A felolvasó (The Reader, 2008)

Holokamu pornó – tán ez volt a legszélsőségesebb vélemény, amit a neten találtam erről a filmről, ami nyilvánvalóan elvakult érzelmi indíttatásból elkövetett kattintásszám-generáló provokáció, s mint ilyen totális baromság. A holocaust-tagadás, persze, ma igen divatos, legalábbis bizonyos körökben. Nem is kommentálnám, legfeljebb annyiban, hogy mindenkinek joga van 10-es IQ-jú hülyének lenni… A “lepornózást” azonban már szakmailag is tudom cáfolni. Egy: nem minden pornó, amiben meztelen emberi testeket lehet látni, kettő: a pornó per definitionem az emberi szexualitás nyílt, kendőzetlen képi-, audiovizuális és verbális megjelenítése, ám e filmben az emberi szexualitás ízlésesen árnyalt, semmi “lényegeset” meg nem mutató képi-, audiovizuális és verbális megjelenítését tapasztalhatjuk. Sőt, mivel ilyen jelenetek kizárólag a film első felében-harmadában láthatók, és ezek mintegy a film dramaturgiai “okát” képezik, még a szoft-, illetve erotikus jelzők is határozottan mellékelendők. Maradjunk a filmes adatlapok általános műfaji meghatározásánál: A felolvasó romantikus dráma.

Persze, a “romantikus” jelző, az idei néhány jelölés és a legjobb női alakításért el is nyert Oscar-díj, valamint a nyertes: Kate Winslet, és nem kevésbé (egyik) partnereként Ralph Fiennes nevei elég jól funkcionáló hívószók ahhoz, hogy a célközönséget bevonja a mozikba, őket nem tévesztik meg holmi kétbites idióták internetes ámokfutásai. Továbbá, a rendező Stephen Daldry, valamint a forgatás alatt elhunyt két kiváló producer, Anthony Minghella illetve Sidney Pollack nevei további svájci típusú biztosítékai a minőségnek.

Ami első gondolatként kikívánkozik belőlem, hogy egészen elsőrangú a forgatókönyv (az Órákat is író David Hare), ami alapján e film készült. Az eredeti történet, a négy különböző idősík gyakorlatilag gubancmentes bonyolítása, a cselekmény meglepő (igen, meglepő, nem kell spoilereket olvasgatni és/vagy mindenben eleve a hibákat keresni, vagy ha igen, hát magára vessen mindenki) fordulata egy tartalmas és elgondolkodtató filmet eredményez. A felvetett morális probléma Hannah múltja, motivációi és a választott megoldása ad absurdum mélyen emberi és hiteles. (Spoiler: Még Hannah viszonylag gyenge lábakon álló bíróság előtti mártírvallomása is az, magyarázható a mély szégyennel.) Hiteles a Fiennes által alakított figura, a már középkorú Michael reakciója is, feloldozást nem ad, nem adhat Hannah-nak, szörnyű és szégyenletes múltját mégsem tudja leválasztani róla, bizonyság rá összeomlása, és az egyetlen túlélővel való bátor és becsületes szembesülése is. Ralph Fiennes igazán e pillanatokban mutatja meg, milyen nagy színész. Kate Winslet alakítása is korrekt, bár az Oscarral (meg a többivel) elsősorban az A-kategóriás sztár merészen vállalt meztelen jeleneteit díjazták, a többi megvan. Lehet rá díjat adni, de ha esetleg elmaradt volna az elismerés, az sem lenne érthetetlen. David Kross ügyesen és bátran játszotta a fiatal Michaelt, Bruno Ganz pedig professzori, professzorként.

Viszont a film egészét tekintve, mégsem tűnik minden tökéletesen simának. A film első része nekem kissé zakatolónak, érzelemmentesen ledaráltnak tűnik, míg a második rész túlzottan szentimentálisra sikerült. Én ízlésemnek éppen fordítva felelt volna jobban meg, a fiatal fiút elcsábító 36 éves nő jeleneteit vettem volna érzelmesebbre, a nő múltja, és alapvetően érzelemmentesnek tűnő, de mélyen elfojtásos jelleme ezt szinte automatikusan az ízlés vékonyka kötelén egyensúlyozta volna, míg a tárgyalótermi és a börtönbéli jeleneteket lehetett volna még szikárabbá, még brutálisabbá tenni. Az viszont, ha e film alapján néhányan Csehovhoz, netán az Odüsszeiához nyúlnak, alapvetően dicsérendő népművelői hozadék. Az irodalommal baráti szálakat pedzegető nézők pedig, mintegy mellékesen, eljátszhatnak azzal a kvízzel, vajon milyen regényekből olvasott fel Michael? Az asanisimasa: 7/10.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

31 hozzászólás a(z) A felolvasó (The Reader, 2008) bejegyzéshez

  1. ckv909 szerint:

    elfolytásos -> elfojtásos
    ne jelenítsd meg a megjegyzésemet, csak javítsd a szöveget

  2. Nannycsuri szerint:

    Az a baj, hogy egy Oscar-díj után mindig túl nagy elvárásokkal érkezem a moziba… szerintem a Szabadság útjaiban nagyobbat alakított Kate Winslet, ebben a filmben David Kross játszott jobban.

  3. boszor szerint:

    Hát én meg ezzel nem értek egyet: “A film első része nekem kissé zakatolónak, érzelemmentesen ledaráltnak tűnik, míg a második rész túlzottan szentimentálisra sikerült.”

    Nelem épp az jött be, hogy nem öntötték nyakon fölösleges érzelmi szósszal a szerelmi szálat.

  4. agyvihar szerint:

    A legjobb az, amikor kivillan egy mell, és egyből pornóról beszélnek. 😀

  5. efes szerint:

    @ckv909: francokat, magamat sem moderálom, ha hülye vagyok…:) De amúgy köszi+nem is értem+mea culpa.

  6. efes szerint:

    @Nannycsuri: Egyetértek, bár mint film, ez lényegesen jobban tetszett.

  7. efes szerint:

    @boszor: Lehet, én így éreztem, te úgy.

  8. efes szerint:

    @efes: Mondjuk az érzelem elég sajátos “textúrával” volt jelen a film elején: a csajnál a puszta, közmondásosan érzelemmentes szex az irodalom hallgatólagos élvezetével, a srácnál pedig a szex riadt felismerésével. Én azért jobban elidőztem volna részleteken, nem a szexjelenetekre gondolok, hanem ilyen atmoszférikus izékre. Nem tudom…

  9. mustang szerint:

    Nekem is hiányzott az érzelem, bár szerintem ehhez is tehetség kell, hogy egy szerelmes időszakot/nőt viszonylag mimikamentesen játsszon el valaki. (Winslet, ugye). Mert ugye abból, ahogy játszik, nem derül ki, hogy szerette a srácot, csak abból a bizonyos biccentésből. talán azért is csinálták így az elejét, hogy a végén könnyebben el tudjuk hinni, hogy ő egy náci rohadék. Mert ha az elején ilyen nagy romantikus hősnőnek állították volna be, még a végén a kedves néző nem átallott volna szimpatizálni vele, esetleg az ő oldalára állni a tárgyaláskor. Jó volt ez!

  10. efes szerint:

    @mustang: Ez a náci rohadék sem volt azért ilyen “kétbites”, mert egyrészt ugye náci rohadék volt, meg gyilkos, de emellett ott van a parancs, háborús helyzetben meg annak tagadása=halálos ítélet, másrészt a vágy a szépre, jóra, értékre, akkor a szerelem… Tehát ez az árnyalt kép az igazán fontos ebben a filmben, és ezt szvsz Winlset elég jól oldja meg.

  11. mustang szerint:

    @efes: én is ezt mondom, hogy jól csinálja! 🙂

  12. ChrisDry szerint:

    Jobb, mint amire számítottam (elég elcsépelt már amúgy a zsidós-nácis sztori manapság). 6/10

  13. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap « asanisimasa

  14. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  15. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  16. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  17. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  18. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat | asanisimasa

  19. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  20. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

  21. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  22. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  23. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  24. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Kedd | asanisimasa

  25. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa

  26. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  27. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  28. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  29. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

  30. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  31. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.