Az amerikai birodalom hanyatlása után harmincegy-néhány évvel a kanadai Denys Arcand elérkezettnek látja az időt, hogy bekövetkezzen Az amerikai birodalom bukása. Természetesen, az akkor és most feltárandó narratíva elsősorban a pusztulás társadalomban tapasztalható lelki és erkölcsi okaira kérdez és mutat rá, azokat kutatja, szó nincs semmiféle disztópikus fantáziálásról, jövőbe nézésről. Sokkal inkább hely- és állapotmeghatározásról van szó, ami a címben a kanadai, de tágabb értelemben az egész nyugati létforma tarthatatlanságát írja le.

Holott ezúttal tulajdonképpen egy szajréfilmről beszélünk, egy zsánerről, amihez nem szoktunk különösebb mögöttes üzenetet társítani, nem várunk tőle intellektuális élményt, hogy ne mondjam, katarzist. Valakik ellopnak, megszereznek egy adag szajrét, majd a továbbiakban annak szurkolhatunk, jó esetben izgalmak közepette, hogy azt meg is tartsák maguknak. Az üzenet legfeljebb annyi, hogy aki ügyes, az jól jár. Denys azonban meglepő húzással ehhez a szajrétörténethez két olyan, még egymástól is látszólag távol álló területet társít, ami egyrészt zavarba ejt, másrészt viszont felszabadít. Már az is egy plusz, hogy a filozófia doktori végzettséggel bíró, s ennek megfelelően ügyefogyott, szégyenlős, teherfutárként dolgozó főszereplő romantikus kapcsolatba keveredik egy méregdrága tarifával dolgozó luxuskurvával, de ahogy idekapcsolódik a kanadai hajléktalanok problematikája, valamint a nemzetközi adóelkerülő és pénzmosó hálózatok és ún. “civilszervezetek” cinikus és undorító világa, az önmagában egy olyan komplex és ütős élmény, mintha valaki a világ összes mocskáról egyetlen mozdulattal rántaná le a leplet. Persze, ezekről a dolgokról külön-külön tudhatunk, ha nyitott szemmel és füllel vagyunk bele a világba, de így, egyben ez egy nagyon erős mozi. Sajnos, szinte látom már a 95%-ban francia nyelven játszódó filmnek gömbölyűre simított, egyenfazonra nyírt, kiherélt hollywoodi verzióját, Jesse Eisenberggel, vagy valamelyik éppen futó, okos fejű fiúval, Mila Kunisszak, vagy az éppen aktuális macskaszerű szexbombával, Danny de Vitóval vagy John Goodmannel a főbb szerepekben, és csak bosszankodhatom, hogy ezt az eredeti filmet miért csak olyan kevesen láttak, azzal ellentétben. De ne legyen igazam.

Igen koppanós már a film felütése is, melyben Pierre-Paul, a későbbi főszereplő filozófus-futár fiú (Alexandre Landry) szakít a barátnőjével: erősen sarkítva, a facebookos mémek bombasztikus szóhasználatával, de mégis pontosan jellemzi korunkat, melyben az intelligenciának logikusan csak a boldogtalanság, a sikertelenség és a magány juthat osztályrészül. Szakít a csajával, mondom. Az idiótáknak és kreténeknek áll a világ jelenleg. Sajnos, tényleg úgy néz ki. Aztán, éppen ebben a jók, az értelmesek számára sorszerűen szerencsétlen világban hősünk, küldemény kézbesítése kán, egy rablás kellős közepébe csöppen, melynek végén két óriási, pénzzel tömött táskával lett gazdagabb… 2010-ben valóban történet egy butikrablás Montrealban, Arcand ebből indult ki – és igen messzire jutott. Szerencsére, maga a szajréfilm önmagában is megáll a lábán. Kellően fordulatos, izgalmas a hajsza, ahogyan a fiút egyszerre üldözi a rendőrség és a maffia, akinek a pénzét nyúlja le, vicces, ahogyan a legcinkesebb helyzetekre is talál adekvát filozófiai magyarázatokat. A romantikus szál amilyen irreálisnak tűnik leírva, olyan természetesen alakul a filmben, Camille, a Maripier Morin által alakított lány szemében pontosan látszik, hogyan bűvöli el a cinikus, anyagelvű lányt a fiú romantikus naivitása és rendíthetetlen jó szándéka. A párost jól egészítik ki a mellékfigurák, a cselekmény pedig szórakoztatóan halad a várható, de mégis meglepő végkifejlet felé, ahogyan egy normális szajré-komédiában annak lennie kell. Azonban Arcand Pierre-Paul hajléktalanok sorsa iránt való elköteleződésén, valamint a váratlanul ölébe hulló milliók okos befektetése keresztül sikeresen hangolja a történetet egy olyan irányba, amit ha mindenki követne, talán elkerülhető lenne a címbeli katasztrófa. Mivel azonban ez egyelőre nyilván csak álom, elégedjünk meg azzal a pikírt, kíméletlen gúnyrajzzal, ami Pierre-Paul és Camille szerelme körül kirajzolódik a nyugati világ álszent, képmutató, önző és pénzéhes arcáról, mely érezhetően nem akarja tudomásul venni helyzetének tarthatatlanságát, és amin csak a társadalom minden tagjára kiható és egymás iránt érvényes felelősség felvállalása, gondolataik, cselekedeteik és pénzük (pénzügyi befektetéseik) jó, gondoskodó irányba fordítása változtathat. 10/10