Rémálmok sikátora (Nightmare Alley, 2021)

Az a helyzet, hogy már egy ideje letettem Guillermo del Toro követéséről. A kaput igazán az érthetetlenül agyondíjazott, orosz eredetiből pofátlanul lenyúlt A víz érintése tette be, de igazából már A Faun labirintusa óta nem érdekel a faszi. Hogy mégis megnéztem ezt a Rémálmok sikátorát, annak mindössze annyi az oka, hogy a hírek arról szóltak, hogy ezúttal nem lesz fantasy, ellenben jó a szereposztás. Szó sincs arról, hogy rossz a faszi, vagy tehetségtelen; nem az. Egyszerűen csak nem érdekel a mesefilmezés ezen formája, ami őt viszont igen. És csalódtam benne, mivel amit a már említett Faunig művelt, az viszont nagyon rendben volt, ahogy a mély, latin, ókatolikus vallásosság és a francói fasizmus átlagemberi pszichére gyakorolt hatását meg tudta mutatni.

Valahol ez a történet is erre felé kutat. A William Lindsay Gresham 1946-ban megjelent regényén alapuló történet főhőse egy férfi, aki különös tehetséggel képes hatni már emberekre, szinte belelát azok elméjébe. A pasas, mivel az ember gyarló vadállat, természetesen visszaél ezzel a képességével, minek köszönhetően gyorsan magasra tör, ahonnan ugyanilyen gyorsan le is zuhan. A nagy Gatsby találkozik Hanussennel az Aranypolgár villájában. Sajnos, del Toro olvasatában ez a tipizált karriertörténet csupán képeskönyv “mélységben” jelenik meg (miközben nem tudom, Gresham regényében mennyire van kibontva). Tény viszont, hogy egy igen látványos képeskönyv ez.

Az imponáló szereposztás (Bradley Cooper a főszerepben, asszisztenciában pedig Marlene Dietrich jeges-heves vampját parafrazeáló Cate Blanchett, a karcos Toni Collette, a meglepően törékeny Rooney Mara, a rutinosan ördögi Willem Dafoe, valamint del Toro kvázi múzsája, Ron Perlman) igen stílusos vizuális környezetben jelenik meg. A történet első harmadát kitevő vidámparkos környezet, a háttérben folyamatosan dörgő viharfelhőkkel és villámokkal az HBO annak idején érthetetlen gyávasággal elkaszált Carnivále-ját idézi, a kötelező törpékkel, elvarázsolt kastéllyal, kamu erőművésszel, emberszörnyekkel és már kriplikkel, egy bizarr, olykor ijesztően izgalmas világot, amiben az emberi lét alapkérdéseit kell megválaszolni mindennap az életben maradásért. Innen indul a főhős a világ általa látható tetejére, ahonnan majd törvényszerűen vissza is fog zuhanni. A világ fényesebb oldala ebben a filmben egy szinte pipifaxosan aprólékos stílustanulmány az art déco-ról. Lélegzetelállító enteriőrök, csodás bútorok és használati tárgyak, tényleg van mit nézni – főleg, hogy erre idő is van, mivel a cselekmény közben kiszámíthatóan pereg végkifejlete elé. Igazi izgalmat talán csak a Blanchett által alakított pszichológus hoz a történetbe, ahogyan behálózza az egyre önteltebbé, ezáltal egyre sebezhetőbbé vált Bradley Coopert. A film vége banális közhely. De legalább jól néz ki…

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Orosz állami hekkerek fegyvere volt… – Kisgömböc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.