Igen erős a gyanúm, hogy Corneliu Porumboiu ez alkalommal a gombhoz varrta a kabátot. Valóban létezik a kanári-szigetekhez tartozó La Gomera szigeten egy ősi kommunikációs forma, mellyel nehéz időben, telefon és egyéb távközlés híján a helybéliek egy sajátos füttynyelven adtak át egymásnak sokszor bonyolult információkat. Nem egyedi közlésforma ez, szerintem akad efféle a Fogarasi-havasokban is, de az alpesi jódliéneklés is valahol innen fakad; azt pedig bizton ismerjük, hogy hajdan börtönben ülő kedvesnek is üzentek hasonló módon a kint várakozók. A román film egyik érdekes egyénisége azonban valamilyen okból a távoli La Gomera füttyögéseit választotta és utólag fércelt hozzá egy történetet. Szóval lett kabát a gombhoz, bár abban nem vagyok biztos, hogy a kabát megy is a gombhoz…

Miközben Porumboiu korábbi filmjeiben, A kincsben és a Rendészet, nyelvészetben a mai román valóságot karcolta meg igen mélyen és adott róla plasztikus látleletet, addig ebben az új filmjében, A hegyek szigetében mindössze a rendőri korrupciót tartja meg, de azt is csak azért, hogy egy országokon átívelő, kábítószerből származó szajré-történet cselekményének legyen egyik mozgatórúgója. A film ezúttal egy zsáner, egy meglehetősen szimpla szajréfilm, melyben más, főleg nyugati példákból ismert klisék román újrahasznosításának lehetünk szem- és fültanúi. Egy korrupt rendőrt megkönyékez egy igen dekoratív nő, hogy segítségével kiszabadítsa drogügyletek miatt letartóztatott férjét, de még inkább azért, hogy megszerezze férjének drogügyletekből származó pénzét… Hogy ehhez aztán hogy jön a La Gomerai-i füttynyelv, az legyen a film titka.

Miközben olykor felszínre bukkan a cselekmény során Porumboiu sajátos, fanyar humora és híres filmidézetekkel és utalásokkal fűszerezi a történetet, sajnos, nagyon látni azt is, hogy ezúttal a bicskája beletört a mondandóba. A műfaji filmek, zsánerek szabályrendszerei viszonylag rugalmasak, de ez nem jelenti azt, hogy ész nélkül tágíthatók. Vannak márványba vésett törvények, amiket be kell tartani, mert nélkülük nem működik az adott történet, adott zsánerként. Ilyen például a logikus cselekményvezetés, és -szervezés, a karakterek felépítése – nos, ezekben nem jeleskedik a jeles román rendező. Színészi értelemben sem lehet dicsérni a filmet, talán csak Catrinel Marlont, de nála is sokat nyomnak latba tökéletes testi adottságai. Persze, nézhetném stílus-, vagy műfajparódiaként, és akkor minden egyből jobban működik – viszont akkor azt nem értem, hogy miért veszi ezt az egészet ilyen komolyan? Mit mondjak? Jó a film zenéje. 5/10