Poroló 65. – Ha… (If…, 1968)

1968 december 19-én mutatták be a londoni mozik Lindsay Anderson ma már filmtörténeti klasszikusnak, sok tekintetben pedig egy egész korszakot jellemző, emblematikusnak tekintett filmjét, a Ha…-t. Fontos a dátum, hiszen ezt az évet ma már leginkább a nyugati világot megrengető ’68-as, erősen kapitalizmusellenes, baloldali, sőt, kommunista szellemiségű diákmozgalmak kapcsán emlegetjük. 1968 tavaszára datáljuk ezeket az eseményeket, melyekből érezhetően táplálkozik Anderson filmje.

Látszólag egy hagyományos, ókonzervatív angol fiúiskolában vagyunk, melynek életét szigorú hagyományokon alapuló, szinte dogmatikus hierarchia szabja meg. A felsőbb éves diákok a tanári kar hallgatólagos engedélyével gyakorlatilag rabszolgasorban tartják az alsósokat, csicskáknak használják őket. Az egyen formától kicsit is eltérő diákok, a csúnyák, a kövérek, a lányos arcúak bélyeget kapnak, miközben az idősebb diákok körében sikk a kisebbekkel való homo-erotikus flört. A hosszúnak ítélt hajért megrovás jár (a hippikorszakban járunk). A képmutató, hazug tanári kar a katedra magasából önti az engedelmesre puhított diákság fejébe a hazafias és vallásos ideológiával átitatott tananyagot. Éppen vége a tanítási szünetnek, s a visszatérő diákok között ott van a renitens fekete bárány, Mick is, akit Malcolm McDowell, a kor ikonikus színésze alakít (nem sokkal később ő játssza több ehhez hasonlóan fontos film, pl. a Mechanikus narancs, A szerencse fia vagy a Tombol a hold főszerepét is). Mick (mint pl. Mick Jagger) szünet alatt növesztett kackiás bajuszát hosszú fekete sáljába rejti, nehogy a felsősök kiszúrják. Mick és néhány barátja már régen nem alsós, két évvel vannak a végzősök alatt – akik még nem fogadták be őket maguk közé. Mickék kollégiumi szobájának falain jelentőségteljes képek: Mao Ce Tung, Che Guevara, fegyveres gerillák, tehát a diáklázadások politikai idoljai mellett meztelen nők, valamint a szabadság, a mámor kellékeinek fényképei, szöges ellentétben az iskola gótikus, komor, konzervatív szellemiségével.

A film gyilkos erejű szatíra. Anderson semmi kétséget nem hagy afelől, hogy valójában miről beszél. Mick és társai, valamint az iskola szigorúan hierarchikus rendje közötti összecsapás elkerülhetetlen. Mickék lázadók, lázadásuk pedig ösztönös és elemi erejű, reakciójuk pedig radikális és pusztító. Mint minden forradalom. Amikor az elfojtott energia hirtelen felszabadul, akkor az nem válogat: rombol mindent, mi útjába kerül. Mickék céljai, vágyai egyszerűek: szabadság, szex, szerelem. Eközben Anderson igen csúfondárosan ábrázolja az iskola életét. A nagy hűhóval lezajló “fontos” események látványosan üresek, valódi értéküket, jelentésüket már régen elvesztették, pózok és manírok bonyolult szövedékei csupán. A pattogó végzősök szánalmas, karót nyelt pojácák, a tanári kar pedig agyhúgyköves idióták nevetséges gyülekezete. A gúnyban Anderson odáig megy, hogy az igazgató egy helyütt, mondandóját alátámasztandó, az iskola káplánját húzza egyenesen elő a fiókjából, hogy miután az egyházi egyetértést is megkapta, ugyanoda tegye őt vissza. A tanári kar egyetlen nőként értelmezhető tagja éjszakánként, ágyában ülve agg férjének furulyáz, miközben az az ő saját ágyában egyházi himnuszokat énekel – viszont a tanárnő, amint a soros havi honvédelmi gyakorlat miatt az iskola kiürül, meztelenül rója a fiúszagú hálótermeket. A film, bár eszközeiben ma már talán megmosolyogtatóan naiv és kissé didaktikusnak is tűnhet, a színdramaturgia használata sem teljesen követhető számomra, kissé kaotikus, mikor, miért vált a kép fekete-fehérről színesre és vissza, mégis megérdemelten kapta meg a Franciaországot és a világot megrázó diáklázadások után a cannes-i Arany Pálmát.

Kategória: Film, Poroló
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Poroló 65. – Ha… (If…, 1968) bejegyzéshez

  1. Baán Irén szerint:

    máig a kedvencem…. és a zenéje !!!!!!

  2. József Honti szerint:

    IMDB trivia:
    Contrary to the story that says some scenes of the film are in black-and-white instead of color because the production company was running short of money and saved money by having some scenes processed in monochrome, according to interviews with Malcolm McDowell, Lindsay Anderson and the cameraman, they first shot the scenes in the school chapel in monochrome because they had to use natural light that came in through the big stained-glass window, requiring high-speed film. The high-speed color stock they tested was very grainy and the constantly-shifting color values due to the angle of the light through the stained glass made it impossible to color-correct, as well. So they decided to shoot those scenes in monochrome, and, when he saw the dailies, Anderson liked the way that it “broke up the surface of the film”, and decided to insert other monochrome scenes more or less at random, to help disorient the viewer as the film slipped from realism to fantasy.

  3. efes szerint:

    Különösen ihletett pillanatban született ez a film, az biztos.

  4. Visszajelzés: Poroló 66. – Tombol a hold (The Raging Moon, 1971) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.