Schwechtje Mihály második -teljes egészében magángyártásban elkészült- játékfilmje inkább képernyőre való mozi (az első ez volt). Ennek oka csak részben a minimális költségvetésből adódóan szerény látványvilág, inkább azonban témája az, ami talán a jobban igényli a látottak feldolgozásának intimitását. Talán meghívott és értőn feldolgozott klubvetítések lehetnek még pályái ennek az amúgy elég tipikus lélektani problematikát igencsak pontosan megfogalmazó filmnek. A Sünvadászat témája meglehetősen banális, ami egyfelől a “kit érdekel, én szórakozni akarok” kategória, másfelől viszont mindenki, aki vigyázott már másvalaki rábízott gyerekére, úgy fogja közben szorítani a fotel karfáját, mint egy pacekba tolt thrillernél.

Persze, Schwechtje filmes, így az általa elmesélt történt is erősen sarkított és sok, amúgy hétköznapi szorongásainkat jellemő dolog sűrítődik itt másfél órába. Egy zeneakadémista lány (Mari Dorottya) bébiszitterkedésből egészíti ki ösztöndíját, rokon házaspár (Jakab Juli és Polgár Csaba) két kisgyermekére vigyáz, míg az apa híres színészként, az anya menő galériakurátorként elfoglalt – válásközeli álapotban. Miközben a bébiszitternek saját énekvizsgájára kellene készülnie, a gyerekekre vigyáz, mikor egy óvatlan pillanatban az egyik gyerek -talán- lenyel egy hűtőmágnest. Ebből a szituációból nő ki aztán a hagymahéjszerően egymásra rakódó para a történet minden szereplőjében. Schwechtjét azonban nem a para fokozásának pornográfiája érdekli, hanem a szereplők viselkedsének, a felmerült problémagócnak a pszichológiája érdekli, amiből egy lelkileg és érzelmileg igen hiteles dráma kerekedik – egy szolidan léleksimogató végkifejlettel. Amíg azonban eddig eljutunk, izgalmas hullámvasúton vezet végig minket is, de főleg főszereplőjét. Feloldja, de nem igazán oldja meg a történetet, szereplőinek reakciói talán igényelnek értő, odafigyelő elemzést, feldolgozást. Otthon marad erre a család.
