A nagy dobás (The Big Short, 2015)

Nem mondom, hogy bizonyos pénzügyi ismeretek hiányában teljes egészében értettem azt a kavarást, amit e történetben véghez vittek a benne szereplő valós személyek, de az biztos, hogy általa jóval többet értek sok mindenből, ami most van. A nagy dobás a 2007-es nagy gazdasági világválságról beszél, illetve arról a közhelyről, hogy pénzt legtöbbet csakis pénzből lehet keresni. Számtalan film foglalkozott már a tőzsdék és a bankszektor machinációinak leleplezésével, a Tőzsdecápától a Wall Street farkasáig oda és vissza, és nem véletlenek a vadállati allúziók: a pénzvilág kavarógépei valóban vadállatok, akik egy százalékpontnyi anyagi sikerért simán tönkre teszik több ezer, tízezer, vagy akár milliónyi ember életét is, minden különösebb gondolkodás, lelkifurdalás és bármiféle szívfájdalom nélkül. Adam McKay Oscar-díjas forgatókönyvből készült (és még négy másikra jelölt) története annyiban erősebb az összes többinél, hogy még a hozzám hasonló, avatatlan porbafingóknak is érthetően magyarázza el, mi történt (mi történik!) a valóságban. Merthogy arról van szó.

a nagy dobás - ryan gosling, christian bale, steve carrell és brad pittAz “oktatást” McKay annyira komolyan veszi, hogy a kulcsjelenekben a szereplők kifordulva a jelenetből, egyenesen a kamerába, tehát a nézők arcába mondják el keresetlen szavakkal, hogy most akkor mi van tulajdonképpen, nagyjából úgy, ahogy Frank Underwood is szokta kommentálni a politikai szarkavarását a remek Kártyavárban (Bertolt Brecht után szabadon). Persze, az ismeretek olyan sebesen ömlenek ránk, hogy baromira kell figyelni így is, de én azért legalább annyit már megértettem, micsoda is pontosan az a sokat emlegetett “shortolás” tulajdonképpen. Ebben a -még egyszer mondom, a valóságban is megtörtént- sztoriban, egymástól majdnem függetlenül, néhány pénzügyi elemző (stratéga, mittudoménmi) rájött, hogy az amerikai gazdaság fundamentumát képező jelzálogpiac nagy része értéktelen, vacak, gyenge minőségű államkötvényekből áll. Egyesek közül ezt -nagy levegőt véve- megshortolták, tehát nagy összegekben játszottak arra, hogy ezek az állami papírokkal teletömött kötvénycsomagok megbuknak, kipukkadnak, míg mások, szintén szembemenve a közelgő katasztrófát tudomásul venni nem akaró pénzügyi-politikai fősodorral, megpróbálták felhívni a figyelmet a veszélyre – mely gyakorlatilag a kapitalista gazdasági modell létét fenyegeti. A konkrét világvégéről szól tehát a buli, ami végül be is következett 2007-2008-ban: Amerikában milliók vesztették el állásaikat, lakásaikat, pénzügyi megtakarításaikat, a pontos számok a film végén olvashatók.

a nagy dobás - steve carrell és ryan goslingMaga a film rendkívül izgalmas, ha felvesszük nyaktörő tempóját, ami ezúttal a kimondott szavak sebességében és az általuk hordozott jelentéstömeg megértében, gyors felfogásában jelentkezik: ha elbambulunk, úgy járunk, mint az a szerencsétlen jónéhány millió, akik… (lásd fentebb). A párbeszédek pattognak, mint a 8 bárra fújt biciklikerék a kockaköveken, helyenként mocskosak (talán mert a jelzett szituációban felfokozott idegállapotot okoz, talán mert szinte “felvételi követelmény” a brókereknél a pszicho- és szociopátia?), de tulajdonképpen szellemesek is egyben. Bár egyetlen fizikai aktus sem történik a filmben, csupán inges-nyakkendős pacákok jártatják a szájukat, mégis mintha egy akciófilmet látnánk. Vér nem folyik, csak a cash, egyik számláról a másikra.

a nagy dobás - brad pittPersze, ez egy film, melyben a szövegeket, az egész zűrzavaros történetet úgy kell elmondani, hogy az jól legyen elmondva, az öltöny-nyakkendő egyenruhába bújt egyen-arcokból is megkülönböztethető jellemű, karakterű, valódi figurákat kell faragni. Brad Pitt, Steve Carrell, Ryan Gosling és Christian Bale ezért kell a projektbe, mert gipszjakabokkal nem működne. Így viszont működik… Nagyon is. Asanisimasa: 9/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) A nagy dobás (The Big Short, 2015) bejegyzéshez

  1. Dr. No szerint:

    Örülök, hogy megnézted, szerintem sokkalta fontosabb és jobb film, mint az Oscarral díjazott Spotlight. Ez nyilván nem kaphatott Oscart, a nézőnek végig oda kell figyelnie, néha mintha nem is filmet néznénk, hanem szemináriumon lennénk, de sajnos, maga a filmben elmagyarázni kívánt jelenség összetett. Ehhez képest sikerült játékfilmet forgatni belőle és nem egy olyan “doku”-borzalmat, mint a 2003-as, akkor körbehypeolt, mára nagyjából elfelejtett “The Corporation”, le a kalappal.
    Ha pedig az egyszeri mozinéző nem hajlandó a szükséges energiát és figyelmet belefektetni ebbe a filmbe (én kötelező vagy legalábbis erősen ajánlott mozivá tenném minden devizahiteles stb. részére), akkor már ott várakozik egy homályos sarokban Bogár László és a globaloböllérek meg a durva szivattyúk.

    • efes szerint:

      A The Corporationt említette a facebookon egy bankszférában dolgozó olvasóm, amikor ez a poszt megjelent – ő is jobbnak tartja ezt a filmet, de ő fontosnak tartja a dokut is, nyilván szakmai szemmel nézte elsősorban. Én semmire nem emlékszem belőle… Nekem amúgy kissé alkímia-jellege van ezeknek a tőzsdézős, izéknek, nem értek hozzá, de félelemmel vegyes tisztelettel kacsingatok irányába. A Spotlight tök másról szól, legfeljebb műfajában vannak közös vonások, ha lehet itt egyáltalán “műfajról” beszélni. Bogár László viszont életveszélyes, de Matolcsy még inkább.

  2. Dr. No szerint:

    Egymás után láttam ezt és a Spotlightot, nagyon hasonlóak voltak. Tudom, a téma teljesen más, ott oknyomozó újságírók, itt pénzemberek, stb. de mégis, mindkettő a nézőt tanítva nevelő, szórakoztatva felvilágosító darab. Egyhetes különbséggel legalábbis erősen kiugrottak a hasonlóságok, viszont ez bátrabb.

    • efes szerint:

      Dokumentum-játékfilm. Budapesti iskola. 🙂 A Big Short nyilván jobban húsba/pénztárcádba vág, ezért jobban is üt, mert igazából kevesen látják át ezeket a pénzügyi machinációkat – akik igen, azok rendszerint benne is vannak valamilyen szinten. Míg az, hogy a papok is szeretnek kúrni, ráadásul sokszor nem is “normális” módon, az nem újság. Az sem, hogy a rom.kat. egyház gyakorlatilag egy maffia. (Lásd Boccaccio – Dekameron, pl. 1300-as évek) A Spotlight talán azért hat rád kevésbé, mert csak kimondja, és -Amerikában legalábbis- az igazságszolgáltatás szintjére viszi a sokak által tudott, beszélt és kibeszélt botrányokat. Ez a legalizáció nem tűnik akkora tettnek, mint tolvajt kiáltani a tolvajra, akik ráadásul jól is rejtőznek. Lásd 10 magyarból 9 nem is érti, mi a baj a Quaestorral, vagy miért baj az, hogy Tolcsy lenyúl 250+ milliárd pénzt a közösből. Nem is fogják fel, mennyi 250 milliárd forint, viszont megbasszák egymás anyját is 200 forintért. Már elnézést. Ja.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.