asanisimasa

Olivier Assayas mini tévé-sorozatát vágta össze moziban még levetíthető mennyiségűre, a Carlos így lett 165 perc. Carlos, vagy más néven, ‘A Sakál’ ugye az a híres-hírhedt terrorista, akinek életének eddigi fontosabb momentumait foglalja össze ez a film, lévén, hogy a mai napig él. Mindvégig viszonylag objektívan ábrázolja Carlos pályafutásának főbb rémtetteit, magánéleti jellegű részletekbe túlzottan nem megy bele, a főantihősről is csak annyit tudhatunk meg, hogy az átlagnál erősebb narcisztikus hajlamokkal rendelkezik, szeret piálni, és rengeteget dohányzik (aminek az őt alakító, szemlátomást nem dohányzó Édgar Ramirez nyilván kevéssé örül), valamint az egyik jelenetben A nővel van, a következő másikban már egy B nőt mutat be valamelyik arab potentátnak. Ramirez (már a színész) egyébként is végigküzdi a filmet, hiszen anyanyelve mellett folyékonyan kell angolul, németül és franciául beszélnie, az esetek többségében igen nagy érzelmi intenzitással. Azt viszont mindenképpen el kell ismerni, hízásban talán De Niro emlékezetes Dühöngő bikás hízását is túlszárnyalja, ez azonban inkább extrém-sport, mint színészi teljesítmény. Mindazonáltal, az ismeretlen, etnikailag nagyjából a karakterekkel önazonos, nagyszámú szereplőgárda jót tett a film hitelének. A korhű miliő megvalósítása is eléggé illúziókeltő, bár azért becsúszott jó néhány anakronizmus: pl. kiírva a dátum, Bécs, december 27-e, mi pedig lombos fákat látunk, az utcán pedig nyári ruhás embereket. Stb. Rengeteg helyszínen, rengeteg szereplővel lebonyolított film politika-buziknak ajánlott, egyébként csak kellő elszántsággal nézhető. Hősünk mindenesetre biztosan nem lesz e film által Carlosból, sem jobbról, sem balról nézve. Napjaink világpolitikai helyzetére is kihatással lévő tevékenységet végző ember életrajzáról ennél nagyobb pozitívum nem kell. Asanisimasa: 7/10 (Titanic link)

A Mezítláb című francia filmben, Fabienne Berthaud alkotásában megvan minden, hogy az ökoterrorista, vadzöld és ultraliberális szubkultúrák kultuszfilmjévé váljon, azonban szerintem mégsem lesz az. Hiába a bolondos, még Amélie Poulainnél is bolondosabb, forgószélszerű főszereplőlány, hiába a romantikus természetközeli szemlélet, hiába a szimpatikus üzenet (ha van ilyen egyáltalán), az, hogy a film a végére melodrámába fullad, agyonvágja a kecsegtető kultuszstátuszt. Pedig komoly feszültségek húznak ívet a film majd’ háromnegyedében. Clara történetszála azonban olyan vaskosan melodramatikus, és bár ellenpontként van jelen Lily történetével, mégis inkább lehúzza a filmet, mint megfeszíti. Lily, a bolond(os) lány minden tettében, minden pillanatában viszont ott rejtezik valami szörnyű tragédia, s a döglött állatokhoz kapcsolódó bizarr hobbija is inkább vészjósló, mint bájos. A hirtelen kötött barátságai ezen csak még jobban dobnak – bár, tagadhatatlan, ezt akár erényként is elkönyvelhetjük, Berthaud ügyesen vezeti meg a néző klisékre perdülő agyát. A végkifejlet azonban nekem csalódás, mondhatnám, hogy rózsaszín giccs. Asanisimasa: 7/10 (Titanic link)

Kobayashi Masahiro a japán családi hagyományok és szokások rengetegébe kalauzolja el a nézőt ebben a lassú ritmusú, érzelmes, de nem érzelgős filmben. A 19 éves Haru utazása nagyapjával egyfajta road-movie, melyben a Japán-szerte szétszóródott család tagjait keresi fel a súlyosan rokkant öreg halála előtt, eközben válik kettejük kapcsolata egyre szorosabbá. A nagyapát alakító Nakadai Tatsuya (Kuroszava egyik kedvenc színésze), helyenként azért erősen groteszk járásától eltekintve, igazi nagy alakítást nyújt, azonban mégis Kobayashi érdekes szemlélete az, ami e filmet igazán érdekessé teszi. Tiszteletről, mint hagyományos japán erényről beszél merészen, lényeglátóan és mellébeszélés nélkül, de nem tiszteletlenül. A lehető legdrámaibb pillanatokban pedig hirtelen mozdulattal eltávolodik, és humorosan szemléli a filmen komoly és megrázó pillanatot. Ha sikerül belerázódni, akkor elbűvölő, szép kis film ez, ha nem, akkor ugorjunk. Asanisimasa: 7/10 (Titanic link)

A tündöklő svéd nyárban (muhahaha) játszódik a szimpatikus fiatal svéd rendezőpáros, Martin Jern és Emil Larsson féldokumentarista-fullbrutál Vadember című filmje, mely nomen est omen, vademberről szól. Pontosabban vademberekről, szinte egy teljes vademberközösségről, mely amúgy Svédország déli részének általában igen tehetős részében élnek, így rontva Bezzegország külföldi megítélését (mert ott bizony adnak állami pénzt negatív társadalomkritikát megfogalmazó filmnek is, a hülyék!!!). A film szereplői a svéd társadalom echte viking származású legaljához tartoznak, akik belterjes televényben élnek rozzant tanyákon, kifuserált buszokban és efféle alkalmatosságokban, szinte mindegyik munkanélküli, van aki bűnözésből, van, aki a bűnözőkből él – más nagyon nincs. A film főszereplője is éppen börtönből szabadult, a film elején legalább próbálkozik. Nem sokáig. A vademberek közössége kíméletlenül kidobja magából a szelídülni vágyókat, aki miután végképp kicsúszik a lába alól a talaj, sarokba szorított vadállatként reagál. Támad, mégpedig a legkisebb ellenállás irányába…

Igazi, klasszikus, karcos 16 mm-re forgatott, dühös anyag ez a film, amely autentikus helyszíneken és szereplőkkel valami mérhetetlen lelki, érzelmi és egzisztenciális nihilt mutat meg. Fiatal és merész alkotók egy percig sem vacakolnak, ha a történet minél pontosabb illusztrációjaként merev faszt kell mutatniuk, azonban tudnak mértéket is tartani – az explicit tartalmak azonban sohasem válnak öncélúvá. Igazi, erős, pontos társadalomkritikát megfogalmazó film ez a suttyóvilágról, mely talán mifelénk is ismert. Asanisimasa: 8/10 (Titanic link)