Kissé ideges leszek, amikor fiatal rendezők első filmjükben arról szeretnének valami magvasat szólni, hogy milyen vicces nehézségekbe is ütközik első filmjük elkészítése, hiszen éppen eléggé tele vannak a videotékák ilyen filmekkel. Jobbakkal is, de főleg rosszabbakkal. Anno Saul, a Kebab kapcsolat rendezője is nagyjából e témában készítette el dolgozatát, ám Saul már se nem fiatal (1963-ban született), se nem elsőfilmes. Több tv-játék mellet ez a második nagyjátékfilmje, amely Németországban hatalmas közönségsikert aratott, talán nem véletlenül, mert a szakmai rutin meglátszik a film minden kockáján.

Nagy a siker, pedig filmjével eléggé érzékeny területet érint, amely még a történet mellékszálaiban is alkalmas viharos viták kirobbantására. Németország, mint tudjuk, sosem volt a tolerancia mintaállama, bárhogyan is igyekszik ma bebizonyítani ennek ellenkezőjét, hogy a múlt elmúlt. Ibo, a film főszereplője török, Hamburgban él. Fiatal srác, nem heroindíler, nem bűnöző, mint a sztereotípiák sugallnák, hanem filmes, illetve az akar lenni. Ebben eddig nincs semmi “érzékeny”, de szerelme, Titzi német lány. Egy török fiú és egy német lány kapcsolata már joggal nevezhető érzékeny területnek, ebben talán Németország szociográfiáját jól ismerők is megerősítenek, főleg, hogy a lány terhes lesz. A török családban rossz néven veszik, hogy egy “hitetlen” lányt ejt teherbe fiuk, a német családban a fiú nemzetisége nem jelent problémát a felszínen, említettem a németek tolerancia felé törekvését, a lány anyja viszont alapból férfigyűlölő/feminista. A fiú nem akar az apja nyomdokaiban járva tisztes szakmát (a taxizást) művelni, inkább a filmezés érdekli. iszonylag jelentős helyi sikert arató reklámfilmet készít nagybátyja kebab-bárjának, amely felkelti a bárral szemben lévő görög étterem tulajdonosának az érdeklődését is – török-görög ellentét, hajdan, a történelem valóságában sok vérrel, ebben a filmben inkább csípős szósszal, amelyet a kebabra szokás önteni. A görög éttermes fia persze Ibo legjobb haverja, aki meg apjával áll hadilábon, nem is annyira török barátja miatt, hanem hogy vegetáriánus lett a hagyományosan húsevő görög családban. Nem sorolom végig, számos potenciális helyi és globális botránykő, teljes a különböző kultúrák, szokások keveredése, ezek ábrázolásában a legkisebb aránytévesztés, pontatlan fogalmazás is események, dühödt viták beláthatatlan láncolatát indíthatná el.

Az amúgy török származású Anno Saul azonban könnyedén kerüli el ezt a meddő útvesztőt, módszere egyszerű és példamutató. Őszinte hangon, kellő éleslátással, öniróniával és bölcs humorral mesél, így filmje is hiteles, igaz mese. Ez a legfontosabb, nem is találhatnak rajta fogást az azt keresők. Nem magyaráz, nem elemez és értelmez, hanem elmesél egy romantikus történetet, amely a sors furcsa akarata folytán egy meglehetősen kacifántos környezetben zajlik. A kisebb forgatókönyvbéli pontatlanságok ellenére egy kifejezetten bájos és szórakoztató, igazi nyári mozi ez, melyben sok jó zene mellett hiteles és önazonos szereplőkért szoríthatunk, külön felhívnám a figyelmet a főszereplő Dennis Moschittóra, akit a rettentően ellenszenves hajzata (fejtetőn rövidre vágott, hátul viszont hosszú, ún. bundesligás frizura) ellenére/mellett komoly komédiás tehetséggel áldott meg az Illetékes.

Filmínyencek számára is ajánlható a film, amelyben a kedves történet mellett szellemes filmtörténeti utalások tucatjait is fel lehet fedezni Szergej Eizensteintől Bruce Lee-ig és Quentin Tarantinóig. Könnyed, igazi kikapcsoló szórakozás ez a film, amely azonban tartalmaz mélyebb gondolkodásra sarkalló elemeket, kiinduló pontokat is az erre vágyakozóknak, apellálva arra, hogy a bölcsész is megy (mehet?) szabadságra.