asanisimasa

A halál feldolgozásának stációi

Francois Ozon, a kisebb botrányoktól sem mentes francia filmes egy egész trilógiát szentelt egy szeretett személy elvesztése okozta lelki tusák vizsgálatának. A “Halál-trilógia” első darabja a 2000-es Homok alatt volt. A filmben egy középkorú házaspár éli mindennapjait, ahogyan ezt teszi már sok-sok éve. Minden reggel ugyanaz a reggeli, ugyanaz a búcsú-rutin, ugyanaz a munkanap, ugyanaz a hazaérkezés, ugyanaz az éjszaka. Évente egyszer leutaznak az Atlanti-óceán partján fekvő házikóba, ahol minden évben ugyanaz: strand, vacsora, alvás, strand. Egy ilyen strandolás alkalmával a férfi beúszik a tengerbe, ahogy mindig is szokta, de most nem jön vissza. A hullámok közé veszett, vagy csak megszökött, nem tudni. A tragikus esemény azonban az asszony életét meglepő irányba módosítja. A Charlotte Rampling által alakított nő felfedezi saját nőiességét, a már szinte elfeledett szexualitását. A halál (vélhetően azért erről van szó) itt a felszabaduláshoz vezető kapu.

A trilógia második darabja a 2005-ben készült Utolsó napjaim. A filmben a halál az, aminek sajnos mindenki ismeri: a megkerülhetetlen vég. Egy harmincas éveiben járó fiatalemberről derül ki, hogy gyógyíthatatlan rákos, a film tulajdonképpen haláltusájának finom, érzékeny, ízléses dokumentációja. Ez a téma a filmtörténetben már több esetben is feldolgozásra került, Ozon filmjének különlegessége részben egyik fő motívumának, a homoszexualitás egyszerű, magától értetődő, sztereotípiáktól mentes ábrázolásában rejlik, másrészt pedig abban, ahogyan ugyanilyen szemlélettel “közvetíti” a fiatal, nemrég még életerős férfi haláltusáját.

Körforgás

A Menedék a trilógia lezáró része. Ha az első rész a halál végső soron új távlatokat nyitó hatását festette fel, akkor a második a lezárót, befejezőt mutatja meg. Ebben az értelemben a trilógia harmadik része az élet örök körforgásának manifesztációja, melynek a halál éppúgy része, mint annak ellentéte, a születés. Mindez természetesen Ozon sajátos értelmezésében elővezetve. A film kezdő képsoraiban egy decens nagypolgári lakásba pillantunk be, ahol Louis és Mousse, a fiatal pár tűkön ülve várja emberüket, hogy meghozza heroin-adagjukat. A díler lihegve jő, és szinte még ki sem lépett a lakásból, amikor a fiú már belőtte magának a várva várt lövést. Hamarosan megkapja a magáét a lány is. A következő snittben egy szolid eleganciával öltözött középkorú nő lép be ugyanebbe a lakásba, egy férfival, szemlátomást lakáseladási célzattal. A nő megrökönyödve veszi észre, hogy az egyik szobában a fiú a szoba közepén fekszik mozdulatlan, de a lány sem ad magáról életjeleket. Később kiderül, hogy a lány túlélte az aranylövést, a fiú azonban nem. A fiú halála után azonban az is kiderült, hogy a lány terhes maradt tőle. Később megint Ozon egyik kedvenc óceánparti nyaralójában vagyunk, strand a közelben, idegesség szellője alig rebben, a lány, immár tisztán készül gyermeke születésére. Egy nap betoppan Louis öccse, a férfiak iránt vonzódó Paul, akit Mousse először kelletlenül fogad, de lassan furcsa, meghitt kapcsolat alakul ki a volt drogos lány és a meleg fiú között. Aztán megszületik Mousse kislánya is…

Mint a többi?

Kritikai szempontból az égadta világon semmiben nem különbözik Francois Ozon új filmje az ezt megelőzőktől. Ugyanazt a mesterire csiszolt szakmaiságot üdvözölhetjük, mint eddig. Ozon nagyvonalúan, elegánsan, mindig, még a legrázósabb témák esetében is ízlésesen megfogalmazott elbeszélésmódja könnyednek, szinte légiesnek tűnik, holott mondandója szinte kivétel nélkül földbedöngölő súlyú. A film szerkezete is hasonló, szinte áttetsző, finoman meghúzott egyenes vonalakból építkező, mégis stabil, mint gránit molekularácsa. Messze nem műfaji filmről lévén szó, mégis tanítani valóan fordulatosan építkezik a cselekmény, a dráma pedig ível, mint – stílszerűen szólva – a szivárvány. A korábbi filmekhez hasonlóan, itt is pontosan komponált, nyugodt és világos képi világgal találkozunk, amely minden eszközével a történet minél pontosabb ábrázolására koncentrál. Mousse szerepében Isabelle Carré, Ozon filmjeinek főszerepeitől megszokottan, komoly színészi ziccert kapott, amivel képes élni. Minden túlzás nélkül megrázó, hiteles, nagy alakítást nyújt. Francois Ozon “Halál-trilógiájának” harmadik része a rendezőhöz méltóan szép, tiszta és igényes munka, az igényes filmek kedvelőinek legnagyobb örömére. Asanisimasa: 7/10

A hajdani dán filmklubvezető, Mikkel Munch-Fals, afféle északi Tarantinóként, első filmjébe összesűrített mindent, amit egy amolyan skandináv művészfilmek bemutatására specializálódott filmklubban magába szívhat az ember: a Kedves szomszédban van pszichológia, brutalitás, intellektualizmus és bornírt humor, valamint explicit szexualitás. 

Már megint címpara

Sajnos, megint az állandó vesszőparipa ugrik rögtön az elejére. Soha nem fogom felfogni, miért kell olyan sokszor az eredetitől eltérő, más címet adni a Magyarországon bemutatott filmeknek. Miért nem jó az eredeti? Persze, ennél a filmnél már az angol változat is kavarás, hiszen a cím dánul: Smukke mennesker. Ennek jelentése magyarul, szó szerint: Csodálatos emberek. Ezt az angol nyelvű verzióban sikerült Nothing’s All Bad-re, vagyis Semmi sem annyira rossz-ra ferdíteni. Ehhez képest kapta a Cirko Film (akiket amúgy imádok!) által forgalmazott magyar feliratos kópia a Kedves szomszéd címet… A dolgok állásán csak picit változtat az a tény, hogy a filmhez mindegyik címvariáns passzol, azonban az is biztos, hogy egyik sem jobb a másiknál, így nem értem, miért nem lehetett az eredeti, a Csodálatos emberek? Vagy tőlem mehetett volna akár dánul is, hogy Smukke mennesker. Tök jól hangzik, főleg, hogy (egyelőre még) kedves szomszédaink is a dánok az EU-ban. Azonkívül semmivel sem érthetetlenebb cím ez, mint mondjuk a ’Trainspotting’, vagy a ’Transformers 32’. Vagy a ’Stalker’, hogy a ’T’ betűnél maradjunk…

Csodálatos emberek

Természetesen csodálatos emberekről szól a film, csodálatos hétköznapi emberekről, tisztes européer állampolgárokról, rólunk, róluk, rólatok, Önökről. Minden zebránál lelassítunk, előzékenyen átengedjük a gyalogosokat, befizetjük az adókat, a tömegközlekedésre bérletünk van, figyelünk az étkezésünkre, súlyunkra. Tiszteljük főnökeinket, segítjük beosztottainkat. Kerülünk minden felesleges konfrontációt, előrelátóan esélyt sem hagyunk semmilyen problémának, hogy gyökeret verjen környezetünkben. Minden erőnkkel próbáljuk eltakarni azt a mocskot, a rejtegetett igazi valónkat, ami a diszkrét mosoly felszíne alatt van, mert ha esetleg kiderülne, azt hisszük, az a világ, legalábbis a mi világunk vége lenne. Holott valószínűleg észre sem venné senki a mi kis személyes apokalipszisünket, hiszen mindenki teljesen el van foglalva saját maga mocskának takargatásával…

Sorsgombolyag

Az idén 39 éves Munch-Fals négy, fájdalmasan átlagos emberi sorsot választott első rendes mozifilmjének tárgyául. Ingeborg friss nyugdíjas hölgy, aki, miután kollégái semmitmondó, de részvétteljes kis ünnepségen sütemények és koccintások közepette elbúcsúztatták, első nyugdíjasként otthon töltött estéjén elveszti férjét, mialatt ő beleszundikált a tévéműsorba. Lánya, Anna, a tanítónő műtétileg leoperált mellének elvesztése, valamint az ebből elburjánzó magány miatt szenved, viszont teljes erejével küzd is ez ellen, aminek köszönhetően olykor a legextrémebb helyzetekbe sikerül pottyannia. Anders lelkiismeretes aktakukacként végzi munkáját kettő négyzetméteres irodájában, szolid, szemüveges, erősen kopaszodó, tulajdonképpen rokonszenves férfi, aki azonban néha nem tud megálljt parancsolni peckesedő libidójának, ami miatt felesége neheztel rá, hiszen általában nem ő ennek haszonélvezője. Anders fia, Jonas egy angyali szépségű fiú, aki ezt a tulajdonságát titokban pénzért kamatoztatja, válogatás nélküli, bármilyen nemű és életkorú kuncsaftokkal. Azonban semmi másra nem vágyik jobban, minthogy egyszer úgy isten igazából, szerelemmel tudjon szeretni valakit. A Kedves szomszéd című filmben aztán ezeknek a csodálatos embereknek sorsa fog szépen összegabalyodni.

Tipikus elsőfilm, és mégse

Abban az értelemben mindenképpen egy tipikus elsőfilm Munch-Fals Kedves szomszéd című filmje, hogy lendületében friss, valamint igen sok minden lett belezsúfolva. A frissesség sosem hátrány, a második ügy viszont már okozhat komoly problémákat. Talán, mert a rendező nem hamvas húszévesként, hanem bizonyos megélt élettapasztalatokkal háta mögött vágott bele első rendezésébe, a film is egy kiérlelt, alaposan végiggondolt és türelmesen ki is fejtett munka, aminek a végén vinnyogva röhög (a filmen és saját magán) a néző. Teszi mindezt úgy, hogy közelről sem vígjátékot nézett addig, sőt! Könnyed, levegős szerkezet jellemzi a filmet, valamint lényegre törő, frappáns és jól megrendezett szituációk, melyek ugyan egyáltalán nem eredetiek, de hitelesek, ezért frissnek és eredetinek tűnnek. Nagyon gonosz és nagyon okos humora van a Kedves szomszédnak, mely a skandináv hagyományokhoz méltóan, nem kerülgeti a forró kását, hanem belecsap a közepébe. Majdnem hibátlan, a végletekig korrekt film. Asanisimasa: 9/10