A legtöbb Stephen King-történet -bár a rajongók ezt nem így látják- azért nem ér le valóban komoly, filozofikus mélyégekbe, mert bár olykor bravúrosan, lényegre törően tesz fel kérdéseket teljességgel valid, a mai kort alapvető részeiben érintő problémákra, jelenségekre, válaszai rendszerint leegyszerűsítőek, problémamegoldása megmarad a felszínen. A hosszú menetelés is ilyen. Az egész cselekmény az, amit a címből kiolvasunk. Egy disztópikus, elhúzódó gazdasági válságban senyvedő Amerikában vagyunk, ahol egy korlátlan hatalmú Őrnagy (Őrnagy őrnagy… lásd még Orwell: Állatfarm) hirdet fiatal férifak számára élet-halál menetelést azzal, hogy az egyetlen túlélő hatalmas vagyon nyer. Ennyi a sztori, óriási közhely, rengeteg variációt láthattunk/olvashattunk már ebben a témában. Azonban éppen egyszerűségében rejlik benne egy igazi, nagy allegória lehetősége is, mely Sziszifusz ősi legendájától a jézusi Golgota-járáson és a buddhista papok mandaláin vagy a történelem megannyi művészi alkotói folyamatain keresztül a mai, modern túlélősportok hőseinek teljesítményéig, egyáltalán az emberi lét madách-i sűrűségű megfogalmazásáig ívelhetne – erről ezúttal sincs szó. Szimpla bodycounting, egy olyan végkifejlettel, ami egy lövöldözős számítógépes játékban sem biztos, hogy elmenne… Kérdőjel-hegyek.