Sztrájk a gyárban (En guerre, 2018)

Elkezdeném írni ezt a cikket, így ráklikkelek a guglira, a film adatlapját keresendő. A következő hírek ömlenek rám a ‘sztrájk a gyárban’ szóösszetételre: Sztrájk van a Hankook-gyárban, Elkezdődött a sztrájk, az egész győri Audi-gyárban leállt a munka, Egy hét sztrájk is lehet egy oroszlányi autóipari gyárban… És ez csak az első oldal. Most akkor mondjam azt, hogy ez a Sztrájk a gyárban című francia dráma olyan aktuális, hogy a fal adja a másikat? S ha hozzávesszük, hogy a filmben is egy autóipari beszállítónál következett be a címben említett esemény, ráadásul nagyságrendileg pont akkorában, mint az egyik fent linkelt hírben, az oroszlányi üzem esetében (ott 1200 fő sztrájkolt, a filmbeli üzemben 1100) is, akkor szemernyi kétségünk sem lehet afelől, hogy itt bizony magával, a véres, mindennapi, hús-vér valósággal nézhetünk farkasszemet.

Ennek megfelelő a filmet rendező Stéphane Brizé dramaturgiai és vizuális koncepciója is. Az egész film mintha az események közvetlen közeléből tudósítana. Szinte érzeni a sztrájkoló munkások izzadságszagát, az idegesen hamukázó vezetőség középkategóriás arcvizének illatát, ahogy az események elfajulnak, mert az események mindig elfajulnak, szinte minket is lökdösnek, egy könyök a bordánk között, egy rendőrbakancs az arcunkon, sárral kevert vér szárad fülemen… Szinte a mellkasunkon érezzük a Vincent Lindon alakította szakszervezeti vezető 200 fölé ugró vérnyomását, ahogyan óriási elánnal próbálja meggyőzni társait, illetve a cég vezetőit arról, amit igaznak hisz.

Mindemellett Brizé hitelesen alkotja meg a sztrájkban résztvevő munkások heterogén tömegének csoportdinamikáját is. Szinte pszichológiai tanulmány, ahogyan az események sodrában kialakulnak és felbomlanak különböző érdekszövetségek, ahogyan a személyes szimpátiák és antipátiák, valamint a szűklátókörű önzés és a gyáva megalkuvás, az éhező gyomor sok mindent felülíró parancsa szinte élő szoborként formálják, egyben bomlasztják az egyre kétségbeesettebb munkásokat, éles kontrasztban a velük szemben álló vezetőség, a tulajdonos emberei, illetve a francia állam hivatalos képviselői által sugárzott hűvös távolságtartással. Színészek és amatőr szereplők önazonos hitelessége egyben a film megfellebbezhetetlen igazsága is.

Kiemelkedik közülük a Brizével már többször is dolgozó Lindon ezúttal is brutális erejű teljesítménye. Elismert, “igazi” színészként szerintem nincs még egy pasas a világon, aki ennyire “igazi” munkáskaraktereket tudna megformálni. Annak idején nem tudtam betelni a Mese a szerelemről című történetben Lindon brutális kezeivel, ahogyan a filmbeli szerelmét, a törékeny, városi csellistalányt simogatta végtelen gyengédséggel – ezt a “poént” itt is elsüti Brizé, csak éppen Lindon vaskos, tömpe ujjai saját, újszülött unokájának piciny fejét tartják pihe könnyedséggel, óvón. Az a karakter, amit viszont e mostani filmben játszik, inkább a Mennyit ér egy ember? becsületes, lelkiismeretes, ám ettől függetlenül munkáját elvesztő hőséhez hasonlít; sorsa azonban, ha lehet, még kegyetlenebb, még tragikusabb. A Sztrájk a gyárban nem hoz megnyugvást senkinek. Sőt, pofán ver, mint a flaszter. Ahogyan kell. 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.