(Poroló – e cikksorozatban film-klasszikusok kerülnek sorra, mintegy “leporolva” őket; kíváncsian nézegetve, vajon mennyire “működnek” mai szemmel nézve.)
Jövünk föl délről. Úgy vagdaltuk keresztül-kasul Európa puskaporos hordójának egyáltalán nem baráti alkotóelemeit egymástól elválasztó határait, mint kés a vajat. Balkán a mi tapasztalataink szerint békés, kicsit tenyeres-talpasan, de barátságos, még igazán mocskos WC-t sem láttunk. Jövünk föl 
délről az igazi Európába, már jó tízórányi buszozás van mögöttünk, montenegrói, szerb határőrök, egyebek, mikor megérkezünk Röszkére. Európa kapuja. Előttünk végeérhetetlen sor, személykocsikból, kamionokból, de ami a legrémisztőbb: buszokból is vagy 40 db áll előttünk. A szerb határőr széttárja karjait: – Tőlünk mehetne mindenki, a magyarok nem engedik! Minimum négy óra várakozás. A busz fele szétszéled, kezdetét veszi az idegőrlő, emberileg és fizikailag is megalázó várakozás, amikor valaki gondolt egyet és betette a busz DVD-lejátszójába Jirí Menzel örök érvényű filmjét, Az én kis falumat.
A csoda ismét megtörtént, a csapat buszon maradó részének arcára lassan ugyanaz a boldog, együgyű, réveteg mosoly húzódott, mint amivel Bán János meghökkentő arcvonásai is beleégtek kitörölhetetlenül a világ filmművészetének örök panteonjába. Menzel ’85-ben készítette el e filmjét, nem Hrabalból, mint ahogy azt hittük, hanem Zdenek Sverák írásából, de akár lehetett volna az alapanyag Hrabalé is (mint ahogy az volt több más Menzel-filmnél). Szellemében, bölcs és joviális életszemléletében mindenképpen ugyanaz a világ, csak most nem városi, hanem falusi környezetben látjuk meg általa az élet egyszerű szépségét. Bán János Otikja a mai napig példátlan népszerűségnek örvend a volt Csehszlovákia területén (is!), ami azért óriási tett, 
mert ahol Svejk született, ott józan ész szerint nincs hely több efféle kedves, bugyuta féleszűnek. És mégis van. Ahogy a hórihorgas Otik és főnöke, a kicsi, köpcös Pavel (Marián Labuda) mennek végig kis falujukon, ahogy Otik fura bakugrással megpróbálja felvenni Pavel peckes lépteinek ritmusát, ahogy egyszerre lóbálják szíjjal átkötött uzsonnás táskájukat, az pontosan ugyanaz, mint amikor Chaplin kacsázva, sétapálcáját pörgetve totyog ki a képből. Ikonszerűen örök pillanat.
A film fő figurái azonban mégsem ők, hanem a doktor, Rudolf Hrusínsky emblematikus alakításában. Kótyagos arc a falusi doki, aki mindig elálmélkodik a természet felülmúlhatatlan szépségén, az élet csodáján, nem törődve közben azzal sem, hogy már megint az árokban (szántóföldön vagy éppen lomhán fának koccanva) kötött ki öreg Skodájával. A betegeit sem traktálja feleslegesen semmilyen gyógyszerrel, legtöbbször csak azt mondja, hogy viseljék türelemmel magukat, s vele fájdalmukat, hagyni kell mindent, hadd menjen a maga útján, mást úgysem tehetnek. Nézzenek derűvel előre, próbálják meg élvezni az élet legkisebb örömeit is, nem éri meg elpazarolni azokat, hiszen mi más lehetne az élet valódi értelme, mint ez… Tanítani kellene e filmet a világ összes háziorvosi tanszékén. Talán nem véletlen az sem, hogy kis idő múlva szinte drukkoltunk annak, hogy nehogy észbe kapjanak a jó magyar határőrök, hogy talán dolgozni is kéne, mert akkor félbeszakadna e film. De végig tudtuk nézni, és még a sör sem hiányzott. No nem a hetedik lépcsőfokról, ahogyan az a legoptimálisabb lenne, csak a busz hűtőjéből, de ez végül is mindegy már. Az én kis falum Paradicsom. Asanisimasa: 10/10
A Gyilkos álmok címéből sem lehet semmi különösre számítani, nyilván ez is afféle békatgeróiás thriller, melyben valaki gyilkosságosat álmodik, ám ez a valóságban is bekövetkezik/már bekövetkezett… A Médium című (igen remek) sorozat is ezen az ötleten alapul, ám ez a ma esti thriller 1998-as keltezésű, így legfeljebb az origója lehet annak. Ha pedig belenézünk a stáblistába, akkor igen komoly neveket láthatunk. A filmet Neil Jordan rendezte, Darius Khondji fényképezte, a főszerepet Annette Benning alakítja, Aidan Quinn, Robert Downey Jr. és Stephen Rea társaságában. Ugye, hogy nem lesz ez akármi? (FEM3, 22.00)
wim
efes
perry55
szaszo
asanisimasa 