Rövidebb, szerényebb, de elsüllyeszthetetlen. A 18. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 2011. április 8 – 16. között a felmerült anyagi nehézségek ellenére is megrendezésre kerül.
A 18 éves múltra visszatekintő, immár hatodik éve versenyfesztiválként működő Titanic Nemzetközi Filmfesztivált idén komoly anyagi nehézségek elé állították. A fesztivált a jelenlegi állapotok szerint sem a Főváros, sem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem támogatja sem erkölcsileg, sem anyagilag, a korábbi években jelentős támogatást biztosító Magyar Mozgókép Közalapítvány forrásait pedig zárolták, így a Titanic pillanatnyilag a korábbi költségvetés több mint harmadától esik el.
Az indoklás nélküli támogatásmegvonás által előidézett helyzet komoly dilemma elé állította a szervezőket. Lefújható-e egy komoly múlttal és sikerekkel rendelkező, rendkívül népszerű, valamint nemzetközi kapcsolatokat építő, kultúrdiplomáciai jelentőségű esemény alig két héttel a fesztiválkezdet előtt, több mint fél éves előkészítő munka és rengeteg ráfordított költség után?
A szervezők végül úgy döntöttek, hogy a szűkös anyagi feltételekhez igazodva sok-sok lemondás és megszorítás árán, de idén is megrendezik a Titanic fesztivált, és mindent megtesznek, hogy Magyarország legjelentősebb nemzetközi filmes seregszemléje 18. alkalommal is a megszokott szakmai színvonalat és maradandó élményt garantálja közönségének. Csak a mennyiségből engednek, a minőségből nem.
A költségek minimalizálása érdekében a fesztivál két nappal rövidebb lesz: április 8-án indul, és április 16-án ér véget. Jelentősen csökken a bemutatásra kerülő filmek száma, és kevesebb lesz a vetítés is, így lesznek alkotások, amelyeket az eddigiektől eltérően a fesztivál ideje alatt csak egyszer láthat a közönség. Minisztériumi támogatás híján a Titanic pillanatnyilag nem tudja felajánlani a fesztivál fődíjával járó 10.000 eurós jutalmat sem. Kevesebb lesz a külföldi vendég, kisebb a Titanicon dolgozó stáb, és a szerényebb külsőségek mellett kevesebb nyomtatott kiadvány és fizetett hirdetési felület biztosít megjelenési lehetőséget a fesztiválnak.
Mindezek ellenére, hála a Titanicot támogató külföldi kulturális intézeteknek, külképviseleteknek és követségeknek, a fesztivál programjában idén 20 ország 52 alkotása szerepel – köztük több nemzetközi premier! –, és számos filmet elkísér az alkotója is. Idén is lesznek közönségtalálkozók, Magyarországon csak itt és most látható remek filmek, izgalmas szakmai programok, – sőt, éjszakai vetítések és a Titanic történetében először meglepetésfilm is szerepel a fesztivál kínálatában.
A részletes program március 31-től megtalálható a fesztivál honlapján, a www.titanicfilmfest.hu oldalon, a legfrissebb híreket, fotókat, érdekességeket pedig első kézből olvashatjátok a www.facebook.com/titanicfilmfest címen. Hamarosan további információkkal jelentkezünk az érkező vendégekről és kísérőprogramokról is.
Az elképesztő fizimiskájú, állandóan kőkeményre feszített izomzatú, kopaszra borotvált, pödrött bajszú fazont Tom Hardy kelti életre minden apró részletre kiterjedő, precíz színészi munkával, amihez hasonlókat amúgy kapásból díjak özönével szokás honorálni, itt azonban valószínűleg a film témája miatt a díjeső elmaradt. Hiába, a szocio- és pszichopata Bronson, aki puszta kézzel tépte szét a neki rontó kutyákat, aki meztelenre vetkőzve, heccből nekiment egy szakasznyi kommandósnak, aki eddigi élete során a gyilkosság kivételével elkövette a létező összes erőszakos bűncselekményt, nem éppen az a kifejezett figura, akit bármilyen szempontból példaképként, de akár elrettentő példaként is fel lehetne mutatni, még akkor is, ha egy ideig még házassága folytán hívő muszlimként élt, aztán könyveket ad ki, valamint kiállítják festményeit.
Mondjuk, a dán Nicolas Winding Refn-t Bronson életének pozitív oldalai nem is érdekelték annyira, hogy azt filmjében szembeállítsa a vadabb dolgokkal, a művészi ambíciók is csak mint extrém furcsaságok jelennek meg. Ettől függetlenül, maga a film, túlzás nélkül parádés vállalkozás – fura fazonról egy fura film. Történetét maga Bronson, vagyis a Tom Hardy által virtuóz módon megjelenített személy meséli el, egyes szám első személyben, formailag viszont egy groteszk, szinte expresszionista kabaré formájában. Bronson életének különböző jelenetei is úgy jelennek meg, mint egy-egy bizarr kabarétréfa, a legbrutálisabb jelenetek is inkább egy klasszikus burleszket idéznek, nem egy agresszív pszichopata dühöngését. Tovább fokozza Refn a jelenetek zavarba ejtő hatását a jól megválasztott kísérőzenékkel, melyek úgy ellenpontozzák a jelenetek groteszk hatásait, hogy egyben még jobban felerősítik azt. (Láttunk már ilyet, pl. Kubrick Mechanikus narancsánál.) Itt Delibes, Puccini, Verdi, Beethoven és Wagner örök és csodálatos 
(mondom ezt csak azért, hogy jelezzem, milyen semmikisnulla fesztivált akar elkaszálni ez a barbár kulturális kormányzat…), és olyan remek filmeket köthetünk emellett nevéhez, mint a 
ezt a illegálisan földalatti mozgalmat, hiszen szinte sehol semmi normális műsort nem találni ma estére…
A két jó barát, Miles (Paul Giamatti) és Jack (Thomas Haden Church) egyetemi szobatársak voltak, ám az sem ma volt. Míg Jack, Jaggerbe oltott Schwarzenegger-ábrázatával hódító, mellékpályára állított, ám önbizalomtól duzzadó szinkronszínészként éppen esküvőjére készül, addig Miles, a semmibevesző regényírói ambíciókat dédelgető angoltanár éppen elvált, mely okoknak köszönhetően olyan depressziós, hogy a fal adja a másikat. Jack fogja fülön barátját, hátha egy dévaj héttel, borokkal, könnyű nőkkel és bulizással sikerül kizökkenteni apátiájából, azonban Miles csak még jobban belesüllyed önmaga sajnálatába. Egészen addig, míg egy ad hoc-buliban, míg vehemens haverja a másik szobában gyömöszköli alkalmi partnerét, egy intim és meghitt hangulatú estét tölt el az okos és szép Mayával (Virginia Madsen)…
Egy erősen tébláboló életvitelű, ám társadalmi státuszából adódóan, életminőségében különösebben meg nem rendült, mára már vastagon harmincas pár első gyermekét várja, szorosan a leendő apa szüleinek szomszédságában, hogy ha kell, kéznél legyenek a nagyszülők. A nyugdíjas koruk szabadságát és függetlenségét élvező öregek azonban úgy döntenek, két hónappal az örökös megérkezése előtt elköltöznek, de nem ám a szomszédba, hanem mintegy ötezer kilométerrel odébb, álmaik városába, a belgiumi Antwerpenbe. A terv sokkolja a fiatal párt, akik úgy döntenek, sorba járják Amerika összes szegletébe szakadt velük egykorú rokonságukat, hogy melyik az az ideális város, ahol születendő gyermekük a lehető legnagyobb biztonságban nőhet majd fel.
A filmek közül kiemelkedik Makk Károly kitűnő Örkény-adaptációja, a 
A 
wim
efes
perry55
szaszo
