Lola és a fiúk (Lola et ses frères, 2018)

A minap írtam a Boldog idők kapcsán, hogy szeretem azokat a (francia) filmeket, melyek valódi, hús-vér emberekről mesélnek el olyan történeteket, melyek tulajdonképpen teljesen hétköznapiak és bárkivel, bármikor megtörténhetnek. Átélhető, megélhető problémákról, de sokszor örömökről szólnak ezek a filmek… Úgy vagyok valahogy ezekkel, hogy olyan nézni ezeket, mint egy szép napos (vagy éppen csúnya szeles, vagy akár tök átlagos) időben ülni egy padon és nézni ki a fejemből csak úgy, bámulni az embereket, akik előttem élik életüket; meglátni bennük a kicsi hősöket, a kicsi bűnösöket, banális -de számukra adott esetben igen súlyos- tragédiákat és hasonló boldogságot. Vagy akárcsak a tétova teketóriát, ahogy nem tudják, mitévők legyenek, hogy menjenek el akkor most balra, vagy maradjanak… Nem nagyon van számomra ennél szórakoztatóbb. Lola és a fiúk története is ilyen és ehhez csak a moziba kell beülnöm, ahol nem süti a nap a kopasz fejem, de az eső sem áztat – jó esetben még meleg is van.

A címszereplők testvérek: Benoit egy meglehetősen idegesítő f*szkalap, éppen nősül, harmadjára – az előző kettő nyilván képtelen volt elviselni elébb említett tulajdonságát. Amúgy optikus. Pierre már régen elvált, egyetemre készülő nagy fiát neveli, láncdohányos és szakmája szerint építőmérnök (vagy efféle). Egy bontásnál elszámolt valamit, aminek következtében éppen elveszti állását, fiát felvették Cambridge-be (ami nyilván nem két eurós tandíj), mindenhonnan elkésik – jelen esetben éppen bátyja esküvőjéről. Mire odaér, az új feleség nevére sem emlékszik… A két csődtömeget próbálja meg a tőle telhető legtöbb energiával pátyolgatni a hugica, Lola, aki válóperes ügyvéd és aki éppen fülig szerelmesedik egyik ügyfelébe.

A filmet író és a forgatókönyvet részben jegyző Jean-Paul Rouve ebből az alapszituációból végül is mulatságos, helyenként megható fordulatok után hozza ki a műfajtól -melyre jobb híján mondjuk azt, hogy romantikus komédia- elvárt happy endet. Életszerű buktatókon, valóságos élethelyzeteken keresztül vezeti végig hőseit, akik szintén húsból és vérből valók. Benoitot maga, Rouve alakítja, és képes ebből az ösztövér, önző és fogalmatlan pojácából a végére egy szerethető balféket faragni. José Garcia, Pierre alakjában, szakállal kiköpött Robert Downey Jr., akivel a történet első pillanatától kezdve képes vagyok azonosulni, még ha nincs is szakállam és építőmérnök (vagy mi) sem vagyok. A cigiről is régen leszoktam már – a történet végére talán ő is, ennek ellenére ürülök, hogy a végén ő sem marad ama bizonyos szerv rosszabbik végén. A Lolát alakító Ludivine Sagnier tipikus francia csajszi. Üde báját kislányos, cserfes szertelenséggel “súlyosbítja”, viszont amikor kell, helyén van a szíve. Az élet szép, kerek minden és a végére én is elhiszem, hogy nemcsak a filmekben van így, akár még az életben is alakulhatnak jól a dolgok… 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.