy anno a SZU-ban még nappal is sötét volt, olyan sötét volt a hangulat. Minden karakter, minden jellemvonás, a cselekmény minden mozzanata túl van húzva, túl van satírozva és túl van írva. Minden nagyon sötét, nagyon durva, nagyon embertelen és nagyon szar – és mi tudjuk, tudhatjuk, hogy tényleg az volt, de nem így volt szar, ahogyan e filmben (is) láttuk. Egy Paradicsom -mert a Párt propagandája ezt hirdette – nem lehet sötét, élhetetlen és embertelen. Nem látszhatott annak, legalábbis ott semmiképpen nem, ahol a pártkommiszárok sétáltak, nem lóghatott ki a Sátán patás lába. Nem utaztak emberek fűtetlen marhavagonokban, mégha esetleg abban is utaztak, bizonyos esetekben. Ez, ahogyan Espinoza láttatja a sztálini terrort, az a nyugati propaganda hangja – még akkor is, ha a film tartalmilag lényegében igaz. (Be is tiltotta a putyini cenzúra a film vetítését a mai Oroszországban.)

a 44. gyermekA film amúgy egy érdekes műfaji kísérlet, hiszen megkísérli ötvözni az amerikai típusú sorozatgyilkos-történeteket a szovjet-orosz kommunista ideológiát ábrázoló történelmi drámával. Ez a sztori apropója is: alaptétel, hogy a szovjet kommunizmusban nem létezik gyilkosság, hiszen a Szovjetunió a Paradicsom. Ennek ellenére, valaki mégis gyermekeket erőszakol meg, majd hullájukat meztelenül a vasúti sínek mentén hagyja… Demidov, a Belügyminisztérium titkosrendőrségének (korábban NKVD) tisztje (Tom Hardy) azonban nyomozni kezd az ügyben, kivívva ezáltal felettesei, valamint féltékeny beosztottai haragját…

a 44. gyermek - tom hardy és noomi rapaceDicséretére szóljon a filmnek (és Espinozának is), hogy szól arról, ami igazán fontos egy ilyen totális diktatúrában: szól arról, hogy egy ilyen rendszer milyen mélységében fertőzi meg az egyén lelkét, hogy mennyire mélyen beleépül az emberek érzelmi, társas kapcsolataiba, hogy milyen erősen tematizálja azt. Demidov nemcsak szakmai vonalon, hanem házasságában is megszenvedi ezt, hála a hollywoodi típusú dramaturgiának, azonban a végére minden rendbe jön. (Holott mi tudjuk azt, hogy ez baromira nem volt így…)

Érdekes, sőt érdekfeszítő kísérlet volt ez a film, azonban meg is maradt annak – maradjunk ennyiben. Asanisimasa: 6/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.