A török szülőktől származó, 44 éves Fateh Akin Hamburgban született, és gyakorlatilag eddigi -szép sikerekben és jó filmekben bővelkedő- pályafutását a Németországban letelepült “gazdasági migránsok” életének bemutatására, beilleszkedésük nehézségeire szentelte. Történeteinek főhősei általában törökök, de mesélt olaszokról, albánokról, görögökről, kurdokról. Mélyen elkötelezett emberi jogi harcos, aki filmjeivel harcol az azonos jogokért és lehetőségekért, miközben ő maga kiváló példája a német társadalomba szocializálódott “ausländernek”.

A Sötétben című filmjének főszereplője viszont egy echte német nő. Katja (Diane Kruger) egyetemistaként ment feleségül ahhoz a tüzes tekintetű kurd fiúhoz, akitől a füvet vásárolta. Az esküvő még a börtönben zajlott le, ahová Nurit (Numan Acar) a már említett tevékenységéért ültették le. A fiú a börtönben gazdasági főiskolát végzett, s ahogy kikerült adószakértőként és hivatalos tolmácsként -immár tisztességes, adózó munkával- segítette sors-, és honfitársait. Katja és Nuri boldog házasságban éltek, normális német állampolgárként, imádták közös gyereküket, mígnem egy átlagos, békésnek induló napon, percekkel azután, hogy Katja elkérte férje kocsiját, hogy ügyeit intézze, egy házilag készített pokolgép robbant fel Nuri irodája előtt, meggyilkolva az odabent tartózkodó férfit és kisfiát. A rendőrség viszonylag gyorsan kideríti, hogy az elkövető egy önállóan tevékenykedő német neonáci párocska hölgytagja volt. Katja nehezen tartja magát családja elvesztése miatti kétségbeesésében, s amikor később a bíróság jogi kifogásokra hivatkozva felmenti az elkövetőket, fatális lépésre szánja el magát…

A film tulajdonképpen Katja belső lelki útját követi végig mély részvéttel és megértéssel, ahogyan a nyugodt, kiegyensúlyozott boldogságból a teljes összeomláson keresztül eljut a megtisztító végkifejletig. Fateh Akin egyik korábbi filmje sem volt talán még ennyire személyes és indulatos, holott mindegyik kirekesztett, nehéz helyzetben lévő hősei mellett állt ki, méghozzá igen sarkosan. Ezúttal is felvállalja “keresztjét”, és egy olyan közhangulatban, amikor a társadalmilag nálunk sokkal normálisabb, és önvizsgálatra mindig is hajlamos Németországban is sokan a muszlim származású, illetve vallású “migránsokat” vádolják a terrorizmus fellángolásáért, ő békésen egymás mellett élő törököket, kurdokat és németeket mutat, akiknek életét éppen az elvakult, szélsőséges gondolkodású, magukat felsőbbrendű árjának képzelő, keresztény németek fenyegetik, akik a démonizált muszlimokkal szemben, tényszerűen többször be is váltják fenyegetésüket. Nem fél véleményt alkotni, emellett hitelesen mutatja be az internet szabadságát kihasználva szaporodó neonáci sejtek szerveződését is, amit egy jogilag támadhatatlan, de érzelmileg és erkölcsileg felháborító végkimenetelű bírósági tárgyalás viszonylag részletes bemutatásával koronáz meg. Ezúttal azonban ezt az állásfoglalást is Katja személyén, mintegy médiumon keresztül teszi meg – az ezúttal kurd származású áldozat szinte csak emlékképeken, illetve házi videofilmeken jelenik meg.

Diane Kruger törékeny érzékenységével képes is belevinni minket ebbe, képes magával vinni a megtisztulás és megbékélés kétségekkel, félelmekkel teli, hosszú útjára. Meri megmutatni, hogy messze nem hibátlan ember ő, nem tökéletes, de azt is világosan látjuk, hogy senkinek nincsen joga ítélkezni fölötte. Főleg, hogy senkiben nem okoz kárt, csupán boldog életet szeretne magának és családjának. Azt a filmvégi radikális döntést a történetben elmesélt körülmények kényszerítették ki, döntése, bár nyilván adhat okot erkölcsi és filozófiai vitákra, de érzelmileg és indulatilag tökéletesen igazolható. 9/10