A torinói ló (2011)

Amire a Sátántangóban még mindenki csak várt, aztán ami a Werckmeister-harmóniákban végül meg is érkezett, az A torinói lóban véglegesen eltávozik. Tarr Béla gigantikus lételméleti trilógiájának utolsó része visszavonhatatlan leszámolás a művészettel, a filmmel és a mozival, egyáltalán az értelmes emberi léttel. 

Irimiás és Petrina

A Sátántangó bő nyolc órájába sűrített végtelen idő éppen arra volt elég, hogy tökéletesen megértsük a hit, a bizalom és a remény buta és oktalan gondolati mechanizmusait. Tarr a sárba süppedt békési tanyavilágba modellezte bele létünk még érzékelhető kiterjedéseit. Az emberi civilizáció itt a végnapjait éli, az aprószemű, állhatatosan pergő eső szinte már belülről áztat szét mindent, házakat, s embereket egyaránt. Isten már régen nem járt ezen a tájon, az emberek önszántukból élnek állatsorban, de még talán képesek érzékelni valamit abból a megfoghatatlan valamiből, amit talán „isteni üdvösségként” lehetne legjobban körülírni. Nem tudják mi az, de elméjük leghátsó zugában még pislákol valami láng, ami táplálja a reményt is, hogy az bekövetkezhet. A kocsma bolondja hozza a hírt, hogy Irimiás és Petrina közelegnek! S ha megérkeznek, minden másképpen lesz!

Valuska és a bálna

A Werckmeister-harmóniák hangjaira furcsa, ormótlan bádogkamion csörömpöl be a város főterére. Érkezését ismét a kocsma bolondja, ezúttal a csavaros észjárású Valuska jövendölte meg, az emberek viszont először tátott szájjal hallgatták, majd kinevették. Aztán kimentek a főtérre, és félelemmel vegyes kíváncsisággal bámulták a megfejthetetlen és felfoghatatlan, óriási valamit, egy döglött bálnát és bedőlnek a szemfényvesztő Herceg cinikus magyarázkodásának. Nem nehéz Nietzschére asszociálni: a döglött bálnatetem – Isten, Herceg – Jézus.

Orkán

A torinói ló a sokat idézett Nietzsche-történettel indul. Isten már halott, de Nietzschének sincs sok hátra. Nincs már aprószemű, áztató eső sem, orkán tombol, egyenletes erővel, előjelét láttuk már, amikor Irimiásék közelegtek. De ez most mindennél erősebb. Nem egyszerű szélvihar tombol, ilyen kíméletlen, napokig tartó orkán már több mint katasztrófa. A végítélet előszele.

Hat nap

Amit Isten hat nap alatt megteremtett, azt Tarr hat apokaliptikus napot megmutató ólomsúlyú jelenetben rombolja le. A teremtett világ már csak egy kunyhó. Ebben él a férfi egy lánnyal, a ház melletti istállóban egy gebével. Nincs semmilyen érzelmi kapcsolat a férfi és a lány között. A férfi félig béna, a lány öltözteti és vetkőzteti, nem gondoskodva, hanem kötelességszerűen. Ugyanígy tölti ki minden reggel a két pohár pálinkát, ugyanígy megy ki minden reggel két vödörrel a kútra és ugyanilyen kötelességszerűen főzi meg mindennap ebédre a két darab krumplit. Ennyi a nap. Szenvtelenül végzett rutincselekvések. Amikor átjön a szomszéd pálinkáért, de közben a világvégéről hadovál – az ember csak legyint. Amikor cigányok állnak meg, hogy vizet vegyenek a kútból, durván elhajtja őket. Másnapra eltűnik a víz is a kútból… Odakint tovább tombol a szél, az ember és a lány összecsomagol, hogy odébbálljanak, de hamarosan visszafordulnak: nincs hová menniük. A hatodik napra eláll a szél…

Kész, az egész

Tarr Béla A torinói lóval befejezte filmes pályafutását. Innen nincs tovább, itt „mindennek vége”. Ebben a filmben már nincsenek színek (persze, Tarrnál már régen minden fekete), nincsenek nevek, nincsenek érzelmek se. Nincsenek viszonyok, nincsenek gondolatok, nincs történet. Nincs hova menni. Nem is megy sehová. Megsemmisül. Nincs fény, nincs világosság. Csak a Semmi van – az alkotó pihen. A torinói ló abszolút műalkotás. Tarr (és a vele egyenrangú alkotóközösség, Krasznahorkai, Víg, Téni, Hranitzky, Kelemen és Derzsi) önmagára, de a nézőkre sem volt tekintettel, amikor e filmbe sűrítette bele az emberi lét kvintesszenciáját, így hozva létre a tökéletes műalkotást. Benne van minden, mi az ember, az emberi lét maga, végletekig lecsupaszítva, megfosztva minden csicsától, rárakódott vagy felvett felesleges csecsebecsétől, passziótól és élvezettől. De képtelenség is végignézni egynél többször, csakúgy, mint az igazi életet. Szembesülni lényegünkkel persze egyáltalán nem könnyű, sőt, kifejezetten kegyetlen, kíméletlen dolog, de hogy katartikus erejű, az egészen bizonyos. Asanisimasa: 10/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

18 hozzászólás a(z) A torinói ló (2011) bejegyzéshez

  1. karloszky szerint:

    Egy barátom egyzser sznobnak nevezett, mert azt mondtam neki, hogy a Roncsfilm sokkal szórakoztatóbb film, mint a hollywoodi vígjátékok 99%-a.

    Viszont Tarr Béla egy filmjét sem tudtam végignézni, pedig próbáltam már – egyszerűen fizikailag képtelen vagyok rá.

    Viszont akkor, ha én sznob vagyok, akkor egy Tarr Béla-rajongó micsoda ?

  2. efes szerint:

    @karloszky: Ez pont olyan kérdés, hogy a ‘szex vajon mi’? Szerintem egy Tarr Béla-rajongó tulajdonképpen Tarr Béla-rajongó. Van ilyen sznobba, nem sznobba, mittudomén. Szerintem egy rajongó kapásból sznob, valahol, rajongjon akár Justin Bieber, Bartók Béla, vagy CéRonaldó iránt. Aki kizárólag hollywoodi vígjátékokat néz, az is sznob, ráadásul még ostoba is. Egy Tarr Béla-rajongó valószínűleg csak sznob, ám valószínűleg nem ostoba. 😉

  3. ChrisDry szerint:

    ez a 10/10 a magyar viszonylatokban érték számodra, vagy más nemzetközi filmekkel is összevetve ennyi, vagy csak elfogult vagy? (Nem láttam még, de magyar filmre 7esnél jobbat nem tudtam soha sem adni). Valami mindig nagyon kirívóan rossz volt benne, színészek, történet…

  4. efes szerint:

    @ChrisDry: Abszolút mértékben tökéletes. Tarr Béla az egyik legmarkánsabb, legegyénibb hangú és látásmódú rendezőinek egyike. Egyetlen kockából felismerni bármelyik filmjét, ilyen végletekig átgondolt, koncepciózus filmművészetet pedig nem nagyon csinál senki a világon, mint ő. Kurvára leszarom, hogy itthon csak ekézni tudják. Bár, senki sem lehet próféta a saját hazájában, ugye.

  5. ChrisDry szerint:

    @efes Mindenképp megnézem, bármit is írtál volna róla, kíváncsi lettem. Az Ostorov is tetszett, nemrég láttam.

  6. Visszajelzés: Biutiful (2009) « asanisimasa

  7. Visszajelzés: Az élet fája (The Tree of Life, 2011) « asanisimasa

  8. Dr. No szerint:

    Szerintem nem azért nem lehet egynél többször végignézni, mert annyira kegyetlenül feltárja az emberi létet. Nekem ez nem film volt, hanem egy film formájú filozófiai tétel. Amivel sajnos az a probléma, hogy igaz vagy hamis. Ha például a néző élete során akár csak egyetlen emberi kapcsolatát tartalmasabbnak látja az itt ábrázolt apa-lánya kapcsolatnál, már joga van hamisnak ítélni ezt a film formájú filozófiai kijelentést. Ebben az értelemben tehát valóban végpont: vagy-vagy. Ha ezt a vagy-vagyot eldöntötte magában a néző, utána többször nincs értelme megnézni. Ez persze nem jelenti azt, hogy tilos.

    • efes szerint:

      Szerintem ezzel a filmmel Béla saját sírjába ugrott bele, viszont ha ezt nem teszi meg, akkor kvázi az összes korábbi filmjét is hitelteleníti. Amúgy, igen, filozófiai példázat, a művészet haláláról, ami ez esetben nem ilyen provinciális magyar faszolás, hanem inkább az anyagelvű globális elértéktelenedés látomása. Az a helyzet röviden, hogy ezt a filmet kizárólag Tarr Bélától fogadom el, mindenki mástól elutasítanám, de művészileg tőle és általa hiteles. Én egyedül néztem a Mamutban és a bőrömön éreztem a globális nihilt. Utána, utána viszont úgy jöttem át az egész csiricsáré vircsafton, olyan nietzschei kulturális übermenschként… 🙂

  9. Visszajelzés: Szerelem (Amour, Love, 2012) | asanisimasa

  10. Visszajelzés: Az osztag (El páramo, 2011) | asanisimasa

  11. Visszajelzés: Gravitáció (Gravity, 2012) | asanisimasa

  12. Visszajelzés: Minden odavan (All Is Lost, 2013) | asanisimasa

  13. Visszajelzés: Anya és fia (Мать и сын, Mutter und Sohn, 1997) | asanisimasa

  14. Visszajelzés: Utóélet (Afterlife, 2014) | asanisimasa

  15. Visszajelzés: Megmaradt Alice-nek (Still Alice, 2014) | asanisimasa

  16. Visszajelzés: Hideg hegyek (Kalandar sogugu/Cold of Kalandar, 2015) | asanisimasa

Hozzászólás a(z) ChrisDry bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.