Thomas Vinterbergtől, a keményen provokatív Születésnap, az igen nehéz kérdéseket feszegető Submarino vagy A vadászat rendezőjétől, a nagyhatású Dogma-mozgalom egyik keresztapjától ez a Távol a világ zajától című Thomas Hardy-adaptáció egyértelmű csalódás, még akkor is, ha a kitűnő dán filmesnek nem is ez az első (félresikerült) próbálkozása a romantikával. Önmagában persze, nem rossz ez a film, csak nem mindegy, hogy milyen kontextusban nézzük, ugyebár. Még akár dicsérni is lehetne azért, hogy milyen slankra lett húzva Hardy, a maga nemében minden bizonnyal kitűnő, ám minden bizonnyal igen bőbeszédű szövege.

Tételesen nyilván benne van a filmben minden fontos momentum a regény cselekményéből. Csak éppen az hiányzik, amitől az egész összeáll. A habarcs, a kötőszövet, a sok feleslegesnek tűnő “csicsa” esett áldozatául a dramaturg radírjának, valamint a bőbeszédű, áradó, hömpölygő epika bűbája, amit a film pazar, óarany, ibolyakék és égővörös demerungban tobzódó látványvilága csak részben tud pótolni. Ennél jobban hiányzik viszont a szereplők jellemének, lelki és fizikai motivációinak bemutatása. Az itteni “tiszta nő”, a függetlenségére, önállóságára oly büszke (a mereven illedelmes, magasan zárt nyakú viktoriánus kor kellős közepén vagyunk!) Bathsheba Everdene (Carey Mulligan) elbűvölő, szórakoztató személyiségét még csak-csak megismerjük a filmből, azt azonban Vinterberg (illetve David Nicholls forgatókönyvíró) már nem köti orrunkra, hogy miután szépen kikosarazza az erős és becsületes Oakot (Matthias Schoenaerts), a gazdag, jólelkű és fülig szerelmes Boldwoodot (Michael Sheen), miért omlik első látásra az üres fejű bájgúnárnak tűnő Troy őrmester (Tom Sturridge) karjaiba, aki ráadásul úgy gázol át durva dragonyoscsizmájában a korábban karakánnak tűnő nőn, hogy az szinte nyikkanni sem tud… Tovább fokozza a zavart, hogy a három, fentebb említett férfiről sem tudunk meg semmit a jelzett tulajdonságokon kívül. Olyan fontos, a cselekményt alapvetően befolyásoló “nüanszokról” nem is szólva, hogy szegény kutyus miért hajtotta bele Oak nyáját a szakadékba? Hmm?

Persze, a történetet megértjük így is, hiszen a film szerkezete világos, tempója lendületes, tehát simán tűnhet akár jó filmnek is – csak az agyunk, a tapasztalataink, a műveltségünk és talán a természetes érzékeink tudatják velünk, hogy “ezen a házon” azért igencsak átfúj a cúg, hiába áll, mint Katiban a gyerek, hogy egy ismert dakota közmondással üssem el a tudományosságnak még a látszatát is. Irodalmi szöveg adaptációjának, főleg az angol romantika egy ilyen jelentős személyiségének a regényéből ennél azért lényegesen szöveghűbb feldolgozást várnánk el, vagy ne írjuk ki, honnan loptuk a sztorit. Persze, a karakterek jellemrajzát akkor is illene egy-két vonásnál jobban cizellálni… Vagy Vinterbergnek nem kéne csak a pénzért, rabszolgaként bérmunkákat vállalni, ki tudja? Asanisimasa: 5/10