Roger Deutsch amerikai független kísérleti filmes Wisconsinban született 1951-ben, bár valószínűleg rendelkezik európai gyökerekkel. Hogy ezek között van-e magyar, azt nem sikerült kideríteni, így csak feltételezhetem, hogy van, mert különben mi a fenét keresne egy amerikai független filmes 1991-ben Budapesten, ráadásul az Úttörővasúton, akinek nincs valamiféle személyes indoka erre? Persze, lehetnek véletlenek is… Mindenesetre, Deustch akkor ott volt, s kezében volt kamera is, mint egy valamirevaló független kísérleti filmesnek, és lefilmezett néhány gyerekvasutast, akik akkor már nem voltak úttörők, hanem csak gyerekvasutasok, és ez a róluk készült néhány perces videoszkeccs lett fontos vándormotívuma későbbi pályáján leforgatott több filmjének is. A jelen írás tárgyát képező Fiú a vonatonnak például kifejezetten apropójául szolgál ez a néhány snitt, Deustch saját kísérletező attitűdjének megfelelően.

Jelen esetben arról van szó, hogy egy amerikai független filmes érkezik Budapestre, hogy részt vegyen saját, a budapesti gyermekvasútról készített filmjének itteni bemutatóján, majd előadást tartson a dokumentumfilmezés etikájának bonyolult kérdésköréről. Az interneten röpke kereséssel fellelhető, Deutschról szóló ismertetők megegyeznek abban, hogy a filmes életművének egyik fő sajátossága a valóság lehetőség szerinti egzakt dokumentációjának fiktív környezetben való elvonatkoztatása, valamint ennek etikai következményei. A filmes a gyér érdeklődés és még ennél is halványabb siker mellett megtartott premiervetítés után egy reggeli kávéra való meghívót kap, amint kiderül, filmjének egyik, mára már felnőtté cseperedett szereplőjétől, aki viszont zokon veszi a film narrációjában az ő személyével kapcsolatban állítottakat. Ergo, azt állítja, hogy a filmes meghamisítja a tényeket – tehát a dokumentumfilmezés etikájáról értekezni kívánó dokumentumfilmest a lehető legetikátlanabb tetten érik. Tehát akasztják a hóhért.

Deustch filmje, az említett ’91-es néhány snitt kivételével egy fiktív, nobudget roadmovie, konkrét thriller-elemekkel és nem kevés, dicséretesen önironikus malíciával, sőt néha már bizarr groteszkben végigpörgetve. Lehetne ez a film akár még jó is, de nem az. Én látok az ötletben érdekességet, még úgy is, ha a lefilmezett képeket, jeleneteket képzeletben a forgatókönyvben leírva látom, azonban ennek filmes megvalósítása olyan amatőr, olyan civil, hogy annak legfeljebb eldugott kísérleti filmfesztiválokon képzelhető csak el, ahol a filmezést, mint hobbit művelő lelkes amatőrök vetítik egymásnak filmjeiket. Mind a képi világ, mint a szereplők játéka, szövegmondása már-már nevetségesen civil, s ezen a mellékszerepekben feltűnő profik megszólalása csak tovább ront. Az angolt egyébként meglepően mívesen beszélő Szervét Tiborral a vele készült jelenetekben szinte alázza a két főszerepet alakító James Eckhouse-t és Tóth Barnabást (merthogy a film eredendően angolul beszél, ugyebár).

Érdekes módon, mindennek ellenére mégis végig lehet nézni a filmet, aminek oka egyrészről a civil ügyetlenkedésen való egészséges kárörvendés, másrészt viszont, és ez a fontosabb ok, az Deustch szintén egészséges öniróniája. Egy percig sem érezni, hogy komolyan veszi önmagát és alkotását, a filmet, és ezzel le is veszi “a film válláról” azt a súlyt, hogy a néző is komolyan vegye. Simán kineveti, kinevetteti saját magát benne, mégpedig konkrétan magát, Roger Deutschot, az amerikai független, kísérleti filmest, és ez tök jó. És hogy ez a viccelődés végül is nekünk nem került sokba, az is tök jó. 5/10