Carol (2015)

Carol a regényben hosszú oldalakat kap, amint az írónő (Patricia Highsmith – az első képen) lefesti testi és emberi adottságait. A filmen (Carol, 2015 – rendezte Todd Haynes) pedig minden szónál izgalmasabb, amikor feltűnik a széles vásznon Cate Blanchett, hűvös és arisztokratikusan gőgös pillantással szemlélve a játékvonatot. Mintha egy megközelíthetetlen hókirálynő jelenne meg alattvalói előtt audiencián. Egy arc mely, korántsem szabályos, de egyszerre érzek benne belső tüzet és jeges megvetést. Olyan színészi skálán mozog, apró gesztusok tömegét szabadítva rám, a nézőre, melyek a székemhez szögeznek és már veszve vagyok. Átadom magam ennek a nőnek. Estélyek könnyed kissé ironikus társalgója először, majd megismerjük a vágyaktól fűtött Carolt, aki vonzások és választások keresztútjánál áll, engedve a pillanat varázsának, a test hívó szavának. Ne feledjük, 1952-ik évet írjuk ekkor. Elindulnak az első színes televízióadások az Egyesült-államokban. Már az írónő álneve is sejteti (Carole Morgan), hogy megélt élményből fakad a mű. Ebben az identitásdrámában Patricia Highsmith olyan élményekkel ajándékozta meg az olvasóit, melyet a korra (mccarthyzmus) jellemző prüdéria nehezen bírt volna el.

A regény megtalálta azonban azokat az olvasókat, akik hasonló helyzetekben élték életüket. Az írónő nem publikált többet ebben a témában, de azóta milliós példányszámot is meghaladó Carol-t mára a leszbikus szerelem kultuszműveként tartják számon. Highsmith soha többé nem írt olyan érzékien, olyan líraian, mint ebben a regényben, amelyet egy személyes találkozás ihletett. Ezzel a mondattal a filmnél is vagyunk. Bevallom szeretem a korfestő filmeket, ettől olyan érzés kerít hatalmába, mintha időt utaznék, felfejtve annak szövetét, réseken és tükrökön át kukucskálva, Proust után szabadon: Az eltűnt idő nyomában. A gazdasági fellendülés Amerikájába látjuk a sikk és a polgári létet, valamint a dolgozók élesen elkülönülő világát, a társadalmat erősen tagoló rang és társasági státuszbeli különbségeket.

Ahhoz, hogy ez a film egyedi legyen, mint egy tökéletes antik szobor, ahhoz elsősorban Haynes szigorú önkontrollja kellett. Nincsenek hatalmas “színészi őrjöngések”, nagy gesztusok és túljátszott műkönnyes jelentek. Helyettük egy míves cigarettatárcából elővett aranyvégű Camel, néhány slukk és egy arc, egy ajak, mely kicsit gúnyos mosolyra húzódik. Játék ez, két nő, két színésznő érték és mértékadó játéka, Blanchett és Rooney Mara “szonátája” hegedűre és zongorára. Amit tudni kell a színészi játék alázatáról és az egymás erejéből való színészi építkezéséről, szakmájuk és szerepük teljes tudatában vannak a hölgyek. Apró drámák, visszafogott érintések, és lázas szerelmi vonzások izgalmas elegyét kaphatjuk a filmtől. Nélkülük és a rendező nélkül egy mű románcot látnánk.

(Perry)

Kategória: Film, Perry látta | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.