Az Észak császára (Emperor of the North Pole, 1973) – Robert Aldrich, akit sok egyéb mellett a Piszkos tizenkettő okán kell ismernünk, elkövette például minden idők egyik legbrutálisabb hobófilmjét is – ezt. A főszereplő itt is Lee Marvin, valamint Ernest Borgnine, a téma pedig a vonatstoppolás. Mai aggyal zavarba ejtő, hogy anno, a múlt század harmincas éveinek elején -az ún. nagy gazdasági világválság idején- emberek azt tekintették lételemüknek, hogy vonatokra felkapaszkodva utazzanak egyik indifferens helyről a másikra, csakis a csavargás végett. Hidegben, fagyban, szélben vagy akár hőségben nyelni a port, valamint a gőzmozdonyok kormát, és szikráit? Embertelen sport. Mondhatni, Jack London-i pálya. Ez a történet a klasszikus ’80 nap alatt a Föld körül’-féle dramaturgiai séma keverékét látjuk az öreg profi-zöldfülű újdondász, valamint a kettős párbajra kihegyezett westernklisékkel – maga a film pont ilyen katyvasz, mint amilyennek tűnik, mégis rendkívül izgalmas, éppen furcsasága, unikális témája, stilisztikai kacskaringói, valamint aránytalan szerkezete, zaklatott ritmusa miatt. Az iszonyatosan túlhúzott színészi játék, a mai logikával nehezen indokolható fordulatok talán nevetésre ingerelnek, viszont még mindig fejbe kólint az az explicit brutalitás, amely az elejétől a végéig benne van a filmben. Rengeteg vonat tetején szaladgálás, és a vonatról le- és felugrálás legkülönfélébb módozatai jellemzik a filmet, de az ezt mindenáron megakadályozni szándékozó, vérnősző vonatparancsnok igen kreatív eszköztára is figyelmet érdemel. 6/10

A szabadság vihara (Freedom’s Fury, 2006) – Ez a film tulajdonképpen Andy Vajna ’56-os projektjének dokumentarista része (a fikciós volt a Szabadság, szerelem), melyben a melbourne-i olimpia hírhedt Szovjetunió elleni vízilabda-elődöntőjét, illetve ezen keresztül az ’56-os forradalom és szabadságharc történetét dolgozza fel, a résztvevők elbeszélése, illetve korabeli híradó- és filmrészletek felhasználásával (a képen jelenet a filmből). Colin K. Gray és Megan Raney filmje, bár érzelmileg elkötelezett a forradalom irányába, szemléletében és a megszólaltatottak számszerű arányában mégis korrektnek, tisztességesnek -bár perdöntő bizonyítéknak, illetve doktori disszertációnak semmiképpen nem- mondható. Szórakoztató ismeretterjesztés, annak viszont tökéletes. 8/10

A Lovasíjász (2016) – Jó dolog, hogy elkészítette Kaszás Géza ezt a filmet Kassai Lajosról, a cirkuszi íjászakrobatáról, ősmagyar hadi-kiképzőről és hollywoodi lovastrénerről, életről, alakjáról és világlátásáról, mert valahol a nemzeti hagyományőrzés lényege ez lenne, amit Kassai csinál. Jó dolog félig játékos, félig komoly módon ismerkedni fontos dolgokkal, a természet, az állatok és az emberek tiszteletével, a munka becsületével és a magyar kultúrkincs romantikus motívumaival – bár ez utóbbiról megosztott ismereteket nem ártana azért “tiszta forrásból” meríteni, nem pedig afféle habókos, önjelölt etnográfusoktól, isten se tudja, hol doktorált ősmagyar-kutatóktól és lelkes hobbirégészektől. A film “szellemi síkján” Kassai és általa meglátogatott “hiteles források” hosszan taglalnak valamiféle igen zavaros hun-magyar-mongol kontinuitás-elméletet, melynek kitételeit akár ott helyben lehetne cáfolni egy-egy józan, paraszti logikával feltett közbevetéssel (pl. ha egyszer a hunok olyan önellátók voltak abban a szép, belsó-mongóliai őshazában, mint azt a “neves” mongol történész állítja a minden kétszavas mondatát ötpercnyi monológgá fordító doktor-tolmács és Kassai heves bólogatásától kísérve, akkor mi magyarázza a fél világ feldúlását? stb.), ám a cáfolatnak, kiigazításnak, ellenvéleménynek helyet itt nem adnak… Nem igazán magyaros gesztus ez, főleg nem a Kassai által képviselt büszke értékrend szerint. A nyilazással, a vidéki, természetközeli élettel, a munkával és a természetben való futkorászással, de még a Makovecz-stílusú istállókkal, szénasilókkal, budival és feje tetejére állított házakkal sincs baj – de ne tüntessük már fel tündérmesés vágyálmainkat tudományként, ha egy mód van rá, mert nem azok csak mesék és varázsgombás álmok! S ezzel együtt, ne higgyük, de főleg ne tanítsuk azt sem, hogy a térdig fagyos sárban a ló mellett futni a hasznosabb dolog, mint az iskolában tanulni, például József Attilát, Móricz Zsigmondot vagy Bartók Bélát, vagy éppen a finnugor nyelvrokonságot (amelynek következtetései valójában egyáltalán nem állnak oly távol a Kassai által oly annyira vágyott hun/magyar/mongol rokonságtól), hogy csak a magyaroknál maradjunk. A film amúgy tényleg szép képekből áll. Viszont túl hosszú, rendkívül aránytalanul szerkesztett, hosszas önismétlésekbe bonyolódó, dilettáns munka. Jó, ha 30 percnyi hasznos anyag van benne, legalábbis tévés szemmel nézve. 3/10

Beépülve: Az Escobar-ügy (The Infiltrator, 2016) – Szegény Bryan Cranstonnak nem feltétlenül kellene belefutnia ebbe a zakóba, mert egy idő után nem csak azt fogjuk látni, hogy átcsúszik a ló túloldalára, hanem tán azt is, hogy fordítva ül a lovon. Oké, ez alkalommal még meglovagolta a Breaking Bad egyre lanyhuló hullámait, de azért sok nincs már ebben a középkorú fazon pro és kontra drogbiznisz-topikban. Ez a film megtörtént eseményeket dolgoz fel, melyekben egy nyugdíj előtt álló amerikai zsaru -Robert Mazur- épül be, magát pénzügyi befektetőnek kiadva, a hírhedt kolumbiai Medellín-kartellbe, igen sok letartóztatást eszközölve ki a későbbiekben. Potenciál természetesen lenne a sztoriban, hiszen elég szerteágazó, bonyolult történet ez, de talán éppen ezért, ez benne is maradt a filmben – tehát alig jött le. Másképpen mondva, kicsit uncsi volt – és szegény Cranstonnak is jobban elhittem a kristályos metamfetamint főző, hajdani kémiatanár figuráját, mint ezt. Pedig jó színész, az fix, de ide már öreg egy kicsit – ami főleg a fináléban szúrt szemet. 6/10

Mérsékelt égöv (1970) – Kézdi-Kovács Zsolt féltékenységi drámának álcázott történelmi/politikai parabolája tökéletes móriczi allegória. A vidék nagyurai minden korban, minden rendszerben ugyanolyanok, ugyanolyan fafejű, autoriter módon intézik uralkodásuk és ugyanolyan módon, éppen ez lesz mindig a vesztük is. E történetben a Somogyvári Rudolf által alakított, hajdan partizán, ma hithű komcsi vidéki körorvos fizikailag ugyan nem bukik el, csupán érzelmi vesztesként marad magára, s ezt is csak a záró képsorokból tudjuk meg (bár tettéért nyilván felelősségre vonják), de a szeretetlenség, az “uralkodói magány” talán éppen elég büntetés számára. A hegyekben mászkálós, vadászatos, lövöldözős film gondolatilag kerek egész, viszont túl sok benne az indokolatlan mélabú (főleg Törőcsik Mari és Kozák András világfájdalma) és Gonda János amúgy remek zenéje sem igazán illik hozzá. 6/10

Lopott képek (2006) – Pacskovszky József filmje egy ötlet ráerőszakolása a nagyjátékfilm formátumára. Jól indul a kamera-főmotívum, legalábbis nekem tetszik tulajdonképpen az egész, ez a kamerára felfűzött szkeccs-sorozat, egészen a kínai lány-epizódig, a lezárás azonban egyszerűen hülyeség. A filmvégi montázsból pedig egy egészen más koncepciót sejtek, amiből viszont nem sok valósult meg magában a filmben – talán csak a home-videók dekomponált, kaszáló vizualitása. 5/10

Káosz karácsonyra (Love the Coopers, 2015) – Az idei karácsonyi tévéműsorból ez az egy film ragadt meg bennem, pedig zsibbadt kockásra ültem a seggem a tévé előtt a családdal. Valamiért a népek nem szeretik ezt az amúgy tök helyes kis filmet (port.hu: 5.8, imdb: 5.7), pedig. Abszolúte nem cukros, nem geil, viszont mégis benne van az a bizonyos karácsonyi üzenet, aminek valamilyen formában benne kell lennie. Tök jó színészek játszanak benne (Diane Keaton, John Goodman, Alan Arkin, Marisa Tomei, Olivia Wilde, stb.), tök jó a humora… Én nem tudom, mi a baj az emberekkel… Tényleg csak Kevin kell (oké, hogy a 8 éves unokahúgom végigunatkozta, de ő életkorából adódóan is Kevint akart és semmi mást!), meg a lónyál és csak semmi (amúgy alapszintű) gondolkodás?! Tényleg elment már mindenkinek az esze? 7/10