Manta Ray (Kraben rahu, 2018)

Nehezen tudok elvetéltebb vállalkozást mondani a hazai (de akár a nemzetközi) filmforgalmazásban, mint Phuttiphong Aroonpheng bemutatkozó nagyjátékfilmjének, a Manta Ray-nek, azaz a Manta rájának mozikban történő bemutatása. Az azonban szinte könnyeket csal a szemembe, hogy ezt maga, a filmet Magyarországon forgalmazó magyarhangya is vallja, tehát -elnézést a buta szóviccért, de nem vagyok képes kihagyni- Bognár Péterék egyáltalán nem hangyásak. Csupán megpróbálnak bemutatni olyan, a közízlés perifériáin kívüli, markánsan egyedi hangú, sajátos látásmódú -de mindig tanulságos, erős társadalmi üzenettel bíró- filmalkotásokat, amiket senki nem mer műsorra tűzni a biztos anyagi bukás tudatában. Nyilván ők is csak különböző pályázati pénzekből, illetve speciális forgalmazási ötletekkel képesek ezt a céljukat teljesíteni, hiszen azért néhány őrült lottómilliomoson, unatkozó olajsejken és orosz oligarchán kívül nem nagyon van a világon olyan ember, aki szívesen dobálja ki a pénzét az ablakon, még ha ez egy igen szép, de főleg romantikus idea is lenne… De nézzük inkább, miért is lehetetlen vállalkozás eme thai alkotásnak a műsorra tűzése?

Aki látott már életében thai (vagy tulajdonképpen bármilyen más, távol-keleti) filmet, annak ez nem kérdés. A dél-koreai, illetve a japán filmeket kivéve, bár ezek nagy hányada is kifogna a hagyományos, nyugati filmeken edződött nézőkön, az ezen a tájon túlnyomó része elképesztően színes, hangos, csiricsáré mesefilm, a lehető leginfantilisabb fajtából, a maradék, elenyésző hányad pedig művészfilm, melyek meditatív lassúságát, a megközelítés szokatlanságát és kifejező nyelvének távoli egzotikumát csak a legavatottabb, legnyitottabb filmrajongók tudják követni. Ez utóbbiak viszont nagyra is tartják a távol-keleti művészfilm kiemelkedő nagyságait, akik közé e filmmel most betört a 43 éves thai Phuttiphong Aroonpheng. Kicsit a saját vállamat veregetve, számomra nem ismeretlen a thai művészfilm, hiszen a mostani filmet rendező Phuttiphonggal nagyjából egyidős Apichatpong Weerasethakul több filmje is szerepelt a blogon (Ragyogó nekropolisz, Blissfully Yours, Syndromes And A Century, valamint a csodás Boonme bácsi). Persze, azt sem mondanám, hogy ezek után thai filmek szakértője lennék, csupán, izé.

A Manta Ray nagyon sokban emlékeztet Joe bácsi (ahogy Weerasethakult elnevezte a nyugati sajtó) filmjeire, főleg a Bonmee bácsira, melyet ha csodásnak bélyegeztem, akkor ez a jelzőt most is kirónám. Lassú, szinte szótlan, poétikus filmalkotás, mely egy rettenetes eseményt próbál meg megfogalmazni: nemrégiben azon a tájon zajlott, sőt, talán még zajlik is egy népirtás. Tehát, amellett, hogy egy átlagos, szórakozni vágyó néző számára értelmezhetetlen nyelven, távoli, nagyon távoli kultúrában játszódó, vontatott filmről van szó, az ráadásul muszlim vallású migránsokról, merthogy a rohingyák azok, sőt, horribile dictu, azok “simogatásáról” szól. A történet néhány mondatos, minta legtöbb igazi művészfilm esetében: egy szegény, felesége által elhagyott halász egy nap egy sebesült férfit, egy ismeretlen, néma menekültet talál a háza melletti mangróve-erdőben. Bár semmi sincs a nevén nevezve, s a sztori is mindvégig valami különös, mesei, mitikus szimbólumrendszerbe ágyazódik, ráadásul a dekódolást sem segíti közvetlenül a rendező, valahol mégis érezni azt a végtelen, nehezen felfogható, mély szomorúságot, amit az üldöztetés, a kultúrát, családot és szülőföldet elvesztés jelenthet. Valahol pontosan erről szól a film, ennek az érzésnek a költői megfogalmazásáról. Másrészt pedig megkapó az a tiszta önzetlenség, amit a szegény halász tanúsít a sebesült iránt.

De hát nincs semmi a szánkba rágva, nincs előre megcsócsált üzenet, vagy tanítás, amit magunkévá tehetünk, csupán az élet van előttünk, az igazi, a “netuddmeg”. Legjobb talán félig lehunyt szemmel, mintegy félálomban szemlélődve, ám szélesre nyitott érzékekkel befogadni a filmet, amihez szépen hangzó ambient zenei környezetet alkotott a francia Christine Ott és Mathieu Gabry által alkotott zongoraduó. Különös, egyedi élmény a film, mely az elébb leírtakon túl kiválóan alkalmas arra, hogy bepillantsunk egy olyan rejtett világba, ahová biztosan nem visznek el az utazási irodák idegenvezetői. 7/10

Kategória: Film | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.