asanisimasa

A filmes világban a producer általában minden dolgok legfőbb tudója, ő a kezdet és a vég és az őseredő. Ha ő nincs, nincs film sem, hiába van zseniális ötletek birtokában az író, vagy a rendező. A dán/francia Mia Hansen-Løve, az ismert francia filmproducer, Humbert Balsan tragikus öngyilkossága kapcsán arról elmélkedik filmjében, ha meghal a producer, mi lesz a filmmel és mi lesz a családjával…

Humbert Balsan

Balsan neve ismerősen csenghet a magyar filmbarátok számára is, ő volt Tarr Béla Londoni férfi című filmjének francia koprodukciós partnere, aki máig sem teljesen tisztázott okokból, éppen a film forgatása közben lett öngyilkos, komoly veszélybe sodorva annak létrejöttét. Erre is utal Hansen-Løve filmjének jó néhány jelenete. Szó van a filmbéli, Grégoire Canvel nevű producer mániájáról, egy kelet-európai rendezőről, akinek támogatásáról minden barátja le akarja beszélni, hogy nézhetetlen, biztos bukó filmeket csinál, ám akit ellenükben Canvel mégis teljes mellszélességgel felvállal. Ez persze, lehet bármelyik erős ambíciókkal rendelkező filmrendező, de mi tudjuk, hogy ez csak a mi Bélánk lehet, aki épp a napokban biggyesztett frappáns pontot jelentékeny, ám sokat támadott életműve végére. A filmbéli producer figurájának ihletője, Humbert Balsan amúgy jelentős figurája volt a francia filmnek. Gazdag dél-francia családba született, már gyerekként a film volt a mániája. Jó anyagi körülményeinek köszönhetően nem kellett megélhetési filmesként kenyerét keresnie, hanem kedvére kísérletezgethetett. Színészként játszott a legendás Robert Bresson Szent Grál-misztériumában, a Lancelot, a Tó lovagjában, majd a hetvenes évek végétől producerként dolgozik. Nevéhez fűződik több arab származású alkotó arab tematikájú filmjének elkészítése, pl. Elia Suleiman kitűnő Deux ex machinája, de dolgozott Tarr mellett olyan ismert, európai művészfilmesekkel, mint Lars von Trier vagy Claire Denis, bizonyítva, hogy nem hátrál meg a nehéz feladatok elől. Vélhetőleg önzetlensége és filmimádata lett halálának oka, csakúgy, mint filmbéli alteregójának: Canvel is svéd, meg orosz művészfilmekkel foglalkozik, az egyik alkotásból hosszú jeleneteket is láthatunk, amiből nem egy kifejezett csihipuhi blockbusterre következtethetünk.

Grégoire Canvel

A Louis-Do de Lencquesaing (már ez a név megér egy Oscart) által alakított filmbéli producer külsejében is hasonlít Balsanra, az igazira. Alapvetően nem egy pöffeszkedő, szivart pöfékelő, nagyképű és nagyhangú filmproducer-sztereotípiát látunk. Canvel halkszavú, intelligens úriember, higgadtan tárgyal még a legnagyobb krízis közepette is, és mindig van egy jó szava még az iroda leghátsó sarkában gubbasztó gépírólányhoz is. Legfőbb ismertetőjegye a füléhez tapasztott mobiltelefon és a cigaretta. Két kisebb, és egy nagyobbacska lánya, valamint felesége imádja, még akkor is, ha csak röpke órákra látják hétvégente, és akkor is sokszor telefonál. Nézzük a filmet, érezzük a baljós jeleket. Egyre jobban tornyosulnak Canvel feje fölött a hitelezők, a bankok által feltornyozott hullámok, de egyszerűen fel sem tételezzük, hogy ez a higgadt, nyugodt ember megroppanhat alattuk. Éppen ezért váratlan és sokkoló öngyilkossága, melyet a film közepén elkövet. Utána egy másik film kezdődik el…

Az élet a halál előtt, és után

Hansen-Løve Gyermekeim apja című filmjét nemes egyszerűséggel két élesen elkülönülő részre tagolja, az elválasztó éles mezsgye pedig nem más, mint a filmbéli producer öngyilkossága. Az első részben közeleg az apokalipszis, a másodikban pedig azt látjuk, mi maradt utána. Érdekes módon, a film alaphangulata, az ominózus öngyilkossági jelenetet kivéve, egyetlen pillanatig sem komor, sőt, kifejezetten derűs. Az első rész azon jelenetei, amelyek Canvel családi körben eltöltött óráit mutatják meg, kifejezetten vidám, bohókás, meghitt, és ami nagyon fontos, egy másodpercig sem művi, erőltetett, hanem laza, természetes és magától értetődően boldog pillanatok. Nagyon-nagyon ritkán látni játékfilmen a boldogságnak ilyen hiteles megjelenítését. Emellett hasonlóan érdekesek (persze, lehet, hogy csak a magamfajta filmbuzik számára) a produceri iroda életének, a filmkészítés vitáinak, kompromisszumainak, alkuinak pontos és szintén hiteles jelenetei, melyeket a rendezőnő ügyesen hangol olyanra, hogy azok dramaturgiailag pontosan a film fordulópontjához vezessenek. A második részben Canvel hiányának, „örökségének” feldolgozásáról van szó, hogyan próbál helyébe lépni felesége, hogyan küzdenek a hitelezők által küldött felszámoló-biztossal, hogyan varrják el a félbe maradt filmprojekteket, és elsősorban, a lányok és a család hogyan dolgozza fel apjuk elvesztését. Tipikusan nőies, lelki folyamatokat analizáló film a Gyermekeim apja, amit a szemtelenül fiatal (sz. 1981) dán-francia rendezőnő magabiztosan és pontosan abszolvál, finom humorral és okos érzelmességgel. Asanisimasa: 7/10

Krzysztof Kieslowski közel egy évtizedes dokumentumfilmes múlt után forgatta le első játékfilmjét, a Forradást, így tán nem meglepetés, hogy itt még igen messze vannak jóval későbbi, színes és egyéb fesztivál-kedvenc művészfilmjeinek erős stilizációi, valamint mélyen lírai megközelítései. Bednarz igazgató története felületes olvasatra egyszerű termelési történet, a szó műfaji értelmében. Az elvált igazgató egy olyan óriásberuházás élére érkezik, melyről őszintén hiszi, hogy az elszigetelt kistérség felemelkedését szolgálja, infrastruktúrát, felemelkedést hoz. Az építés okozta irdatlan méretű erdőirtást kezdetben szükséges rossznak fogja fel, a helybéliek tiltakozását pedig annak a jellemző emberi tulajdonságnak, hogy mindenki tart a változásoktól. Bednarz alapvetően tisztességes ember, hobbija a fotózás, ami jól mutatja, hogy van szeme a szépre, de észreveszi a visszás dolgokat is. Már hivatalában van, de egyre nehezebben veszi a párt- és hatalomhű városvezetés megalkuvó intézkedéseit, különmegegyezéseit. Ahogy épül a megagyár, úgy mélyülnek a konfliktusok a helybéliek és a betelepült munkások között, de a vezetésben is. A rendszer sajátsága, hogy a konfliktusokat kifelé eltussolni, befelé pedig ha kell, fentről jött utasításokkal kell elsimítani. Közben a messzi Gdanskban utcai zavargássá fajul a kikötőmunkások áremelések miatti sztrájkja. Bednarz mindenben csalódva lemond tisztségéről. Persze, egy rendes, sematikus termelési filmben Bednarz diadalmasan megnyitná a gyárat, és büszke csasztuska kiáltaná világba a lengyel munkások nagyszerűségét, Kieslowski azonban ehelyett inkább kivág egy fát, melyből később majd a szocializmus koporsója fog elkészülni: nem aratja le a babért, nem ünnepel, hanem kétségek között, csalódásokkal küzdve kivonul a történésekből.

Kieslowski Forradás című filmjében pompásan modellezi a hetvenes évek lengyel értelmiségének azt a sorsfordító pillanatát, amikor a hatalomhoz való feltétlen elvhűségtől a kimért lojalizmusig terjedő közhangulat először rendül meg komolyan. Bednarz példájában a hatalomhoz és a szocialista államberendezkedéshez alapvetően lojális értelmiségi megrendülését, hitehagyását és eltanácstalanodását láthatjuk meg. E film azonban természetesen még nem fogalmaz, nem fogalmazhat olyan direktben, mint Kieslowski, valamint Wajda és Zanussi későbbi filmjei, de igen pontosan ábrázolja annak a totalitárius rendszert működtető megalkuvásokon és magán-üzelmeken alapuló szigorúan alá-fölérendelt hierarchiáját, de az abban való mozgásokat is, mely nagyjából hasonlóan működött nálunk is, és működik tán még ma is. Asanisimasa: 8/10

Alapvetően kudarcként könyvelném el ezt a képregény-adaptációt, még akkor is, ha tulajdonképpen a dolgát megtette: végignéztem és közben alig unatkoztam. Ha ennyi elég, akkor lapozzunk. De ennyi azért mégse legyen már elég, hiszen felnőtt emberek vagyunk, és már általában annyi már nem kielégítő, hogy megtöltjük gyomrunkat valamivel, ha éhesek vagyunk, hanem gondot fordítunk arra is, hogy mit eszünk és mennyit.

Ellentétben az igaziakkal, alapvetően bírom az anti-szuperhős mozikat, amikor nem holmi önjelölt mindenható Igazságos Jánosok osztják a népet, gumiharisnyában, úszósapkában és köpennyel a hátukon, hanem valódi, hús-vér emberek veszik kezükbe sorsuk irányítását. Ilyen volt nemrég Woody Harrelsonnal a Defendor, de például a Robert Downey Jr. által megszemélyesített politoxikomán Vasember is efféle fajzat. Ezek közül a Zöld darázs kifejezetten egy klasszikus példány, hiszen már a múlt század harmincas éveiben elindult rádiósorozatként, nem sokkal később megjelent a képregény-változat is, majd televíziós-széria is készült belőle, nem akárkivel, mint Bruce Lee-vel a főszerepben. Manapság majd’ minden hónapra jut egy képregény-adaptáció, nagy divatja van mostanában ezeknek a filmnek, így Hollywood mindent bevet az adott projekt érdekében, hogy az valamivel kitűnjön a dömpingből. A Zöld darázs rendezését például az egyik legtehetségesebb és legfantáziadúsabb mainstream rendezőre, a francia Michel Gondryra bízták, aki viszont úgy gondolta, hogy képességeinek fékezhetetlen ragyogását ezúttal elfedve, szimpla bérmunkát végez. Rendezői szempontból a film semmi extra, Gondryhoz képest pedig semmi. Pedig lett volna puskapor a történetben, mely egy médiamágnás fiúnak és ezermester kínai barátjának kalandjait mutatja be, ahogyan megtisztítják a várost a bűnözőktől. Egy szuperhős, aki civilben saját maga mítoszát gyártja médiabirodalmában? Áthallásokkal teli, izgalmas és vicces média- és szuperhőskritikus dolgozat is születhetett volna ebből a témából, de nem így lett.

Ennek egyik oka, hogy ahhoz képest, hogy a Zöld darázs 3D blockbuster, meglehetősen kevés igazán látványos akciójelenet van a filmben, legalábbis a mezőnyhöz képest. A bevezető bulizós, kávézós rész olyan hosszú és főleg, olyan unalmas, hogy vérmesebb nézők ekkor már nyilván felállnak. Később sem szakítja le fejünket a sodró lendület. De ez nem igazán nagy baj, legalábbis ahhoz képest, hogy Seth Rogen, bár szerepe szerint is seggfej, azonban ezt annyira túljátssza, hogy nézni is idegesítő. Hozzá képest ráadásul Jay Chou pedig kifejezetten halvány. Cameron Diazra nem érdemes még egy szót se vesztegetni, azonban ha nem lenne Christoph Waltz, majdnem nézhetetlen lenne a film. Ex-Landa ezredes azonban ezt a filmet is elviszi a hátán, Chudnovsky filmbéli bemutatkozását mintha Tarantino ihlette volna. Úgy veszem, hogy ez a film pénzkereset volt neki, elsősorban, mint ahogy Gondrynak is. Asanisimasa: 4/10