Oké, ezt még megvettem Neill Blomkamptól, de a következőnél kíméletlenül kaszálni fogok. Ez már a harmadik film a társadalom pereméről, és második, hogy ez a társadalom Jo’burg elképzelhetetlenül (na jó, úgy csepeliesen) lerohadt külvárosa, a virtuális közeljövőben. Míg azonban a District 9-ben földönkívüliek okoztak zavart a zűrzavarban, az Elysiumban fél-géprendőrök tettek rendet – itt intelligens robotzsaru áll át a rosszfiúk oldalára, mígnem a haza, ha fényre nem is derül, de legalább az alagút végén felpislákol valami. Valami pici variációk, de alapvetően ugyanazt a történetet látjuk újra. Ez üzletileg zseniális teljesítmény, művészileg viszont már inkább a gagyi kategóriája.

Félreértés ne essék, Blomkamp továbbra is az egyik legzavarbaejtőbb mainstream filmes, ugyanis ekkora katyvaszt rajta kívül kevesen tudnak úgy gatyába rázni, hogy többé-kevésbé mégis nézhető mozi legyen belőle, az újdonság friss ereje azonban már sehol sincs. Újra egy egyes szám első személyű lövöldözős játékba csöppenünk a Chappie első negyedében, majd egy kis kültelki drogos környezettanulmány, széteső emberi sorosok, kallódó fiatalok, drogok, élhetetlen nagyváros felzabálja a természetet, egyben az egész bolygót. Egy törvény van, az erősebb kutya baszik, amit viszont a dél-afrikai rendező igen mély valóságismerettel tár a nézők szeme elé. Bár természetesen egy fiktív társadalom kritikájáról van szó, érezzük ennek valóságszagú hitelét. Aztán egy közepes cyber-thrillerbe oltott E.T./Frankenstein-mixbe vágunk át, ami egy majdnem perfekt Transformers-paródiában csúcsosodik ki. A vége viszont sci-fi, tudattranszmisszióval, szeretet-üzenettel, halványan pirkadó hajnallal a szmogos horizonton.

A Chappie, az első öntudatra ébredt robot meséje egy példátlanul erőszakos családi film, egy meglepetésszerűen filozofikus, egyben példátlanul nyálas piff-puff-baromság, valamint egy kibernetikai közhely-, és filmidézet-gyűjtemény. Annyira nagy katyvasz, hogy muszáj végignézni, ha egyszer belekezdtél, mert minden pillanatban van benne valami, ami azt sejteti, hogy valami okos dologban van részünk. Persze nem, de a film végén mégsem tudunk bosszankodni… De, ahogy az elején mondtam, a következőt már el fogom kaszálni.

Asanisimasa: 5/10