asanisimasa

Az első 10-15 percben nagyon idegesített, de aztán megszerettem Vecsernyés János és Egressy Zoltán színpadi dráma-formátumú, tévéjátéknak induló, de annak a végére igencsak jó mozifilmjét, a Nyár utca, nem megy tovább-ot. A film (nevezzük így) egy helyszínen, a 74-es trolibusz egyik esős, vasárnap hajnali járatán játszódik. Szereplői, egy túloktatottsága miatt enyhén frusztrált trolivezetőnő, egy bukott labdarúgó-játékvezetőből (Márton partjelző fázik) BKV-ellenőrré deklasszált hatalmi túltengéses, Szappan nevű kopasz egyén, egy kleptomániás színésznő, egy agresszív vendégcsalogató lány, egy süket bácsi, egy beszédes tanár, egy kötött pályás járművet szexuális együttlét kikényszerítése céljából eltéríteni szándékozó zakkant fazon, és még néhány, csak a film végére kiderülő funkciójú egyén – akár a valóságos 74-es utasai. A hétker utánozhatatlanul színes populációja, melyből Karinthytől és Rejtőtől kezdve, a magyar irodalom jelentős részei építkezik, a mai napig.

Abszurd történet egy teljességgel reális közegben, akár a mindennapokban. Egressy zseniálisan bonyolítja a történetet a zárt helyen, bár pattogó, szögletes párbeszédeit szokni kell. De ahogy megszoktuk, ülnek azok a helyükön. A trolibusz ülésein ülő szereplőket alakító színészek azonban sajnos, főleg az elején nem veszik tudomásul (nyilván a rendező nem szólt nekik), ezúttal nem színpadon játszanak, egy filmen, ráadásul egy klausztrofób, levegőtlen helyen ennél kevesebb mimika, artikuláció és gesztus is elég. Érdekes módon, csak Haumann Péter (tanár) és Bartsch Kata (színésznő) tudja csak kapásból (a képen Lengyel Ferenc ellenőrrel), egy ilyen filmben mennyit kell játszani, nyilván a rutin. Amúgy, ez a szemle Bartsch Kata szemléje lehet, eddig két filmben láttam, s mindkettőben meggyőzően természetes, magától értetődően filmre termett alakítást nyújtott (ráadásul a Dyga-féle Utolérben kiváló angolsággal, sajnos azt leszinkronizálták…). De mondom, a többiek esetében ez főleg Vecsernyés rendező sara, nyesni kellett volna őket. A cselekmény viszont működik, az abszurd pedig csavar, mint a torma. A végkifejlet sem zavaró így, viszont vele együtt a film sűrű, eredeti. Tetszett. Asanisimasa: 7/10

Alapfilm. Ez a smirgliszerűen durva, szögletes, kőkemény angol film tökéletesen mutat be egy olyan, amúgy igen jellemző folyamatot, hogyan válik egy alapvetően tiszta, jó szándékú ember a környezetük frusztráló hatásait okosan kihasználó, cinikus emberek hatására gyűlölködő, vérszomjas vadállattá. A nyolcvanas évek elején járunk, a falklandi konfliktus utórezgésében, Ez itt Anglia. A 12 éves Shaun az iskolájának hülyéje, egy született lúzer, mindenki buta élcelődésének célpontja. Szinte automatikusan csapódik a nála majd tíz évvel idősebb skinheadek csapatához. És itt álljunk is meg néhány mondat erejéig. Makacsul tartja magát nálunk az a közvélekedés, hogy a skinheadek, a “bőrfejűek” neonáci eszméket hangoztató, fasisztoid és erőszakos csoportok, holott Angliában, ahonnan gyakorlatilag ez az elnevezés és öltözködési, viselkedési stílus, szubkultúra elindult, a skinheadek egyáltalán nem voltak szélsőjobboldaliak, de főleg nem rasszisták. Eleve már a zenéjük, a ska és a reggae jamaicai, tehát fekete gyökerű eredete is kizárta ezt: egyszerű, általában munkásosztálybéli fiatalok voltak, akik gyűlölték a szabályokat, a rendszert, az iskolát s minden olyat, amit fiatalkorban gyűlölni szokás. Soraikban majdnem egyenlő arányban találhattunk echte szeplős angol és feketebőrű tagokat. Az angol nemzetiszocialista mozgalom, a National Front és a British Movement a nyolcvanas évek elején kezdte behálózni ezeket a csoportokat a hitleri Németországból származó, angolra fordított eszmékkel, mely alapján Angliában azóta megkülönböztetnek skinheadeket (ezek a hagyományosak), illetve boneheadeket (ezek a nácik). Hozzánk a jófej skinek nem jutottak el, ellenben a szélsőjobbosok igen: jelenleg éppen patáliáznak nyilván valahol… A magyar köznyelvben mégis skinheadekként jegyzik őket, mint ahogy tévesen ők is önmagukat.

Szóval Shaun a skinek között lesz először igazán ember, azonban egy nap megérkezik közéjük apróbb balhéi miatti börtönbüntetéséből Combo, aki fura, meghökkentő eszmékkel kezdi tömni a régi haverokat. A kezdeti örömködés a csapat szakadásához vezet, Combo maga mellé veszi a kis Shaunt és egyre jobban belemélyed az izmozó, handabandázó, szélsőjobbos eszmékbe…

Shane Meadows lendületesen, lényegre törő, jellemző és pontos szituációkban meséli el a kis Shaun történetét, melynek végkifejlete is hiteles: üt, mint az ún. fa testápoló. Közben természetesen jó zenék szólnak, kivéve a kifejezetten ehhez a filmhez írt melankolikus zongoraszóló, ami túl nyálas, nem illik egy ilyen szikár és durva történethez. Hihetetlen kis fazon Thomas Turgoose, aki Shaunt alakítja olyan magától értetődő lazasággal, hogy az elképesztő, de az igazi nagy trüváj Stephen Graham, Combo megformálója: élet- és robbanásveszélyes, titokzatos, miközben egyszerű, mint egy ácspalló és vad, mint egy sarokba szorított veszett kutya. E film által, furcsamód, jobban, világosabban érthetővé válik azok gondolkodása, akikkel amúgy soha nem lennénk képesek azonosulni, de éppen a magukat “skinheadeknek” valló ifjaknak is sokat jelenthet, már ha képesek szembenézni saját magukkal… Ez itt azonban már nemcsak Anglia, sajnos. Asanisimasa: 9/10

Na, ez is kimaradt annak idején… A gépész című filmben Lynch barátunk ad pacsit Hitchcock mesternek, jó kis(költségvetésű), hangulatos thriller ez, Christian Bale szemfényvesztésével és egy tragikus, bár amennyire megrázó, olyan lehangoló végkifejlettel. A spanyol produkcióban készült film rendezője, Brad Anderson kemény tévésorozatokon (Drót, Kemény zsaruk) tanult, ami meg is látszik a filmen. Szépen szippantja magába a film a nézőt, mely tele van rejtélyekkel, furcsa, megmagyarázatlan dolgokkal, rendhagyó helyszínekkel, hirtelen feltűnő, nem létező alakokkal, inszomniával. Bale, csontvázzá fogyva, remekel a már egy éve nem alvó gépésztechnikus figurájában, aki információ-szűzen nézi a filmet, és azt mondja, hogy kiszámítható a története, az hazudik. Én sem spoilereznék, bár nyilván már mindenki látta ezt a filmet, akit érint.

Annyit tennék azért hozzá, hogy a végkifejlet, összevetve az odáig vezető paranoid, tudathasadásos hangulattal, a misztikus aurával, meglehetősen banális, hétköznapi tragédiába sikkad bele. Nem mintha nem lenne megrázó az, amit látunk, de a filmben azért annál több volt, mint egy színes hír a Fókusz-híradóban. De alapvetően bírtam… Asanisimasa: 6/10