A World Trade Center gigantikus oltási és mentési munkálatai az állandó tévéközvetítéseknek köszönhetően a kívülállók számára is látványossá tették a tűzoltók áldozatos és heroikus munkáját. Persze, a tűzoltók az első önszerveződő tűzoltó egyesületek megalakulása óta végzik munkájukat, mindig közvetlen életveszélyben, és mindig önfeláldozó bátorsággal, általában mégsem tekintünk rájuk úgy, mint hősökre. A hősök tradicionálisan olyan férfiak, akik tiszta tekintetüket a távolba szegezve egy puszta karddal rohannak a félelmetes túlerőben lévő ellenségre, és győzelmet aratnak, de legalábbis ezer sebből vérezve dicső áldozatai lesznek a csatának, nevüket viszont sokszáz évig hálával rebegik asszonyi ajkak. Bizonyos kisfiúk, mint pl. a kis Balázs vágyaiban szerepel csak, mondjuk a második helyen az, hogy egyszer tűzoltó lesz, ha nem katona, vagy vadakat terelő juhász, tehát amolyan fura kisfiúk vágya egyszer szirénázva végigrobogni a városon a tűzpiros, létrás, gumitömlőkkel felszerelt tűzoltóautón. Az átlag szőke királyfi akar lenni fehér merdzsó volánja mögött, de legalábbis plasztikai sebész. Esetleg maffiózó.

Ám Bin Laden és az információs forradalom felrobbantotta a világot, a valóság beömlik a lakásba, a gyerekek a Cartoon Networkről titkon átkapcsolnak a Reality Channelre, vagy a CNN-re, mert ott igazi autósüldözések vannak, valódi kivégzések, az égő tornyok körül csíkos kezeslábast, furcsa sisakot viselő húsvér emberek rohangálnak, a riporter pedig elfúló hangon közvetíti: újabb túlélőt mentettek ki a pokolból a tűzoltók. Mivel Hollywood Rambón és Ryan közlegényen kívül túl sok “valódi” háborús hőst felmutatni nem tud, viszont a kölyköknek hősre van szüksége, a tűzoltók csatakos, kormos ábrázatai is felkerülhetnek a falra. Megérdemlik.

Vagy legalábbis megérdemelnék. Casey Silver producer Lewis Colick forgatókönyvíróval és Jay Russel rendezővel ennek érdekében mindet el is követ A tűzből nincs kiút című új filmjükben. Persze, a városon kezdetben csilingelve, majd a technika fejlődésével egetverően szirénázva végigszáguldó tűzoltóautó korábban is megihletett filmeseket. Manapság a mozik célközönségét képező korosztály felső részén ülő harmincasok első filmélményei között nyilván ott van a kétrészes monstre Pokoli torony, Steve Mcqueennel és társaival, de a nyolcvanas években a Lánglovagok is szép sikert aratott, Kurt Russelllel, Robert De Niroval. De míg ez utóbbi egyfajta misztikus megközelítése az ember örök harcának a mindent felfalni akaró gonosz szörnyként megtestesülő lángtengerrel, a Pokoli torony pedig inkább a katasztrófafilmek közé sorolható műfajilag, A tűzből nincs kiút egyfajta dicshimnusz, a hétköznapok hőse, a tűzoltó apoteózisa. Az amerikaiak ebben hagyományosan nagyon nagyok, nemzeti hagyományaik legfontosabb motívuma a szívós munkával, kitartással és áldozatvállalással, akár az élete árán is győzedelmeskedő kisember.

E film főszereplője, Jack Morrison (Joaquin Phoenix alakítja halált megvetően) ilyen ember. A film az ő tűzoltókarrierjét követi végig, ürügyül használva sorsát ahhoz, hogy bemutassa az amerikai tűzoltók belső, kívülállók által kevéssé ismert világát, szokásaikat, sokszor kissé túl “férfias” élcelődéseiket, kemény ivászataikat, de a kialakuló bajtársias barátságokat és a családi kapcsolataikat is. Az ábrázolt kép olykor nagyon romantikus, bizonyos pillanatokban néhányan biztosan zsebkendőik után nyúlnak majd, de hát a hősök márcsak ilyenek. Ha nem lennének tiszta tekintetűek, erős karúak, nem ugranának bele halálmegvető bátorsággal még a pokol lángoló kútjába is, nem lennének hősök. De ha éppen nem hősködnek, akkor éppúgy könyökölnek a kocsma pultján, mint a szabók, kőművesek és a professzorok, vagyis a nem hősök. Ott laknak a szomszéd házban, előttünk állnak sorban a szupermarket pénztáránál. Amerikában, Thaiföldön, Dél-Afrikában és Magyarországon. Talán csak a sisakjuk különbözik.