Mit nézzünk ma a tévében? – Kedd

Szerényen bújik meg a ma este kimagaslóan legjobb ajánlata a Duna tévé hullámai között. A szerelem rabja Nyikita Mihalkov második (vagy harmadik) rendezése, 1974-ből. Az elbűvölő történet a ’18-as polgárháborús események alatt játszódik, amikor egy, a fehér megszállás alatt viszonylag békés életet élő kisvárosban éppen némafilmet forgatnak. A film főszerepét alakító léha, ledér orosz filmcsillag szerelmes lesz a kommunista operatőrbe. Обязательно посмотрите!(Duna, 21.00)

Alternatívaként van ugye, a Vészhelyzet. Vagy van egy átlag felettinek ígérkező akciófilm, az Orvlövész. Az alapvetően sablonos sztorira (leszerelt hajdani specialista csalódottságában és kiábrándultságában a világ végén farigcsál fogpálcikákat, aztán egyszer megjelenik valami titokzatos fazon, aki azért csak behúzza még egy utolsó akcióba) épülő filmben Mark Wahlberg egy hightech mesterlövészt alakít, akinek tevékenysége (és annak ábrázolása) azért nem sablonos. Rejtekben megbújva, hosszú, méla lesben, kimatekozva a lövedék megfelelő pályáját, miközben csakis egyetlen lövésre van esély – kellő izgalomkeltésre alkalmat adó szituációk ezek. Majdnem olyan, mint a robbantós filmek, amikben órákig el lehet játszani a “piros drótot vagy a kéket vágjam”-dologgal… (tv2, 21.25)

A Hasadt elmék című dokumentumfilm (a kép a filmből van) pedig talán végre tiszta vizet önt a pohárba, hogy mi a skizofrénia, mi a hasadt tudat, melyek ezek tünetei, jellegzetességei, valamint hogyan kell nekünk ezekhez, az ilyen betegségben szenvedő betegekhez viszonyulnunk. (Duna II, 22.15)

Tévé Kategória | Hozzászólás

A szabadság ösvényein (Beyond Rangoon, 1995)

John Boorman a leghollywoodibb nem hollywoodi rendező, méghozzá a hollywoodi jelző ‘classic’ értelmében. Az echte angol Boorman olyan filmeket csinál, mint azok az arcok, akik igazán naggyá tették az Álomgyárat, nagyjából épp a Coppola-Spielberg-Scorsese-generáció előttiek. Nagyívű, látványos, veretes, éppen ezért jól kiszámítható dramaturgián alapuló, többé-kevésbé didaktikus, de mindig jó szándékú filmekre gondolok, melyek sokszor háborús, illetve történelmi témában készültek, végül is A szabadság ösvényein is ilyesmi.

Burma (vagy ahogy ma kell nevezni: Mianmar) az egyik ma is létező, bűzös luka az emberi gonoszságnak. Ez az alapvetően békés, buddhista nép 1962 óta él rabságban, amióta egy katonai junta ragadta magához a hatalmat, amit azóta véres vaskézzel fenn is tart. Ahogy valaki találóan megfogalmazta, a burmaiak lassan ötven éve mindennap saját ’56-ukat harcolják, élükön a szinte szentként tisztelt szellemi vezetővel, a Béke Nobel-díjas Aung San Suu Kyivel, akit a mai napig házi őrizetben tart a katonai rezsim. Mivel Burma a nyugati híradásokban legfeljebb, mint a heroin-termeléséről hírhedt Arany Háromszög egyik csúcsa szerepel, az ország szegény, mint a templom egere, se olaja, se egyéb ásványi kincsei nincsenek, a burmaiak elkeseredett és kilátástalan szabadságharcáról szinte alig tudunk.

Boorman filmje is már 15 éve készült, azonban a mai napig aktuális. A szabadság ösvényei megtörtént események alapján készült. Egy mit sem sejtő, fiatal amerikai nő (Patricia Arquette) érkezik az egzotikus országba kipihenni saját családi tragédiáját, aztán belecsöppen a a burmai ellenállás kellős közepébe, s ez meghatározza az elkövetkezendő életét.

A film, bár nem autentikus burmai helyszíneken, hanem Thaiföldön és Malajziában forgott, azért igen hitelesen idézi meg a távol-keleti ország atmoszféráját, a dús dzsungelt, Buddha mindenhol jelenlévő, különböző méretű szobrait. Heroikus színben látjuk az ellenállókat, szinte sátánként az elnyomó katonákat – nem árnyalunk, hanem protestálunk. A fekete-fehér jellemek ellenére a film nagyon színes, de hát nagyon színes az a világ amúgy is. Érzelmeink magasan izzanak, szorítunk az elején azért elég idegesítő Patriciának és pártfogójának, a burmai U Aung Konak (aki saját magát alakítja!), de kétségünk sincs afelől, hogy ez azért egy olyan film, melyben hőseink a végén, sok életveszélyes kaland után, megmenekülnek. Boorman azonban valahogyan el tudja érni, hogy mégsem meseként nézzük filmjét, hanem igazságként. Nézése közben nő bennünk a düh (és sajnos, azon röhögünk, hogy nemsokára majd nekünk is így kell harcolnunk?), de Burmában a helyzet a mai napig változatlan. Asanisimasa: 7/10

Film Kategória | Címkézve | 3 hozzászólás

Mit nézzünk a tévében? – Hétfő

Nem láttam még ezt A nyakörv című filmet, nyilván valami buta akciófilm, azonban vannak itt olyan tényezők, melyek alapján mégsem söpörném le a képernyőről. Luc Besson áll a project mögött (íróként és producerként), ami ugyan még nem biztosíték semmire, de hátha mégis. Jeti Lit én bírom, harcosként is és akciósztárként is, ez már, nekem legalábbis, valami. Morgan Freeman viszont abszolút, Bob Hoskins dettó. A rabszolgasorsban kiképzett, kíméletlen gyilkológép egy nap összetalálkozik egy vak zongorahangolóval, aminek következtében megváltozik az élete… – hát ez gyönyörű, nem? 🙂 (Cool, 21.20)

Az alap Rocky sem egy ördöglakat, mondhatnám gyermekien egyszerű, naiv mű, azonban Sylvester Stallone nem véletlenül kapott érte egy vájdling Oscar(jelölés)t, melyből három komoly azért be is akadt: na, mondjuk, nem a legjobb színészi… Pedig csépelte azokat a fagyott marhákat rendesen, és micsoda arcokat vágott, főleg már péppé verve! Én bírom, legalábbis, ezt még. (Aztán még az utolsót is). (Viasat6, 22.00)

Aztán Megáll az idő. (kép)(Filmmúzeum, 22.45)

Tévé Kategória | Hozzászólás

18.Titanic – Értékelés, fődíj, stb.

Én az idei Titanicon 17 db. filmet néztem meg, és van némi sejtésem, hogy kihagytam jónéhány számomra fontos alkotást. Az Ian Dury- és a Glenn Gould-filmet mindenképpen sajnálom, s talán a Morphine-ost is a zenei filmek mezőnyéből. A brutáliából megnéztem volna ír Vadállatot, illetve a dél-koreai Tehetetlen düh és a japán Hideghal című agymenéseket, meg nyilván amikre így leírás alapján nem böktem, de ha látnám, bírnám. Mindegy, így jártam.

Amit láttam, abból a fesztivál fődíját, a Hullámtörők-díjat is elnyert svéd Vademberrel egyet tudok érteni. Erős volt, nyers, vad és fésületlen, éppen olyan, amilyen egy ilyen független fesztiválon elvárok(runk). Szerettem még a pesti romkocsmákban játszódó dán Don Giovannit, a Juant, amely elsősorban merészségért kapta tőlem a maximális pontszámot. A cseh(szlovák) Ház bájos volt, emellett igaz is és számunkra is érthető, átélhető. Szintén ugyanezért bírtam a román-magyar Morgen is. Talán egyedül tartom említésre méltónak az elsőfilmes kanadai Ryan Redford Oliver Sherman című filmjét, mely a háborús trauma igen érzékeny feldolgozása. Kicsit hasonló témájú Ölésre ítélve is majdnem rendben van, a végkifejlet nekem nem nyerte el tetszésemet. Ha lenne színészi díj, itt azért odadobnék egyet Vincent Gallónak. A Carlos tévésorozat-verzióját is megnézném – ez a moziváltozat messze nem hibátlan, bár nem is nézhetetlen. Nagyjából ennyi, a többi a közepes különböző fokozatai, láttuk még, futottak még, stb. Mondanám, hogy a tavalyi jobb volt, de még nagyobbat ütött a tavalyelőtti, de minek. Ma ez van. Holnap más lesz. (Vagy nem lesz, ez viszont rajtunk is múlik!)

Szemlék, filmfesztiválok Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

Ahogy nézem a kínálatot, minimum este tízig felesleges bekapcsolni a készüléket (vagy ha igen, akkor szabad program), akkor is csak a Filmmúzeumot fogni képes szerencséseknek (más szempontból viszont szerencsétleneknek). Ekkor kezd ugyanis Pier Paolo Pasolini Élet-trilógiájának utolsó darabja, Az Ezeregyéjszaka virága, amelynek port.hus műfaji megjelölésén azóta is röhögök. Aszondja, hogy: fantasztikus kalandfilm. Ja, a Biblia meg negatív utópia. Bár, végül is…

A király táncol az egyik kedvenc filmem. A balett-táncosként is jelentős XIV.”Napkirály” Lajosról (kép) szól Gérard Corbiau filmje, valamint az ő udvari muzsikásáról, bizonyos Jean-Baptiste Lullyről, vaskos, aranytól roskadozó, túlburjánzó barokk, atomi erejű zenével. Még mellékszereplőként is olyan, viszonylag jelentékeny figurák tűnnek fel, mint Moliére… (Duna, 22.15)

A Vízbe fojtott bűnöket már sokszor ajánlgattam, valamiért azonban nem nagyon jön be a népnek… Pedig nem rossz film, bár ami igaz, az igaz, nem húzza pulzusunkat 70 fölé. Viszont ráz. (m2, 22.50)

Van még mára egy Keresztapa 3-unk, álmatlanságban szenvedőknek, 170 hosszú percben. (tv2, 0.15)

Tévé Kategória | Hozzászólás

életREklám döntő 2011: 5 magyar az első 10 között

Április 12-én lezajlott az idei életREklám filmverseny nemzetközi nagydöntője a Pozsonyi Nu Spirit Clubban, melyre idén összesen 104 alkotás érkezett. A 15 tagú cseh, szlovák és magyar delegáltakból álló zsűri döntése után ezúttal sajnos nem került magyar alkotás a dobogóra, de azért az első 10 közé jutott 5 alkotásra büszkék lehetünk.

A győztes ezúttal egy a prágai FAMU egyetemről érkezett filmre forgott színvonalas cseh komédia lett egy európai határátlépés viszontagságos történetével.

Második helyen végzett egy szlovák alkotás, mely a friss diplomások elhelyezkedési problémájára hívja fel a figyelmet, zsűritagunk frappáns megfogalmazásában a Kafka – Terry Gilliam – Pusztay tengely mentén.

Szintén szlovák fikciós rövidfilm lett a harmadik helyezett, a papírzsákfejű emberek új generációjáról és egy hajszállal lemaradva érkezett a nemzetközi zsűri döntése értelmében a legjobb magyar, ráadásul nemzetközi mezőnyben a legjobb animáció, Weisz Béla filmje a Falak, melynek Zányi Tamás volt a hangmérnöke valamint Papp Szilvia alkotása, a Dióssy Gábor főszereplésével készült Európaiak vagyunk.

 

We are Europeans – Jan Těšitel, Fiction, CZE

Brains – Michal Pusztay, Fiction, SVK

We are Europeans – Jozef Pollák, Fiction, SVK

Walls – Béla Weisz, Animation, HUN

We are Europeans – Szilvia Papp, Fiction, HUN

European Festival – Michal Vasilko Kele, Documentary, SVK

Only Commercial – Máté Fazekas, Fiction, HUN

Not interested – Jiří Fabík, Fiction, CZE

Once upon a time – Krisztina Ágói, Fiction, HUN

I Have A Question – Zoltán Vozó Végh, Animation, HUN

 

Valamennyi döntős film megtekinthető itt: http://festival.azyl.sk/sutaze/reklama.html

Gratulálunk a győzteseknek és természetesen minden résztvevőnek,

rövidesen megjelenik a Gombolyag Alapítvány következő felhívása is,

a 7. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál spotversenyével kapcsolatban!

Hírek Kategória | Hozzászólás

18.Titanic – Carlos (2009)

Olivier Assayas mini tévé-sorozatát vágta össze moziban még levetíthető mennyiségűre, a Carlos így lett 165 perc. Carlos, vagy más néven, ‘A Sakál’ ugye az a híres-hírhedt terrorista, akinek életének eddigi fontosabb momentumait foglalja össze ez a film, lévén, hogy a mai napig él. Mindvégig viszonylag objektívan ábrázolja Carlos pályafutásának főbb rémtetteit, magánéleti jellegű részletekbe túlzottan nem megy bele, a főantihősről is csak annyit tudhatunk meg, hogy az átlagnál erősebb narcisztikus hajlamokkal rendelkezik, szeret piálni, és rengeteget dohányzik (aminek az őt alakító, szemlátomást nem dohányzó Édgar Ramirez nyilván kevéssé örül), valamint az egyik jelenetben A nővel van, a következő másikban már egy B nőt mutat be valamelyik arab potentátnak. Ramirez (már a színész) egyébként is végigküzdi a filmet, hiszen anyanyelve mellett folyékonyan kell angolul, németül és franciául beszélnie, az esetek többségében igen nagy érzelmi intenzitással. Azt viszont mindenképpen el kell ismerni, hízásban talán De Niro emlékezetes Dühöngő bikás hízását is túlszárnyalja, ez azonban inkább extrém-sport, mint színészi teljesítmény. Mindazonáltal, az ismeretlen, etnikailag nagyjából a karakterekkel önazonos, nagyszámú szereplőgárda jót tett a film hitelének. A korhű miliő megvalósítása is eléggé illúziókeltő, bár azért becsúszott jó néhány anakronizmus: pl. kiírva a dátum, Bécs, december 27-e, mi pedig lombos fákat látunk, az utcán pedig nyári ruhás embereket. Stb. Rengeteg helyszínen, rengeteg szereplővel lebonyolított film politika-buziknak ajánlott, egyébként csak kellő elszántsággal nézhető. Hősünk mindenesetre biztosan nem lesz e film által Carlosból, sem jobbról, sem balról nézve. Napjaink világpolitikai helyzetére is kihatással lévő tevékenységet végző ember életrajzáról ennél nagyobb pozitívum nem kell. Asanisimasa: 7/10 (Titanic link)

Film, Szemlék, filmfesztiválok Kategória | Címkézve | 20 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat

Tudom, hogy úgyis mindenki a kiscsillagokat nézi… Aki mégse, az tehet egy próbát egy igazán nagy csillaggal, hiszen John Elliot Gardiner Berlioz A trójaiak című operáját vezényli a Mezzon, este nyolctól, én mondjuk pont Berliozt annyira nem szúrom, de az öreg Gardinert viszont igen…

Aki kíváncsi, hogyan éltek Ceausescuék, a Kárpátok Géniusza és kedves családja, azok 20.15-től a Dunán belepillanthatnak hétköznapjaikba. Az aranyajtók rejtekében című francia dokumentumfilm állítólag eredeti homevideók (pontosabban, home-szupernyolcasok) alapján készült.

Az ötödik sarok egy ’87-es dráma, melyben Jodie Fostert sok évvel ezelőtt megerőszakolta John Turturro, aki szabadulása után újból fel akarja keresni a lányt, aki mostani barátjának, Tim Robbinsnak segítségét kéri. Szerintem, érdekes lesz.

A Story4 (23.30-tól) újból leadja Milos Forman legutóbbi filmjét, a Goya kísérteteit, így lehet repetázni, vagy egyáltalán pótolni a mulasztást.

A TCM-en, 21.00-tól Mad Max 2.,(kép) háhá! In english.

Tévé Kategória | Hozzászólás

A Titanic utolsó napi ajánlata

Utolsó napjához érkezett a 18. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amely a fináléban is kiváló filmekkel várja közönségét.

Ma ismét megnézhetitek a Haru utazása című japán versenyfilmet, amelynek vetítéséhez kapcsolódóan újra gyűjtést szervezünk Japán katasztrófa sújtotta térségeinek megsegítésére. Bízunk benne, hogy a csütörtöki alkalomhoz hasonlóan ma is többen támogatják majd a földrengés és árvíz károsultjait. A filmet 16.00-tól vetítjük az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A KINO-ban 18.00-tól újra megtekinthető az Eye on Films elnevezésű nemzetközi filmszakmai kezdeményezés keretében vetített veterán-dráma, az Oliver Sherman, a Toldiban pedig a Raindance Filmfesztivál legsikeresebb filmjeiből összeállított válogatásban szereplő amerikai indie love story-t, az Icipicit nézhetitek meg 17.45-től. A skandináv filmek kedvelőit az Uránia Nemzeti Filmszínház Csortos termébe várjuk, ahol 19.00-tól az Emberszabású című klausztrofób svéd thrillert, 21.00-tól pedig a dán kultrendező, Thomas Vinterberg Submarino című családi drámáját vetítjük.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében 19.30-kor veszi kezdetét a 18. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál ünnepélyes záróestje, ahol kiderül, hogy a versenyben szereplő alkotások közül melyik kapja a legjobb filmnek járó Hullámtörők-díjat, valamit kihirdetjük a közönségszavazás eredményét és a Diákzsűri döntését is. A fesztivált Greg Mottola Paul című kacagtató vígjátékának premier előtti vetítése zárja. A filmben a forgatókönyvet is jegyző Simon Pegg és Nick Frost két képregény-őrültet alakít, akik az Egyesült Államokban utazgatva véletlenül találkoznak egy barátságos földönkívülivel, Paullal, aki épp a kormány elől menekül, és a szökéshez a két lelkes földlakó segítségét kéri. A filmet Magyarországon a UIP-Duna Film forgalmazza.

Ezt követően minden Titanic-rajongót szeretettel várunk az idei fesztivál záróbulijára, az Apacukába (Budapest, VIII. Horánszky utca 5.), ahol a lemezeket Simon Iddol & Mango pörgeti, a vizuális élményről pedig VJ Oriol Vandola gondoskodik, elvégre filmfesztivál vagyunk! Kezdés 22.00-kor!

Szemlék, filmfesztiválok Kategória | Hozzászólás

18.Titanic – Mezítláb (Pieds nus sur les limaces, Lily Sometimes, 2010)

A Mezítláb című francia filmben, Fabienne Berthaud alkotásában megvan minden, hogy az ökoterrorista, vadzöld és ultraliberális szubkultúrák kultuszfilmjévé váljon, azonban szerintem mégsem lesz az. Hiába a bolondos, még Amélie Poulainnél is bolondosabb, forgószélszerű főszereplőlány, hiába a romantikus természetközeli szemlélet, hiába a szimpatikus üzenet (ha van ilyen egyáltalán), az, hogy a film a végére melodrámába fullad, agyonvágja a kecsegtető kultuszstátuszt. Pedig komoly feszültségek húznak ívet a film majd’ háromnegyedében. Clara történetszála azonban olyan vaskosan melodramatikus, és bár ellenpontként van jelen Lily történetével, mégis inkább lehúzza a filmet, mint megfeszíti. Lily, a bolond(os) lány minden tettében, minden pillanatában viszont ott rejtezik valami szörnyű tragédia, s a döglött állatokhoz kapcsolódó bizarr hobbija is inkább vészjósló, mint bájos. A hirtelen kötött barátságai ezen csak még jobban dobnak – bár, tagadhatatlan, ezt akár erényként is elkönyvelhetjük, Berthaud ügyesen vezeti meg a néző klisékre perdülő agyát. A végkifejlet azonban nekem csalódás, mondhatnám, hogy rózsaszín giccs. Asanisimasa: 7/10 (Titanic link)

Film, Szemlék, filmfesztiválok Kategória | Címkézve | Hozzászólás