John Grisham az a jogi/tárgyalótermi drámákban, mint Robin Cook az orvoskrimikben, Stephen King a borzongatós thrillerekben vagy Dan Brown a misztikus, történelmi krimikben: G.O.A.T. De legalábbis az egyik legnagyobb. A csodatévő mögött is ő áll, íróként és producerként is, a hasonló című regényből (eredetiben Az esőcsináló a címe) korábban már készült film is Matt Damonnal, Danny DeVitóval és Mickey Rourke-val, ez azonban semmiben nem homályosítja el ezt a mostani, Jason Richman és Michael Seitzman által készített sorozat fényét. A történet ismerős, de ha nem, akkor a műfaj biztosan. Az amerikai/angolszász jogrendszer logikájából, struktúrájából adódóan teátrális, tehát minden ízében szinte kiált a dramatizált adaptációért, hiszen az igazságra, de legalábbis az igazság illúziójára mindenkinek szüksége van – mert a való világ alapvetően igazságtalan. A tárgyalótermi drámák, jelesül ez is, éppen ezt hozza. Dávid nekimegy Góliátnak, mert övé az Igazság és győz. Nem szeretjük, ha nem.

Tíz rész az első évad, szép alaposan kibomlik a kezdetben nem túl bonyolultnak, ám annál reménytelenebbnek tűnő ügy, mely szépen bepörög a végére, mikor is a tejfelesszájú kezdő ügyvéd óriási küzdelemben elkeni a száját a vérprofi nagymenőknek, végül győzünk, mert nekünk van igazunk, nagyon győzünk, katartikusan, ahogy kell. Jók a karakterek is. A tárgyalást berekesztem – a második évadig.
