Az idei Anilogue Fesztivál nézői már láthatták a korábban különféle Disney-produkciók animációs stábját erősítő Raul Garcia bemutatkozó filmjét, a Rendkívüli meséket. Az animációs szkeccsfilmként definiálható mozi Edgar Allan Poe emlékének kíván emléket állítani, a híres-hírhedt romantikus író öt rövid történetének öt kisfilmben való animálásával, melyeket egy holló -szintén egy emblematikus Poe-motívum- és egy beszélő szobor kvaterkázása fűz egybe.

Sajnos, a rendkívül egyenetlen színvonalú, stílusában, de dramaturgiájában sem egységes rajzfilmfüzér nem sikerült jól. A tisztelet és a köszönet érzetét természetesen ki lehet érezni a filmekből, de ez inkább tűnik egy lelkes rajongó, egy tekintélytisztelő, de nem különösebben tehetséges diák halkan elrebegett hálájának, mintsem egy Poe művészetéhez méltó, arra komolyabban reflektálni tudó, felnőtt műnek. Az mind az öt kis darabról elmondható, hogy bennük Poe történetei igencsak soványra vannak húzva. Nyoma sincs az eredeti, mai napig is delejesen ható, misztikus, hátborzongató romantikának, a hideglelős hátborzongatásnak, a nettó cselekmény csontvázszerűen csupasz. Vannak jó pillanatok, melyek azonban hamar elröppennek és semmi nem tartja őket fogva, és nincsenek sorban, gombostűre tűzve sem, mint színes pillangók a természettudós albumában.

A legjobb ötlet, hogy a narrációk többségét érdekes figurák mondják a képek alá. Julian Sands jó színész, jó hanggal, Christopher Lee is ilyen volt, akik ráadásul külsejükben is -melyek talán felidéződnek bennünk- passzolnak Poe világába. Közülük a pálmát azonban Lugosi Béla, a mi Bélánk viszi el, aki egy archív rádiófelvételen olvassa fel Az áruló szív című novellát ma már kissé viccesen ható dikcióval. E darab Alberto Breccia fekete-fehér, expresszív képregényeinek stílusát idéző képi megvalósítása is talán a legjobban sikerült mind közül. Guillermo del Toro, a gótikus-romantikus horror mai pápája is elhörög egy történetet, ráadásul az egyik legsúlyosabbat, A kút és az ingát, ehhez viszont Garcia egy igen buta, Disney műanyag világát idéző CGI-grafikát rendelt hozzá, mely teljesen hiteltelenné teszi a novella által közvetített kétségbeesett rettenetet. Képileg még talán hatásosnak mondható színes pacákkal, sejtelmes szmoggal és groteszk devianciával operáló A vörös halál álarca című kis darab is, melyhez viszont nincs narráció, csak a herceg szólal meg benne, tovább fokozva az eddigi dramaturgiai zűrzavart. Szóval, eléggé széteső, eklektikus tiszteletadás ez… Poe talán ennél többet érdemelne. Asanisimasa: 4/10