Vadító szép napok (A fei zheng chuan, 1991)

Távol-keleti filmsztereotípia alapból, nyilván valami gagyi krimisztori, néhány rizszabáló szétkaratézza egymást, piff-puff, dirr-durr, hadzsime, májgeri, vége, főcím. Akik ennél komolyabban jártasak a témában, azok erre lenézően legyintenek, különféle idegen szakkifejezéseket használnak, hogy wuxia, hogy manga, hogy anime, sőt tudják, hogy nem minden ferdeszemű kínai, hanem vannak köztük japánok, koreaiak, mongolok, és még sokan mások, a legkülönfélébb nemzetiségekből. Néhány vájtszemű filmrajongó ezeken felül még arról is tud, hogy az ázsiai film igen jelentős alkotásokat produkál úgynevezett művészfilm kategóriában is, az utóbbi húsz évben nagyjából minden második-harmadik-negyedik filmfesztiválon távol-keleti film nyert. Tán még láttak is néhányat.

A távol-keleti filmgyártás egyik nagy bázisa Hongkong, ám általában e városhoz a kungfu, illetve a misztikus wuxia-filmeket kapcsolják, de tudni illik azt is, hogy e városhoz kötődik, itt forgatja filmjeit Wong Kar Wai is, akit nyugodtan illethetünk az ázsiai film nagymestere jelzővel, hiszen filmjei dobogós helyeken állnak a minden idők legjobb ázsiai filmjeinek listáján. A legviccesebb az egészben az, hogy Kar Wai se nem kungfu, se nem wuxia, de még nem is anime filmeket készít, hanem valamiféle ál-hatvanas évekbeli pszichoszocio-melankolikus színes film noir-okat. Vagy miket.

Semmiképpen sem tipikus távol-keleti filmes Kar Wai, mégis kultikus figura, itt is, ott is. Szerelemre hangolva című filmjét egyöntetű sikoltozó extázissal fogadta a honi kritika is, a külföldi is. Az art-mozik közönsége szintúgy, relatíve elsöprő volt a siker. Mikor ez a film futott, nem lehetett intim kávézóba betérni Pest-szerte, hol ne e film zenéje szólt volna.

A Vadító szép napok a Szerelemre hangolva előtti darabja annak a trilógiának, amelynek a 2046 a záródarabja. Valójában, és a rendező nyilatkozatai szerint is e három film tulajdonképpen egy film. Egy hatalmas ívű, érzelmi, hangulati szimfónia egy-egy tételei (felejtsük el most, hogy a klasszikus szimfónia formája négy tétel) ezek a filmek, ebből a Vadító szép napok az első. Ennek a filmnek is hasonló a cselekménye, mint az utána következőknek, amelyek ugye, korábban kerültek a hazai mozikba, tehát van, létezik, elmesélhető, de nem lényeges. A sztorinál sokkal lényegesebbek a képek, a képek által közvetített hangulatok, a szereplők által kimondott tőmondatok által összeálló vers, a színek, a képek és a vers által összeálló, hol meditatív, hol viharosan felkorbácsolt hullámzás. Egy szüntelen és parttalan energiaáramlás. A zen. Mint a zene. Szerintem tökéletesen lehet úgy élvezni ezt (ezeket) a filmeket, mint a muzsikát, nem szükséges elejétől a végéig végigülni, ott lehet hagyni és el lehet kezdeni akár a közepén, de végig lehet nézni-hallgatni elejétől a végéig is. Meditáció. Lebegés.

E filmben talált először egymásra korunk egyik legegyénibb látásmódú és legszuverénebb tehetségű alkotópárosa, Wong Kar Wai hongkongi rendező és Christopher Doyle ausztrál operatőr. Kettejük munkája talán élvezhetetlen lenne egymás nélkül, együtt pedig tökély. Egy átlagos operatőr nem tudná Kar-wai álomszövetű gondolat- és érzelemnyalábokból álló, rossz szó most, forgatókönyvét képre álmodni, míg Doyle képei gicsesek, hivalkodóak, bántóan artisztikusak lennének Kar Wai szelleme nélkül. De soha, sehol nem látni ennyi foszló vakolatot, ennyi koszos lépcsőházat, kutyaszaros sikátort ilyen szürreálisan esztétikusnak. Soha ennyi pontos és korhű kelléket, dramaturgiailag ÉS esztétikailag ÉS korhűen pontosan alkalmazva, beleértve a teljes francia újhullámot, plusz Martin Scorsese-t. Az utóbbi száz év párizsi haute couture-je nem alkotott olyan izgalmas és ízléses ruhakölteményeket, amelyekbe ezek a csodaszép emberek vannak öltöztetve, a színészek: Leslie Cheung, Maggie Cheung, Andy Lau, Carina Lau, Rebecca Pan, Tita Munoz. Elvesztve minden “ázsiais” túljátszást, olyan lecsupaszított, eszköztelen és sallangmentes színjátszást mutatnak be, mintha amatőrök lennének. Pedig nem azok.

Leszoktam a dohányzásról, de most nagyon rágyújtanék egy szál Craven A-ra, mint Yuddy… Muszáj a végére biggyesztenem egy negatívát: azon a vetítésen, ahol én láttam a filmet, bántóan túlvezérelt volt a hang, ám ez lehet csupán a gépész oda nem figyelésének eredménye. Remélem, hogy csupán ez a baj.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. ChrisDry szerint:

    Nagyon szeretem ezt a filmét is. 8/10

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.